Ultramaraton 2021, avagy fut a Mellow!

 

Idén lehetőségem nyílt arra, hogy egy régi bakancslistás dolgot teljesíthettem: futóként részt vehettem a híres Ultrabalaton futófesztiválon! Másfél hónappal tudtam meg, hogy csapat tagja lehetek. Egyrészről boldog voltam és megtiszteltetés volt számomra, másrészről tudatosult bennem, hogy a felkészültségi állapotom futás téren nem igazán volt annyira megfelelő egy ilyen kihívás teljesítésére. 

 

Ezért a cél érdekében újra elkezdtem futni. 

A felkészülés

 

Sajnos ez a nyár úgy telt el, hogy szinte egy métert sem futottam. Az év nem így kezdődött, akkor jóval aktívabb azért voltam. Ennek az oka csak annyi volt, hogy bezártak hosszú időre az edzőtermek, valami mozgásra mégis szükség volt. Így a januári és a februári hidegekben amikor csak tehettem hajnalban vagy késő este kijártam a ligetbe, az újonnan nyitott nagyszerű futópályára. Ezt egészen addig csináltam, amíg újra megnyílt a konditerem Újpesten.

 

Heti 4-5 alkalommal jártam azóta konditerembe, de a kardió annyiban kimerült, hogy viszonylag sokat bicikliztem. Miután megtudtam az UB csapat részese lehetek, fokozatosan elkezdtem a felkészülést. Eleinte edzések végén futottam pár kilométert futópadon, majd 1 hét után elkezdtem az utcákon és parkokban is. Az utolsó két hétben kezdem el az éles váltásokat. Ez annyit tesz, az esti futást egy kora reggeli másik futás követte, majd egy nap pihenés, konditerem, aztán még egy éles váltás. Azért van erre szükség, mert a Balatonkör során több szakaszt is különböző időpontokban kell futni, így az erőnlét mellett kiemelten fontos lett a gyors regenerálódás is. 

 

Az utolsó héten már nem mentem le terembe, csak futással készültem. Nem akartam magam túlerőltetni, ezért beálltam a tervezett 6 perces km átlagokra, az simán összejött az edzések során. Lelki szemeim előtt pedig mindig előttem lebegett maga az Ultrabalaton. Ezzel keltem, ezzel feküdtem. Túl vagyok pár Maratonon, és sok-sok félmaratonon, de ez számomra még ismeretlen terep volt, így nagyon izgatottan vártam mint gyermekként a karácsonyt.

A tervezés

 

Futótársaim (akik egyben vezetőim is és kollégáim is egyben) már rutinosnak tekinthetőek, a harmadik megmérettetésükre készültek. Így elmondhatom, nyugalommal bízhattam magam rájuk, illetve ők is bízhattak bennem csapattársként. Egy hónappal a start előtt tartottuk a csapatmegbeszélést. Mindannyian összegyűltünk, amikor először szembesültem azzal, mennyire komplex egy ilyen program megtervezése. Ez nem csak a futásról szól, meg kell tervezni a oda utazást, az étkezéseket, a szállást és ezeket mind az útvonallal kellett összhangba hozni. Adott 13 fő, akik közül mindenki fut, tehát idén nem tartott a csapattal kísérő, mindenki a csapat részese volt. Így egy olyan egyenlet került a képbe, hogy még a pihenési időket is eszerint kellett ütemezni, mert az egész autóból ki, futás, autóba be, pihenés, majd tovább tovább és tovább, némi alvás majd minden újra kezdődik elölről. 

A tervezéshez adott egy kalkulátor, amiben minden futó mellé bekerül milyen tempót képes diktálni (az én nevem mellé a 6:00 kilométer átlag került természetesen), majd minden egyes szakaszhoz beírásra került az adott futó neve. Összesen rengeteg, de tényleg rengeteg szakasz van az Ultrabalatonon, amelyre vagyunk 13-an, tehát fel kellett osztani a csapattársak között a szektorokat. 

 

Első kérdés, ki és mikor fut? Nappal hegyes-dombos vidéken az északi parton, vagy az éjszakába nyúlva a déli parton sík vidéken. Én az utóbbit preferáltam, mert nagyon szerettem volna a naplementében illetve az éjszaka csendjében, sötétségben futni. Így a nevem bekerült a déli parti szakaszok mellé egy 15 km-es etaphoz az esti órákban, majd ezt követte volna reggeli befutó 6 óra tájékán Füreden. Ez már a rajtig módosult, így délelőtt bekerült a programomba egy 5,6 km-es Zánka-Köveskál szakasz is északon 3. futóként, így 3 futásra számíthattam. Ez körülbelül 24 kilométert jelentett akkor, de később több lett mert módosult a futás során a körülmények miatt. A szállást pedig 3 különböző helyszínen terveztük, bár sok alvásra nem lehetett számítani.

 

A verseny Balatonfüredről indul, és az óramutató járásával ellentétes irányban halad, majd a körbeérés után Balatonfüreden is végződik. A beosztás adott volt, így ehhez kellett tervezni ki mikor indul a szállásról és hova, valamint kivel. Ilyenkor célszerű az egymás után futó csapattagokat egy csoportba osztani, mert így egy autóval 3-4 fő együtt mozoghat egyszerre. Így én bekerültem az Magdi-Máté-Ágoston csapatba, délután és reggelig is egymást váltva ebben a sorrendben terveztük a futásokat. Annyiban tért el a menetrendem, hogy nekem már be volt tervezve egy délelőtti szakaszom is. 

 

Az indulás

 

Délután 4 óra tájékán találkozott a teljes csapat egy benzinkúton az M7 kivezetőn, majd autókkal elindultunk Badocsonyba. A szállásunk a hegyen volt egy birtokon ahonnan az esti órákban pazar látvány fogadott minket, a Balaton esti fényei elbűvölőek voltak. Gyorsan mindenki letette a csomagjait, majd közösen elindultunk egy közeli pincészetbe vacsorázni, ahol szerencsére a felszolgálókon kívül csak mi voltunk. Ami mondanom sem kell, igen mókásra sikeredett. Tőlünk zengett az egész hegyoldal amekkorákat nevettünk és visítottunk. Főleg akkor amikor páran akkora oldalast találtak a tányérjukon, hogy ekkorát még életükben nem láttak. Na itt aztán tényleg felszabadultak a gátlások, akkora hülyülés vette kezdetét. 

 

Természetesen engem, aki első alkalommal vett részt az eseményem elkezdtek zrikálni, mivel látták rajtam nagyon izgulok a verseny miatt. Közben többen is nyugtatgattak, nem lesz gond, nem hagynak ott sehol a csomagjaim nélkül. Nem mintha bármi ilyet feltételeztem volna, mert utólag meg nagyon vicces az egész ahogy hülyítettek, de olyan szinten izgultam a verseny miatt, hogy zavaromban azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány. A kora hajnali indulás miatt a bőséges vacsora után jóllakottan visszatértünk a szállásra 10 óra körül, majd elvonultunk pihenőre, mert 4:45-kor indult az első csapat Balatonfüredre a rajt helyszínére. 

Elkezdődik az Ultrabalaton!

Bevallom, nagyon keveset tudtam aludni, hajnali háromkor már forgolódtam és már nagyon vártam az indulást. Csendesen felébresztettem szobatársam Norbit, majd gyorsan összepakoltunk és összegyűltünk a szálláson. Kint még csend volt és teljes sötétség, valamint síri nyugalom. Sorban gyülekeztek az első szakaszhoz a futók és azon versenyzők akik a rajtnál ott szerettek volna lenni. Miután összegyűltünk elindultunk hát a pislákoló nap sugarai között Balatonfüredre, összesen hatan. Az utak viszonylag zsúfoltak voltak a hajnali órákban is, mivel reggel 7-kor nagyjából fél percenként indítottak egy csapatot, így igen sokan szerettek volna a helyszínre érkezni. 

 

A starthoz közeledve egyre több fejlámpás futót láttunk, akik az út mellett futottak, valamint több kísérő biciklist is. A verseny úgy van megszervezve, hogy sok órás időintervallumban indítanak el rengeteg csapatot.  Voltak akik hajnalban, délelőtt vagy akár délután kezdtek el futni. Az egész verseny kiválóan meg van szervezve, minden kétséget kizáróan. Az úton már feltűntek a futók mellett a szervezők is, akik ahol keresztezte az utat a verseny, megállították a forgalmat a gördülékenység érdekében.

Megérkeztünk Füredre, az omladozó hatvanas évek Afganisztánjára emlékeztető görög falunak nevezett rajthelyszínre, amely mellett rengeteg parkoló autó, kordonok és standok voltak. A kora reggel első fárasztó poénja elérkezett. Egy citromsárga mellényes szervező 50 méterről mutatta a szabad helyet ahova be tudtunk parkolni, miután ez megtörtént a volánnál ülő Máté csak ennyit kérdezett: most akkor adni kell a szervezőnek egy százast? Korán volt, valószínűleg ezért szakadtunk a röhögéstől. 

Start!

 

Kóvályogtunk még kissé álmosan a sátrak és a kordonok között, miközben a nap szépen lassan felkelt, majd Barbit közösen elkísértük a startvonalhoz. Kis sorban állás következett, szólították a 6:55-kor induló csapatokat a műsorvezetők, akik kérdezték mi a csapat neve, hányan vagyunk és hasonlóak. 

 

Felsorakoztunk hatan és átszeltük a startvonalat, becsippantották az órát és Barbi révén útjára indult csapatunk a 216 kilométeres távnak. Ő el is száguldott mint egy gepárd, mi pedig elmentünk az autóhoz, ahonnan az első váltóponthoz utaztunk. Miközben haladtunk elhaladtunk Barbi mellett, hangosan szurkoltunk neki. 

 

A verseny maga nagy részben a Balaton körüli bicikli utakon halad, de egyes helyeken bevezetik az országútra, vagy kivezetik földutakra (utóbbi szerencsére elenyésző mértékben). Természetesen figyelnek a futókra és a kísérő biciklisekre, de egyes helyeken az autós forgalom (főleg az északi-parton) igen nagy, szóval figyelni kell nekünk futóknak is a forgalomra.

 

Váltópontok

 

A váltások úgy vannak megoldva, hogy egy chip-pel felszerelt karórát  (illetve ahhoz hasonlító tépőzáras kütyüt) kell átadni, amit átadás mellett egy szervező által fogott mini ufóra emlékeztető készülékhez kellett érinteni. Ők kék mellényt viselnek és messziről integetnek, hogy észrevedd őket. Nappal az elején még nyilván nincs ezzel gond, de éjszaka később a kimerüléshez közeledve sokkal jobban kell koncentrálni, mivel ha nem sikerül akkor büntetést kap a csapat a szabálytalan váltás miatt.

 

 A váltópontok szerencsére messziről felismerhetőek, mert egyrészről sok autó parkol a környékén (Rally verseny érzet), másrészről hatalmas felfújt kapuk és sátrak voltak mindenhol, körülötte frissítő pontokkal. Minden egyes váltópontot és szakaszt külön cég szponzorált. Felhozatalban voltak eltérések, valahol csak vizet, banánt és szőlőcukrot lehetett elvenni, de egyes helyeken volt mikrofonos konferanszié, Dj, zenekar és egyebek. Például Keszthelyen ahol az egyik nagy áruházlánc volt a szponzor, na ott aztán tényleg minden volt. Masszőr, Dj, zene, kávé, ropi, süti, gyümölcsös sör stb.  Csak elég volt oda sétálni, felmutatni a kék karszalagot vagy megmutatni a rajtszámot, adták is amire éppen vágytál. Itt külön megjegyezném, hogy valami elképesztően kulturált volt a közeg. Sehol, ismétlem sehol nem láttam egy eldobott flakont vagy cigicsikket se, mindenki nagyon figyelt a tisztaságra. A nagy futóversenyekkel ellentétben itt nem osztogatnak rendkívül környezetszennyező műanyag poharakat, csomagolt vizek voltak nagy mennyiségben, valamint víz és energiaital tartályok. Természetesen minden sátor el volt látva szemetesekkel, így messzire se kellett menni ha valamit ki szerettél volna dobni. A környezettudatosság itt tényleg minden kétséget kizáróan maximális volt. 

 

Az első váltás

 

Megérkeztünk az első váltópontra 8 kilométernél, ahol a bicikli úton volt a futás és a parkoló is egyben. Helyenként kissé zsúfolt volt és mi is pár másodpercere beragadtunk autók közé ezért elkaptunk pár csúnya tekintetet, de ettől függetlenül mindenki figyel a másikra. A korai napsütésben sorban érkeztek a futók, akiknek a kísérőik és mi is hangosan szurkoltunk és tapsoltunk nekik. Majd megérkezett Barbi, aki egy igen komoly tempóval ért hozzánk percekkel az előzetesen kalkulált idő előtt. Miközben beért, teli torokból üvöltöttük a híres dalt: come on Barbie let s go party ÁÁÁ JEEEEE. Mentségünkre legyen szólva még korán volt, bár később még meredekebb szurkolói rigmusokat lehetett hallani tőlünk. :)

 

Már maga az áldás volt számunkra, hogy sütött a nap. Csapattársaim előző versenyeken hihetetlen monszunokat éltek át, amikor nappali fénynél is csökken a látótávolság,  éjjel a sötétben meg aztán tényleg nullára csökken. Nagyon szerencsések vagyunk mindannyian, hogy már előrejelzések alapján is ilyen csodás idő adatott meg nekünk.

 

Első szakasz, 4 perc előny!

 

Következett Norbi egy igen húzós dimbes-dombos szakaszra északon. Kicsit aggódtam érte, mert mivel szobatársam volt éjjeli nyugalmát némileg megzavartam a horkolásommal, de igazából nem volt kétség afelől, hogy itt 110 százalékot hoz ki magából. Norbi egy igazi terminátor. Őt úgy képzeljétek el, ha azt mondjátok neki 1 perce van felfutni a Mount Everestre, a 45. másodpercnél már sétál visszafele és kérdezi mi a következő feladat...

 

Érkezett Barbi, Norbi meg már száguldott is! Mi pedig autóba be, GPS koordináták beállítva és már utaztunk is tovább. Én csak egy csokira vágytam, majd megálltunk egy kisboltnál, ahol Ágoston bevásárolt mindent, de tényleg mindent amire szükségünk lehet. Így csoki mellett energiaital, protein szelet és hasonló finomságok is bőven jutottak mindenkinek. Víz és sok szendvics pedig már korábbról be volt tárazva a csomagtartóba, szóval ez tényleg csak a plusz volt.

 

A várva várt első szakaszom

 

 

 

Zánka után én is hadi öltözékbe vágtam magam és átöltöztem az első szakaszhoz, ami egy könnyed futásnak ígérkezett a dombok között, fényes napsütésben. Az öltözékről annyit, egy két hetes nyaralásra visz ennyi ruhát egy átlagos ember. Ahány szakasz, annyi különböző póló és nadrág, pulóverek, váltó poló, utcai cipő, papucs, kulacstartó, akku töltők, fejhallgató és minden más. A sporttáskám lehetett vagy 10 kiló.  És mivel első alkalmam volt itt részt venni, olyanok eszembe se jutottak, hogy pl. takaró. Megvan a szállás szervezve, minek is az. Másnap éjszaka azért jól jött volna egy takaró, hogy teljesen bebugyoláljam magam a hideg ellen, de erről később. Jövőre két csomagot viszek az egyszer biztos.

 

 

Egy hosszú emelkedő végén a váltópontnál vártuk Norbit. Ez egy kisebb váltópont volt, de egy nagyon aranyos kis srác hozott nekünk izotóniás italokat, akinek ezt egy sportszelettel háláltuk meg. Kisétáltunk egy sarokra, ahol látszódott a felvezető út, én meg elkezdtem melegíteni és felvenni minden futókütyüt. Közben 50 méterenként érkeztek a futók, akik vagy továbbfutottak, vagy váltottak.

 

Nem kellett sokat várakozni, Norbi aszfalt szaggatóan érkezett be a hosszú emelkedőn. Jelentősen hozott a tervezett időn, így már több mint 10 perces előnyt gyűjtöttünk össze  (előre kalkulálthoz képest) Becsippantott majd átadta az órát, én pedig úgy éreztem magam mintha egy karácsonyi ajándékot nyitottam volna ki. Start! Futásomat egy rövid emelkedő követte a faluban, majd az országút következett. Azt előre feltérképeztem, hogy a szakasz a feléig emelkedik, majd a másik nagy részében lejtős terep. Előtte bejártam google mapsen, de az utcaképen nem tűnt ennyire meredeknek. Gyönyörű idő volt, szikrázó napsütés, én meg beosztva az erőmet hoztam bőven a 6 perces átlag alatt. Ami furcsa volt számomra, az elején megelőztem egy futót biciklis kísérővel, majd féltávnál egy lányt, a vége felé meg láttam a távolban még egy előttem futót.  Ez a szakasz viszonylag  kihalt volt az. (leszámítva pár biciklist és a gyér autósforgalmat). Könnyen ment a futás a végén, sietnem nem kellett, erőm meg volt elegendő, az adrenalin szintem is alacsonyan volt. Igazából ezt a szakaszt ajándékba kaptam, így nagyon jó bemelegítésnek bizonyult az esti főszakaszomhoz.

Már messziről láttam, hogy futótársam Köveskál határában a szántóföld és annak kialakított parkoló mellett Edina integet nekem, így az utolsó pár száz métert megpörgettem. Itt egy másik csoporthoz csatlakoztam, mert Kati, Edina és Krisztián várt rám. Beértem és váltottam, gyorsan nyújtottam egyet, ittam és mentünk tovább a következő váltóponthoz. De ez milyen szép szakasz volt! Ahogy haladtunk az autóval gyermekkori emlékek törtek elő, főleg amikor régen egy hétvégét Kővágóörsön töltöttük a családdal, gyönyörű volt a falu és a táj ami körülvette. 

 

Majd indultunk tovább Edinát megelőzve, hogy a szakasz végén bevárjuk. Természetesen őt is megelőztük autóval, akinek hangosan szurkoltunk. 

 

Következő váltópontnál a parkolóban várakoztunk és megérkezett Edina, őt váltotta Krisztián, őt pedig Kati. Szerintem mindannyian elmondhatjuk, hogy lehet ez volt a legnehezebb terep a nagy szintkülönbség miatt, de olyan gyönyörű tájakon futhattunk, hogy maximálisan ezért maximálisan megérte. 

 

Indultunk is tovább a badacsonyi Varga Pincészetbe megvárni Katit, ahol amúgy egyedi módon a tartályok között is vezet a pálya útvonala a föld alatt. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elérkeztünk Badacsonyba, ahol pincészetnél az egész csapat újra összeállt, majd vártuk Kati befutóját. Itt elkövettünk egy apró (és igazából az egyetlen) hibát. Várakozás közben készítettünk egy csapatfotót az Ultrabalaton betűszobornál, majd amint sétáltunk a start felé hirtelen észrevettük Katit, aki Juditot kereste akinek váltania kellett volna. Judit azonnal elkezdett rohanni és átvette az órát, 3 percet veszítettünk, de már majdnem egy óra előnyt összehoztunk előtte, egy ilyen kis hiba belefér. 

 

 

Folytattuk az utunkat. Autózás során felfigyeltem arra, hogy több vasúti sínen is áthaladtunk, de egy vonatot se láttam eddig. Jár errefelé egyáltalán?  Aztán ahogy közeledtünk Keszthely felé, mindig amikor láttunk egy vonatot valaki szólt: Bence ott a vonatod amire vártál! Később viszont tényleg olyan vonat jött, ami befolyásolta a futásom, de az még odébb van.

 

Mindennek alapja a precizitás

216 kilométer, 24 óra, 13 futó. Említettem, mennyire komplex összhangba hozni a futást, a szállást, az autózást és minden mást is egyben. De ahhoz, hogy minden gördülékenyen menjen, ahhoz elengedhetetlen  a történések nyomon követése és a folyamatos újratervezés. Mivel mindenki top formában volt, a tervezett összidő rövidülése a teljes Balaton körre hatással volt, mert ha gyorsabbak vagyunk a tervezetnél, nem mindegy mikor érünk a váltópontokhoz. Így gyorsan számolgatott folyamatosan mindenki, milyen mértékben befolyásolják a futást az események. Mindenkinél volt kinyomtatott forgatókönyv, távokkal, pontos érkezési időpontokkal és GPS adatokkal a váltóhelyekhez. Folyamatosan ment online az üzengetés, ki hol tart és mennyi a várható érkezési időpont, mert aszerint kellett alkalmazkodnia mindenkinek. Ha a Balaton nyugati partján egy óra a csapat előnye, az a keleti parton már két óra lesz várhatóan, így a vezetési és pihenési időt is folyamatosan, de tényleg folyamatosan szinte óráról órára újra kellett ütemezni. Nem mindegy, hogy az este közeledtével kinek mennyi lesz a pihenési illetve alvási ideje várható, amellett, hogy folyton változott a tervezethez képest. 

 

Átutaztunk autóval  Keszthelyre, miközben a két Nórink és Szilvi is futott párhuzamosan. Megérkeztünk, majd pár órát várakoztunk a gyönyörű napsütésben a váltóponton a fűben fekve, ott már több mint egy órás előnyt hoztunk össze. De ez az egy óra előny pillanatok alatt a semmibe veszhet, ha valamit elnézünk. Elég ha rossz váltópontra megyünk, rossz időpontban, elszabadulhat a káosz és megtöri a folyamatot. Mivel folyamatosan kontaktban volt mindenki mindenkivel, így sikerült a hibázás lehetőségét minimalizálni. Aztán Zümike (Szilvi ) is megérkezett igen jó időt futva, felkészült: Magdi!

 

 

Indul a csoportunk! 

 

 

Ez a váltás  Keszthelyen azért is volt fontos számunkra, mert a Magdi-Máté-Ágoston és én kis négyes csapatunk itt kapcsolódott be közösen a történetbe, mi feleltünk a keleti és a déli part távjának feléért. Mikor megérkeztünk időnk szerencsére volt mint a tenger, ezért 3 órát napoztunk a Balaton parton a fűben, de egyre közelebb és közelebb volt a váltás ahogy Szilvi közeledett. 

 

Ahogy említettem fel voltunk készülve, volt minden az autó csomagtartójában. Ásványvíz, szendvicsek, energiaitalok, csokik, protein szeletek, mindenféle kenőcs és fájdalom csillapítók. És ki tudtuk pihenni magunkat. 

"Srácok, sietnünk kell, dugó van a szakaszon". Mondta Máté és rohantunk az autóhoz hárman miközben Magdi már messze járt, azonnal bepattantunk és mentünk előre. Szerencsére nagyobb volt a füstje mint a lángja, 7 perces lassú csordogálás volt autóval, de nem volt vészes. Végül időben megérkeztünk immáron a déli partra egy Focipálya mellé ahol Magdi megérkezett és Máté váltotta. 

Máté fut, hárman be az autóba, majd átutaztunk a következő váltóponthoz, ahol volt egy kis nézeteltérés. Éppen parkoltunk volna le, amikor egy idióta a félig üres parkolóban besatuzott a tervezett parkolóhelyünkre, ráadásul ezt párhuzamosan, ami tényleg érthetetlen. Izomból szólt a duda részünkről, ment a kulturális megnyilvánulás és a pillanat hevében a elég egyértelműek voltak a kézmozdulataink. Hozzáteszem, teljesen joggal irányunkból. Végül 50 méterre találtunk másik parkolóhelyet, ahol éppen csak kiszálltunk, megjelent a másik autó vezetője és egy kísérőjével számon akartak minket kérni. Arra voltak felkészülve, hogy majd behúzzuk fülünket farkunkat, de nem így történt. Kiálltunk az igazunk mellett, elvégre edzett focidrukkerek vagyunk, végül egy kézfogással lerendeztük velük és vártuk Máté befutóját. Közben sétáltam egyet a Balaton parton, Ágoston meg elkezdett melegíteni.

Mátét nem irigyeltem. Egy végtelen hosszú egyenesen kellett futnia, ahol még lomtalanítás is volt. Csak vártuk és vártuk, de Máté csak nem jelent meg a horizonton. Aggódni kezdtünk érte, de végül percekkel később épségben megérkezett szerencsére. Sajnos az órája valószínűleg rossz adatokat mutathatott. Úgy érezte magát mint aki 8 helyett 15 kilométert futott, mert a kijelző éppen azt mutatta, a váltópont meg sehol. Ebben a fáradt állapotban a koncentráció jelentős értékben csökken, így totálisan átérzem, hogy összezavarodott. Mindenhol bepirosodott, álltunk és nem értettük mi történhetett, de szerencsére nem volt okunk az ijedtségre.  Gyorsan jobban lett és közben Ágostont útjára indítottuk a 8 kilométeres távjára. 

 

 

Visszatérni a pokolból 

Megérkeztünk Alsóbélatelepre, ahol végre valahára rám került a sor. Az Ultramaraton szàmomra sok minden miatt volt óriàsi èlmèny, de futàst tekintve a màsodik szakaszom lett igazàn emlèkezetes. Nagyon vàrtam ezt a szakaszt ami Fonyód-Alsóbélatelepen kezdődött a vasúti sínek mellett egy átjárónál. A naplementèben nagy lendülettel és probléma mentesen megérkezett Ágoston, èn pedig elkezdhettem a szakaszt. Előtte bekentem a lábam kenőccsel, ami tényleg ellazította a lábaimat. 

 

Nem terveztem nagy tempót, a 15 kilomèterre 6 perces àtlagokat szerettem volna hozni, hogy másfèl óra alatt teljesìtsem a tàvot. Ahogy ugye a többiek számítottak rám. Egy kellemes futàs lebegett szemeim előtt, erre vàrtam hetek óta. Elindìtottam a zenèt, a Paul van Dyk Politics of dancing 1-es albumot, amit ha meghallok boldog vagyok és legyőzhetetlennek érzem magam.  Majd a part közelèben èlveztem a balatoni naplementèt, a futó applikációt sem indítottam el. Úgy éreztem elég a karórám néznem és abból látni fogom hogyan állok.

 

Ahogy futottam a kis csapatunk beért engem és az hangosan szurkoltak nekem az autóból. Baromi jól esett, én meg visszaintegettem nekik. Majd egyszer csak pont előttem 4. kilomèternèl a vasúti àtjàróban le engedtèk a sorompót ès hosszú percekig vàrakoztam míg végre jött a vonat. Annyit hiányoltam a vonatokat, hogy végül bevonzottam egyet....

 

Majd felrobbantam a dühtől. 5 perc hátrànyt gyűjtöttem össze emiatt, amit mindenáron be akartam hozni. Ráadásul a sínek túloldalán volt a váltópont, ahol amúgy váltani nem kell, viszont kötelező becsippantani minden egyes szakasz során, ezért kizáródott annak az esélye, hogy találjak egy felüljárót vagy aluljárót. 

Csak teltek-múltak a percek és dühöngtem magamban. Végül jött a vonat én meg átsprinteltem, gyorsan csippantottam és rohantam tovább.

 

Mivel emiatt felhalmozódott nem kevés hátrány, ezért előkaptam futás közben a telefonom és elindítottam a futó applikàciót, amiben kilomèterenként a hang bemondja az aktuàlis tempót, valamint az aktuális szakasz időket. 11 olyan kilomètert kellett teljesítenem, hogy ami 6 percen belül van, az levonódik a kb 300 màsodperces hátrànyból. Leszàllt a lila köd (főleg mert addigra már tudtam, az Újpest szégyenszemre kikapott otthon  a Gyirmóttól), igazi ideg futàs vette kezdetét. Ez a szakasz nyaralók és strandok között futott és közben leszállt rám az éjszaka, be is kapcsoltam a fejlámpát. Soha nem használtam még ilyet, sokan mondják zavaró, de szerencsére nekem nem okozott semmi kellemetlenséget.

Itt már azért valamivel többen futottak, kb 200 méterenként egy ember, valamint a váltópont miatt becsatlakozott mellém pár friss futó is, így az ő tempójukat vettem fel. Viszont a hang a fülemben olyanokat mondott, hogy 5:46, 5:39, ezért rá kellett kapcsolnom és így is lett. Sorban mindenkit hagytam le, végül ismét egyedül találtam magam a sötét utcákon, de szívből toltam neki ahogy elvártam magamtól. 

 

Elhaladtam a partszakasz mellett ahol még viszonylag igen sokan ültek kint büfékben és a partra kihelyezett padokon. Többen is oda üvöltöttek, hogy "nagyon kemény vagy, hajrá hajrá, gyerünk gyerünk" és egyebek. Én meg visszaintegettem nekik és folytattam a hátrány behozatalát. 

Rohantam a sötétben ahogyan csak tudtam, majd a távolban megláttam a Balatonboglári kilátót éjszakai megvilágításban. Gyönyörű volt, én meg tudtam jó úton haladok, már nincs sok hátra. De elkövettem egy apró hibát. Azt hittem a 4. váltóponton fognak fogadni a többiek, aztán oda értem a negyedikhez és sehol sem láttam senki közülünk. Nagy tömeg, de egyetlen ismerős arc sincs köztük. Becsippantottam de egyszerűen nem értettem mi történik. Abban biztos voltam cserben nem hagytak a többiek, de teljesen összezavarodtam. Mivel igazából gyakorlatilag péntek reggel óta nem aludtam, valamint teljesítőképességem határain voltam egyszerűen nem tudtam koncentrálni. Ez nem a vége a szakaszomnak? Vagy túlfutottam? Hol vannak a többiek? És egyáltalán én hol vagyok? Pedig előre tudtam pontosan hol kell majd váltani. Gondolkoztam rohanás közben. Balatonlell...Balatonvil....Balatonbog.....vagy mi? Az összes szakasz valami Balaton, nem hogy az nem jutott eszembe hol végződik a szakaszom, a saját címemet sem tudtam volna megmondani.

Futottam tovább és közben előzgettem pár megvilágított futót meg biciklis kísérőt, de nem  tudtam meddig és hol tart a szakasz. Annak ellenére, hogy igazából jó helyen és jó időben voltam, csak akkor ott fejben nem voltam ott, de izomból rohantam előre. Egy panzió mellett haladtam el, ahol elkezdtek tapsolni és szurkolni nekem random emberek (mondjuk nyilván nem csak nekem, hanem mindenkinek aki arra futott). Kijöttek pacsizni elém és mindenki aki a teraszon ült üvöltött nekem: kemény vagy gyerünk gyerünk meg hasonlók. Ez baromi jól esett. :)

Aztán nem sokkal később megláttam a kivilágított váltópontot a nagy sötétségben kb 500 méterre. Futás előtt mondtam a többieknek, hogyha közeledek a váltáshoz átkapcsolom a fejlámpámat villogó fényekre, hogy messziről is felismerjenek a sötétben. Amint ezt megtettem már hallottam is az ovációt a távolból  nevemet hallva: hajrá Bence, gyerünk Benőőőőőőkeeeeee, nagy vagy. Én meg nyomtam egy sprintet és átadtam Nórinak az órát. Innentől átvette a stafétát az"éjszakai műszak".

Miután beérkeztem többiek körbe álltak, hogy minden rendben van-e. Egy kicsit szidtam a MÁV-ot a vonat miatt, majd csak annyit tudtam mondani: ezt a pokolból hoztam vissza. Nekik fogalmuk sem volt arról miről beszélek, aztán később elmondtam a vonat miatt buktam egy csomó időt. Mire a reakció teljesen érthetően annyi volt: mi a francért idegeskedsz? Nagyon komolyat futottál és másfél óra az előnye a csapatnak, ne idegeskedj már! És teljesen igazuk is volt.

 

 

De ettől függetlenül örültem magamban, hogy sikerült visszahozni az elvesztegetett időt. Ott a pokolba kívàntam az egészet (a szakasz neve amúgy a szponzor miatt talàlóan Hell volt) de össze szorìtott fogakkal sikerült. A 2016-os fèlmaraton ès a szintèn 2016- os maraton utàn ezt tartom èletem 3. legjobb futásának . Eltelt pár perc, majd jött felém a kérdés: Benőke, ugye átveszel még egy szakaszt hajnalban?  Így este 10-kor tudatosult bennem, hajnalban 4 órakor 4 helyett 8 kilométert kellene futni. Kicsit vacilláltam, de természetesen elvállaltam. Ez tiszta sor. A többiek már fáradtak voltak, ráadásul ők autót is vezettek is közben és verseny után, így egyértelmű volt, hogy nem hagyom cserben őket. Magdi ugyanígy döntött és elvállalt plusz egy szakaszt. Így már tudtuk, hogy ketten visszük végig az utolsó szakaszokat, mi ketten akik pont első alkalommal vettünk részt a megmérettetésen. Az élet írja a legjobb forgatókönyveket, ez tény. :) 

 

Jöhet a megérdemelt pihenés, de messze nincs még vége

 

Továbbutaztunk autóval Siófokra, ahol a tervek szerint négyünket egy igen impozáns és híres szállodában fogadtak vendégül az éjszakára. Illetve arra a pár órára amíg a többi csoportunk futott éjszaka. Valami elképesztő fogadtatásban volt részünk, így hihetetlenül fáradtan lepakoltunk a szobában, aztán lementünk a szálloda éttermébe vacsorázni. Hihetetlenül hálásak voltunk vendéglátónknak Szabó úrnak.  Sok időnk nem volt, de kellett ez a kikapcsolódás. Közben tartottunk egy taktikai megbeszélést, mikor folytatjuk utunk, ki mikor fut amíg mi alszunk. Így úgy kalkuláltunk, hogy hajnali 1-kor indulás tovább. Miután a svédasztalos finomságokat elfogyasztottuk (addig rendszerint csoki, banán, szőlőcukor és proteinszelet volt a menü), gyors zuhany következett az éjjeli órákban, 3 óránk volt kipihenni magunkat ami nem sok, aztán újra start! 

 

 

Folytatása következik! 

 

Magdi külön szobában volt természetesen, Ágoston, Máté és én pedig egy pótágyas szobában voltunk hárman. Baromi jó érzés volt ilyen kényelmes ágyakban tudni magunkat! Mármint három különágyas szobában persze. Kicsit hülyéskedtünk ("kicsit") az alvás előtt, majd sikerült azért 3 órát aludni, hogy hajnali egykor felébredjünk és folytassuk. Szobatársaim korábban ébredtek mint én, ezért elkezdtek nagyon halkan beszélgetni, én meg a mély alvásból a halkan dörmögő hangjukra félálomba kerültem. Ők már éberek voltak, mire mondta Máté, már csak azt kell kitalálni hogyan ébresztjük fel Bencét. Erre egy hangos hümmögéssel reagáltam, még élek!

 

 Ébredés után 20 percünk volt felöltözni és összekapni a cuccainkat. Én neki estem a táskámnak, ahol ugye rengeteg ruha volt induláskor, de akkor tudatosult bennem, szinte minden ruhám elhasználtam már az utolsó futószakaszra tervezett kivételével. A friss futóruhámat már lefekvés előtt felvettem és abban aludtam el,  és egyetlen pólóm maradt ami használatlan. És ami még száraz is...Úgyhogy azt megtartottam a befutó utánra. Ébredés után természetesen átnéztük az üzeneteket, így tudtuk nem vagyunk elkésve míg a többiek futottak.

 

Lementünk a szálloda lobbyba az éjszaka közepén, Magdi is időben csatlakozott hozzánk az éj leple alatt, ahol a recepciós kivételével szerintem mindenki aludhatott.  Átvett mindenki egy ízlésesen összeállított hidegcsomagot és  autóba pattantunk. Csendes éjszaka volt Siófokon, sehol egy lélek, csak a futók fejlámpákkal akiknek útja keresztezte a miénket. Előttünk a cél: irány Balatonalmádi! Haladtunk az országúton, és egy átlagos októberi éjszakához képest igen sokan voltak az úton, mások is haladtak az Ultrabalaton befejező szakaszaira. Természetesen ahol az út az Ultrabalaton útvonala mellett haladt végig láttunk jó pár fejlámpás futót és kerékpárost. Mondjuk autóból könnyű...

Megérkeztünk Balatonalmádiba, ahol mindenki összegyűlt a teljes 13 fős csapatból. Beálltunk az éjszaka sötétségében a parkolóba, majd a váltóponthoz vonultunk, Nórit vártuk, majd a kis négy fős csoportunkból Magdi innen folytatta. Összeállt a csapat a hideg éjszakai sötétségben, de senki nem látszott semmi fáradtság, sőt! Tolta a Dj a tömegben az éjszaka közepén is, mi meg Ágostonnal az Elvis Presley - A little less Conversation Junkie XL remixre ugráltunk. Ezzel nem  voltunk egyedül, mert még itt is voltak vagy ötvenen. Nagyon nagy volt a hangulat, és mindenki vidám volt körülöttünk, akiket ismertünk, akiket nem, az a megközelítőleg az a 100 ember aki ott volt igazi fesztivál hangulatot csinált!

 

Megérkezett Nóri és útjára indítottuk hangos ovációval Magdit, aki valami hihetetlen elszánt volt. 13 kilométer várt rá hajnalban, a dermesztő őszi hidegben. Ő meg úgy indult neki nevetve és mosolyogva, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Magdi jelenléte és a sztorik amiket mesélt közben rengeteget dobott a hangulatunkon, akkor is amikor a legfáradtabbak voltunk! Rengeteget nevettünk. Mintha egész végig egy stand up  műsort hallgattunk volna, egyszerűen az autó beleremegett úgy nevettünk a sztorijain. :D A jelenléte többet dobott az állapotunkon mint bármely energiaital vagy protein szelet tudott volna adni.

Már nincs messze a vége

Átautóztunk Csopakra a teljes 13 fős különítménnyel, ahol a csapat Magdit várta, én meg az utolsó 8 kilométeres etapot. Közeledett hajnali 4 óra,  a váltóponton itt is természetesen vagy 50 ember volt jelen. Mindenki ugrált, mindenki nevetett, mindenki arcán sugárzott a boldogság és az öröm, hogy részese lehet ennek a nagyszerű eseménynek. 

A parkolóban a sötétségben elkezdtem melegíteni. Egy pillanatra sem éreztem a fáradtságot fizikailag.  Mentálisan igen, agyilag kimerült voltam az biztos, de hát a futáshoz pont nem az agyra van szükség. Olyan szinten pörgött az adrenalin bennem, hogy melegítés közben futótársaim odaszóltak nekem: csak futni kell Benőke, nem Tysonnal mész a ringbe! Úgy fel voltam pörögve, hogy az egész univerzumot végig futottam volna. Utolsó szakasz előtt bekentem a lábam ismét mindenféle kenőcsös szerekkel, majd vártuk Magdit. 

A befutó

 

 "A sötétség felemészt mindent"

 

Kisétáltunk a váltópont mellé egy strand kerítéséhez, hogy lássuk mikor jön Magdi. Közben egyre többen összegyülekeztünk a csapatból.  A még mindig csillagok által megvilágított éjszakában mentek a sztorik. Baromi jól szórakoztunk, de és közben csak azt nem vettük észre, hogy beérkezett Magdi.  Judit egyszer csak felüvöltött: Ott a Magdi!

Oda rohantam mellé, majd átvettem tőle az órát és indult a 8 km befejező szakaszom Csopakról Balatonfüredre.

 

Egy megközelítőleg 500 méteres vízszintes út következett a strand és a nyaralók között, majd követte egy kaptató felfelé. Itt megelőztem egy másik  futót, előttem pislákolt a fejlámpa fénye egy másik futón, de rajtuk kívül csak  csend és a nyugalom honolt, én meg baktattam előre. Volt egy rész, ahol egy erdőn futottam keresztül és hálát adtam az égnek, hogy a fejlámpám megvilágítja környezetet. A tempó már nem érdekelt. Csak a többi futótársamat láttam lelki szemeim előtt, akik minden kétséget kizáróan egytől egyig megdolgoztak azért, hogy én akkor ott lehessek. Lehet fejben már messze nem voltam magamnál, fáradtak a lábaim, de csak pár kilométer volt hátra ami ugyan nehéznek ígérkezett, de nem érdekelt. 

Az országút mellett futottam a bicikli úton, csak az általam megvilágított utat láttam magam előtt meg a szembe jövő autók fényszóróit. Ez egy vízszintes szakasz ami átvisz Füredre. Azt éreztem egyre jobban kezdek gyengülni, már ezt is nehezen bírom. Közben egy futó majd később pár másik is megelőzött, mindegyiknek volt hozzám pár kedves és biztató szava. Sőt, a mellettem szembe elhaladó autók közöl is dudáltak meg oda kiáltottak, hogy hajrá. Aztán hosszú kilométerek után megláttam egy bal kanyart ami a part felé vitt.

Kicsit előre rohanok az időben. Amikor jöttünk autóval hazafelé emellett a szakasz mellett is elhaladtunk, majdemlítette Máté ez nagyon kemény lehetett. Nem értettem miről beszél. Közben száguldottunk lefelé és kiderült, ez a szakasz egy nagyon hosszú meredek emelkedő, amin végig futottam egy órával korábban. Én erre rácsodálkoztam. Annyira kimerült voltam akkor ott fejben, hogy fel sem fogtam ez az útszakasz egy több kilométeres emelkedő. Furcsa dolgokat tud kreálni az agy, amikor az ember végletekig el van fáradva. 

 

Volt Füreden egy baromi unalmas rész, ahol tényleg semmi emlékezetes nem maradt meg. Csak az, hogy a  végén megláttam a váltópontot, ahol na mi? Na mit kellett? Hát csippantani. :D A  szervező citromsárga ruhás hölgyek mondták már közel a befutó, maradt 3.7 kilométer, ami egy átlagos futásnál tényleg nem számít soknak, de ott tartalékoltam az erőmet. 

Onnantól az út folytatódott a sötét és teljesen kihalt, de amúgy gyönyörű Balatonfüred parti tölgyfákkal övezett sétányon keresztül. Csend és nyugalom az éjszakában, nekem csak futni kell. 

Viszont képes voltam alábecsülni ezt a 3,7 kilométeres szakaszt. Azt hittem pár lépés és a célban vagyok. Hát nem. Ott még végig kellett futni a szállodasor mellett, és utána volt egy lehajtó egy sötét útszakaszra. Utolértem egy baktató 50 év körüli futó urat. Mondtam neki hajrá, messze-e uram még  a vége-e? Azt a választ kaptam, nem-e, de a befutóra oszt be az erődet fiam, e!

 

Aztán elértem a körforgalomhoz, ahol rendőrök és szervezők mutatták merre van az út a célig. Aztán befutottam ebbe a görög falunak mondott akármi aljára. Ott beton tömböket kellett átugrani, valamint egy részen homokban is kellett futni. Anyád! Egy biciklis kísérő pont előttem zakózott egy hatalmasat a beton tömbön. Megkérdeztem jól van-e, válasza alapján igen, jól volt.  Mondjuk vagyok annyira önző, ha azt mondja nem, akkor is tovább futok, mert álldogált 30 ember rajtam kívül. 

A célban

A homokos szakaszt követte az össze-vissza kiálló kövekkel kirakott befutó, ami ráadásul emelkedett is (megint anyád!) De már befordultam és már láttam a célt, ahogy ígértem átváltottam a fejlámpámon villogó üzemmódra jelzésként a többieknek.

"Ott a Bence!!!!!!!"

Hallottam a domb tetején a többieket és széttárt karokkal felrohantam a célba. Mintha az egekben futottam volna. Örömömben ugrottam egyet  és utolsó alkalommal (de utálom ezt a szót) becsippantottam!

 

Vége!

 

Ott az egészet sokszor a pokolba kívántam, de utólag úgy gondolom, milyen nagyszerű dolog, hogy ott lehettem, bármikor újraélném az egészet. 

 

Pár fokban pulóveren keresztül is totálisan megizzadtam. Összegyűlt a csapat a fősátorban és hoztak nekünk társaink forró kávét. Edina meg átadta a takarót ami rajta volt, mert mert látta rajtam remegek a hidegtől. Ezért örök hálával tartozom neki önzetlenségéért! :)

 

Hogy mi lett az eredmény? 21:38-as idővel több mint két óra előnnyel futottunk be a tervezett időn belül.  Ez összesen 5:59-es átlag.

 

 

Végül ismét összeállt a teljes csapat és együtt egymás kezét fogva átfutottunk a célvonalon és átvettük az érmeket. Elsétáltunk, csináltunk a dobogón egy közös fotót, majd a gyakorlatilag győzelmi beszéd után elindultunk az autókhoz és elbúcsúztunk egymástól.

Köszönöm szépen Nektek mindannyitoknak, hogy ennek a csodálatos eseménynek a részese lehettem!

 

 

 

Név szerint:

 

Judit

Kati

Barbi

Magdi

Edina

Szilvi

Nóri 1.

Nóri 2.

Krisztián

Ágoston

Máté

Norbi 

A nap még mindig nem kelt fel, Mátéval és Magdival indultunk vissza Budapestre. Közben az autópályán felkelt a nap. A másfél óra hazaút 15 percnek tűnt, mert végig az élményeinkről beszéltünk amit az Ultramaraton adhatott nekünk!

 

Ha bármelyik nap bárki elém állna és azt kérdezné: holnap Ultrabalaton, vállalod? 

 

Hezitálás nélkül mondanám, jöhet!