Belgrádi hétvége

Belgrád, egy méltatlanul alulértékelt város sokkal közelebb mint gondolnád

4 csodás napot töltöttünk el déli szomszédaink fővárosában, ami tényleg emlékezetesre sikeredett. Szerintem Belgrád egy kifejezetten alulértékelt város turizmus szempontjából, pedig látnivaló és élményforrás bőven akad itt is. 

Hogy miért éppen Belgrádba utaztunk? Mártival februárban repülőjegyeket néztünk Rómába, de felmerült bennünk némi kétség, most kell védettségi? Kell bármi igazolás, PCR teszt? Két éve nekem rezgett a léc és majdnem Szicíliában ragadtam amikor beütött a járvány, biztos ami biztos inkább közeli desztinációt tűztünk ki úti célnak. Olyan helyre szerettünk volna utazni, ahonnan 1 nap alatt repülő nélkül is hazajuthatunk. Bár a covid helyzet javult, de más európai nagyváros várhat még pár évet.

Néztük sorban a lehetőségeket: Bécs, Zágráb, Kolozsvár, Brassó, Bukarest (jó az pont nem), Pozsony, Ljubjana, Kassa és lehetne még sorolni. Kettőnk közül valamelyik városban valamelyikünk járt az utóbbi években, így a térképen délre mutattam: Belgrád! 

Gyermekkori emlékeim vannak arról, amikor 4-5 éves lehettem és a családdal Bulgáriába utaztunk. Megszálltunk Belgrádban távoli rokonoknál, nem sok emlékem van, viszont arra tisztán emlékszem magas toronyházban laktunk ahol a lépcsőházban  ki volt verve az üveg a korlát alatt, és igen lepusztult volt a környék is. Pedig akkoriban Jugoszlávia nyugatnak számított, volt toblerone, meg színes fogkrém, ami akkoriban Magyarországon földönkívülinek tűnt. (ezt apukám mesélte nem rég, én konkrétan nem emlékszem rá).  

Így május 13-án útnak is indultunk, ami körülbelül 6 óra utazást jelent Belgrádba. Ami azt illeti, egy Dunán átívelő híd kivételével semmi, de tényleg semmi látványos nincs az autópálya mellett. Végig a magyar határtól unalmas végtelen síkság és szántóföldek váltogatták egymást. 

Már az autópályáról kirajzolódtak a messzi távolban Belgrád toronyházai, de még messze voltunk. Aztán elhaladva a reptér mellett egy soksávos úton eljutottunk új-Belgrádba, ami a folyó túloldalát jelenti a város esetében. Itt folyik össze a Duna és a Száva, így Belgrád belvárosa olyan mint egy félsziget, azon túl meg egy viszonylag modernebb városrész van, nagy lakótelepekkel és pár toronyházzal. De semmi érdekes nincs benne, leszámítva a Gemex tornyokat, ami félig lakóház, félig egy teljesen magára hagyott irodaház. 

 (nem saját kép)

Meg is érkeztünk szálláshelyünkre, miután átjutottunk a Száva hídon. Nagyon érdekes volt a látvány, mert balra nézve Belgrád dimbes-dombos belvárosát láttuk, néhol igen csak elhanyagolt épületekkel, de ha jobbra néztünk egy teljesen más, modern városkép rajzolódott ki. 

 Jobbra nézel: modern toronyházak, túlzás nélkül olyan mintha Miamiben lennél.

Balra nézel, klasszikus balkán városkép:

 Szóval igen erős volt a kontraszt, de ezt lejjebb majd kifejtem.

Megérkeztünk a szállásra. A környék olyan volt, mint Budapesten a Boráros tér, nem a konkrétan belváros de sétatávolságra tőle. Itt van a központi buszpályaudvar, valamint a volt vasúti Pályaudvar is, ami egy szépen felújított épület és a jövőben múzeumként fog megnyílni, mert az új városrész építése miatt funkcióját vesztette. 

Maga az utca se volt különösebben érdekes, de nagyon tiszta se. A kapualjakban sajnos sok volt a szemét és a mocsok.

A társasház ahol a szállásunk volt:

 

 

 

Megérkezett a tulaj és átvettük a kulcsot. Második emeleten laktunk, a lépcsőházban érezni lehetett a  szemét és dohányszag keveredését, miközben a szállásadó  felkísért minket. Maga a lakás egy nagyon kis hangulatos garzon volt, egy kis zárt erkéllyel.

 

 

  

Letettük a csomagjainkat és elindultunk várost nézni. Baromi meleg volt, sokkal melegebb mint Pesten.  Bár péntek volt, csak páran lézengtek az utcán, a Balkanovska és környéke kiesett a város forgalmából de tudtam az erődhöz visz. Nem ez volt a legszebb környék ahol valaha jártam, de megvolt a hangulata. Minden ház falát évtizedekig zabálta a szmog, és nincs olyan épület ami ne lenne tele igénytelen graffytikkel. 

De az igazat megvallva, nem Genfbe vagy Monte Carloba készültünk, így ez a városkép számunkra egyáltalán nem volt zavaró. 

 

 

 

 

 

 

 

Egy kis macskaköves utcácskába érkeztünk ahol volt pár kávézó, csak pár lépésre volt a  belgrádi erődítmény. Igazából nagy városfallal körbevett park egy dombon, amiben van pár múzeum, valamint a városra és a Duna Száva összefolyásra is szép kilátás. Szóval nem egy Schönbrunn, de nagyon szépen karban van tartva, tényleg hangulatos, bár különösebb látnivaló nincs itt. Illetve de, dinoszauruszok. ágyúk, rakéták és tankok. Mindezt a város felől egy park, másik oldalról a Duna szegélyezte. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel már közel 40 fok lehetett a napon így azt terveztük a belvároson keresztül visszamegyünk a szállásra, ebédelünk és váltunk pénzt valahol. Az erődből körülbelül 10 perc séta a Knez Mihailova út, ami egy az egyben ugyanolyan mint a Váci utca. Ugyanolyan világmárkák, étterem és gagyi ajándéktárgyasok, utcazenészek. Onnantól csak úgy hívtuk napokig, hogy menjünk a Váci utca felé tenni-venni ezt-azt. 

 

 

 

 

 

 

 

Ahogy visszafelé közeledtünk balra volt található a belváros legmagasabb pontján Belgrád főtere, jobbra pedig egy négysávos út a Hotel Moszkvával. Itt található egy nagy park másik oldalán a parlament is. Igazából az egész városról elmondható, hogy tele van nagy parkokkal amiket nagyon szépen karban is tartanak. Mi is többször leültünk az árnyékba valami nyugodt helyen és mentünk tovább, mert 10 perc sétára volt a következő park. De kávézóbókból, éttermekből is sok van, ráadásul valamivel kedvezőbb áron mint otthon. 1 szerb dinár 3,5 forint, tehát viszonylag könnyű volt mindent felszorozni hárommal. 

Visszafelé a szállásunkhoz tűnt fel, sehol egy vegyesbolt. Se kicsi, se közepes, se nagy. Olyan kisboltok mint amik Budapest belvárosában minden sarkon megtalálhatóak egyáltalán nincs, de CBA, Lidl, Tesco Expressz méretű se volt. Mivel nem volt EU-n kívül mobilnetünk így a véletlenre bíztuk találtunk is egyet közel a szállásunkhoz egy Idea nevűt. Utána fedeztünk fel újabbakat mint a shop and go, de viszonylag távol egymástól és tényleg nincs sok belőlük. Lidl szerű boltokból akad a városban szép számmal, de mind a külvárosokban.  

Amiből rengeteg, de tényleg rengeteg van, azok a moj kioszkok mint a lenti képen látható. Tényleg minden sarkon van egy és mind-mind ugyanolyan. Olyan mint Pesten a relay. Mivel Belgrádnak nincs metrója és kevés az aluljáró, ezért a felszín felett építették ki őket. Gyakorlatilag egy újságos italokkal, dohánytermékekkel és jégkrémes hűtőládákkal. Később tudtuk meg, hogy itt lehet venni szinte egyedül tömegközlekedésre jegyet. De nem mindegyiknél, kb. csak minden harmadiknál. Ez is véletlenül derült ki, mert a vendéglátósok kivételével alig beszéltek angolul.

 

Visszamentünk a szállásra, pihentünk egy kicsit, miután 10 kilométer simán megvolt aznap. Így vacsorára az egy sarokkal odébb található kiülős olasz étterembe mentünk pizzázni. Teljesen rendben volt, gyors volt a kiszolgálás és barátiak az árak is. Volt egy autentikus teraszos szerb étterem szemben a neve Zavicaj, de csak másnap ettünk ott. 

Még egy esti sétára elmentünk utána, de már eléggé fáradtak voltunk. Másnapra nagyobb túrát terveztünk.

Délelőtt kimentünk a piacra, ami nem messze található a belvárostól, a neve Zeleni Venac. Pontosan úgy néz ki, mint bármelyik külvárosi piaci a Bosnyák téri vagy az újpalotai, csak ez szintén a város közepén volt található egy emelkedős részen. Itt található amúgy a buszállomás is, ahol a városi buszok állnak sorban. 

Elindultunk gyalog a Szent Száva templom felé, tudtuk merre menjünk mert minden második sarokról látni lehetett olyan monumentális. A Kralja Milan úton haladtunk ami egy forgalmas négysávos út, de itt sorakoztak sorban szép szecessziós és modern épületek is egyaránt, erre található rengeteg nagykövetség is. Átmentünk egy óriási körforgalmas téren a Slaviján. Igaz, hogy nincsen metró, de a városban rengeteg busz és villamos közlekedik, amiből az utóbbiak dobnak nagyot az összképen. Többnyire régi rozoga járgányok, de nagyon hangulatosak mint Milánóban vagy Prágában. Ráadásul az összes villamos bemegy Belgrád központjába, tehát bármelyik randomra szálltunk fel tudtuk, hogy nagyjából hol fogunk kikötni. 

 

Egy 24 órás jegy 300 dinár, tehát egyáltalán nem drága, pár moj kioskban lehet kapni kártyát amit akkor és ott aktiválnak is. Erre figyelni kell, mert az óra onnan számol, nem az első használattól. Felszállásnál elég ehhez terminálhoz nyomni, és kiírja mennyi ideig használhattuk.

Ami baromi, de tényleg baromi idegesítő az az, hogy a legkevésbé látható jelenség Belgrádban az nem más, mint a gyalogos zöld lámpa. Rengeteget kell várni a zebránál, van hogy percekig nem vált zöldre, pedig már indokolt lenne. Legtöbb járókelő álldogál fél percet, majd megunja és átsétál. Nagyon nagyon idegesítő volt. Mivel nem szerettünk volna kapni pár ezer dináros csekket a helyi yardoktól, így első napokban kivártuk a zöldet, de a végén már kapásból átmentünk minden piroson ha nem jött semmi. Minden túlzás nélkül 3-5 perc egy kereszteződésen átjutni.

 Másik nehezítő körülmény, hogy alig van utcatábla, kb. minden 5. sarkon, ha meg van, akkor meg csak sejteni lehet hol is vagy...

 

Távolról már láttuk a belvárostól kicsit kijjebb található Szent Száva templomot, és ahogy közeledtünk nem akart kisebb lenni. Vagy fél óra séta volt mikor oda értünk, de minden téren megérte. Kívülről is igen monumentális, szerencsére be tudtunk jutni és belülről is lenyűgöző. Azt hittem egy átlagos látványosság és csak egy templom, de mindent felülmúlt látni ezt a csodálatos építményt.

 

 

Miután kigyönyörködtük magunkat a templomban, folytattuk az utunkat a stadionok irányába. Belgrád két kelet-európai topcsapat otthona, a Partizáné és a Crvena Zvezda-é is egyben. A belvárostól negyed óra villamosozásra található mindkét aréna, ahova egy hídon keresztül lehet eljutni ami átmegy egy autópálya felett. 

 

 

Mikor átértünk a hídon és  leszálltunk a villamosról, a körforgalomnál beültünk egy kis kávézóba, majd itt lehetett eldönteni, hogy balra Zvezda, vagy jobbra a Partizán stadionhoz menjünk. Mindkettőnek a reflektorai messziről látszódnak és köztük nincs 500 méter a távolság. Úgy döntöttünk a Rajko Mitic (Maracana) stadionhoz megyünk. Haladtunk a dombra felfelé és meglepően szép környéknek mondanám. Éles volt a kontraszt a belvárossal, mert a stadion környéke olyan volt mintha a Rózsadombon a Bimbó utcánál sétáltunk volna. Szép és rendezett zöld külváros, főként családi házakkal.

 

 

Kint díszeleg egy Arkan graffity, Zeljko Raznatovic háborús bűnösről. Nem túl bizalomgerjesztő, de azért ez egy más kultúra. Arkant amúgy egy belgrádi hotel kávézójában végezték ki a kétezres évek elején, hozzájárulva a délszláv háború lezárásához.

 

 

A stadion ugyan nem mai darab, de ettől függetlenül lenyűgöző. Új székek, szépen mázolt falak, rendezett gyep. Sikerült bejutnunk a múzeumba, ahova pár száz dinár volt a belépő és közvetlenül a VIP páholyba is beülhettünk. Igen magasan van a pálya felett. Említettem egy domboldalban van a létesítmény és a bejárat 50 méterrel van a pálya szintje felett, ami nem kevés, így magasról gyakorlatilag ráestünk a játéktérre. Elképesztő pokol lehet ez itt meccsnapokon.

Körülbelül egy órát beszélgettünk a hihetetlenül kedves  idegenvezetővel a szerb és a magyar foci vonatkozásairól. Miután megtudta, hogy magyarok vagyunk én meg ráadásul  újpesti, egyből elvitt megmutatni az újpesti relikviákat amiket vitrinben vagy a falon őriztek. Tényleg nagyon kedves volt, jól beszélt angolul és semmi olyat nem éreztem (bár ez az egész városra elmondható), hogy magyar származásunk miatt máshogy állnának hozzánk.
 

Indulásra készültünk, majd Márti elszólta magát, hogy megyünk a Partizan stadionba is. Erre tök kedvesen elmondta hogyan jutunk oda, ami mondjuk nem túl bonyolult mert 500 méter és egy kisebb lakótelep választja el egymástól a két stadiont.

Mesélt a belgrádi derbiről is. Megtudtuk azt, a két stadion között meccsnapon mindent lezárnak és a vendégszurkolókat 5 kilóméteres kerülővel hozzák ide. Sőt, más úton közelítik meg a stadiont a hazai ultrák és a családos szurkolók. De ami a legdurvabb, a Partizan táborban előfordul, hogy annyira elmérgesedik a viszony a csoportok közt, hogy 3 külön szektort kell kialakítani a vendégszektoron belül is. Kőkemény.

Átsétáltunk a Partizan stadionba, mikor megérkeztünk már messziről láttuk sajnos már zabálja a rozsda. Itt nem volt múzeum, csak egy shop, a stadionba is csak azért jutottunk be, mert egy családi sportnap volt és viszonylag sokan voltak, főleg gyerekek. Gondoltam ilyen helyzetben senkit sem fogunk zavarni ezért bementünk. Éreztem némi kockázatot, mivel a Partizán szurkolóknak a keménymagját úgy hívják  Grobari. Ami annyit tesz: sírásók. Vettem azért egy Partizán mezt és egy szurkolói pólót, mert azért baromi jól néz ki mindkettő, így nem tudtam ott hagyni. 

Belülről azért jobban nézett ki egy fokkal a stadion, kicsit olyan volt mint a régi Győri ETO pálya. De a lelátó alatt állt a kosz, a  rozsda és a fertő. Pedig itt nem olyan régen Bajnokok Ligája meccseket is játszottak. Megtudtam, hogy új stadiont fognak építeni a városban, ahol a válogatott és a nemzetközi meccseket fogják játszani, mert egyik sem felel meg az uefa/fifa standardeknek. Szerencsére mindkettő megmarad, a Crvena Zvezda stadionját felújítják és tetőt is kap, a Partizan stadionnak nem tudom mi lesz a jövője, mert ott senkivel nem beszéltünk. 

 

Tényleg furcsa, hogy két ekkora ellenség ilyen közel van egymáshoz.  Fogalmam sincs, a városban hogyan oszlanak meg a szurkolók, de szerintem többen vannak a Crvena Zvezda (vörös csillag) drukkerek. Viszont volt olyan környék, ahol csak Partizános matricák és falfirkák voltak.

 

Következő program lett volna a Nikola Tesla múzeum. Elindultunk és visszasétáltunk a körforgalom felé a villamosokhoz, ami visszavitt minket a belvárosba. Innen egy Lipótvárosra emlékeztető környék vezetett a kis villához, ami híres feltaláló találmányainak ad otthont. 

 Kissé naiv voltam, azt hittem könnyen bejutunk, de az óránként induló idegenvezetések vasárnap estig megteltek, így sajnos nem jött össze aznap. Viszont hétfőn vissza tudtunk jönni szerencsére.

 

Elindultunk a központ felé, és következő állomás a Szent Márk Templom volt, ami szintén egy gyönyörű park övezett. Megnéztük, de az előzővel össze sem hasonlítható sem méretben sem látványban, de egy látogatást megért.

 

 

Úgy döntöttük, hogy kisétálunk az ottani Római partnak megfelelő Száva-Duna összefolyáshoz Új-Belgrádba, ahol rengeteg az úszó étterem és szórakozóhely. Átsétáltunk a nagy hídon és fél óra volt elérni a szép folyóparti sétányt, ahol alig lézengtek az emberek és ez furcsa is volt ez a nagy csend. Tökéletes volt nyugalom, így a fák árnyékában alatt haladtunk előre. Állítólag esténként nagy a nyüzsgés, de sajnos esténként inkább a szállásunk közelében maradtunk. Itt egy bicikli út is haladt, amiből igen sok van a városban, de ennek ellenére  nem sokan bicikliztek. Ehhez képest a budai rakpart egy zsúfolt biciklis sztráda

Kinéztünk a neten egy igazi Macskajajba illő csárdát, de mivel nem foglaltunk asztalt így nem is jutott nekünk szombat délután. Így végül beültünk egy kisebb kerthelységes  helyre. Itt már többen voltak, de csend volt és a háttérben néztük a hattyúkat  a Duna vizén. Nagyon chill volt. 

 

 

Este elmentünk a korábban már említett autentikus étterembe vacsorázni a szállásunk melletti utcába, a Zavicsajba. Mikor oda értünk tele volt a terasz, de úgy voltunk vele akkor leülünk bent. Nagy meglepetésünkre mikor beléptünk megkérdezte a pincér, kint vagy bent, a teraszt preferáltuk így találtak még egy kisebb asztalt kettőnknek. Szerencsére az étlapon képeken is láttuk mit kérhetünk, és igencsak finom ételek benyomását keltették. Kikértünk grillhúsokat és kolbászokat sopsha salátával, hát nem csalódtunk, nagyon finom volt mindkét bőségtál. 

Ami érdekesség, mellettünk vacsorázott egy magyar család. Azét volt furcsa, mert négy nap alatt egyetlen magyar hangot sem hallottunk, tényleg! Szóval a bőséges vacsora ebben a hangulatos étteremben tényleg nagyszerű volt, és nagyon megérte!

Utána lesétálni a vacsorát elindultunk Belgrád új városrészébe a Száva partra, a Promenade Waterfrontra-ra. Itt még folyt az építkezés egyes helyeken, de már igen sok toronyház fel volt húzva, köztük a 45 szintes 150 méteres Kula torony is (neve bizonyára érdekesebb szerbül). Rengeteg ember, sok étterem és kávézó található itt. Ez Belgrád új modern városrésze, ami korábban egy elhagyatott vasúti rendező volt végtelen sínekkel és hatalmas területen üres és omladozó épületekkel. Hasonló mint Pesten volt a Kopaszi gát. 

Sokan voltak, éttermek és kávézók mind-mind tele. Itt még található egy hatalmas pláza is, ami szintén nyüzsgött. Úgy néz ki ez a hatalmas beruházás meg fog majd térülni a közel-keleti befektetőknek és a városnak is. Tényleg elképesztő hely, ugyan megvan a kontraszt Belgrád belvárosával, de közel van hozzá és tényleg nagyon innovatív.

A kép legfelső részén látható mi volt itt:

 És ami lett: 

 

 

Vasárnap elindultunk a belváros felé szokásos reggeli felkutatására. Arra lettünk figyelmesek, minden út le van  zárva, mert most tartották a belgrádi félmaratont. A sugárúton vártuk egy kicsit, és meg is érkeztek az első versenyzők. Nem lehetett könnyű nekik, mert tűző napon kellett futniuk, az útvonal vége a céllal  pedig a Moszkva hotel mellett volt, amire fel kellett kapaszkodni. Sajnos láttunk is olyan futót, aki rosszul lett és biztonságiak és mentők állták körbe. 

 

 

Utána kimentünk a nagy Duna partjára, ahol egy hasonló partszakasz volt mint a Száva parton, és beültünk egy úszó étterembe inni egy smoothiet. Csodálatosan sütött a nap, csend volt és nyugalom. 

 

Délután elmentünk abba a városrészbe, ahol még nem jártunk. Amellett, hogy ez is egy főút, arról híres, hogy 1999-ben itt is bombázta a várost a NATO. Ennek még mindig vannak látható nyomai lezárt épületeken, amikhez szerintem 23 év távlatából már nem is akar nyúlni senki.  Mindenesetre furcsa egy látvány volt. 

 

 

 

 

Aznap még sétáltunk a parton vagy 20 kilométert így már nagyon el voltunk fáradva. Nap végén pihentünk a szálláson majd az első naphoz hasonlóan elmentünk a sarki olasz pizzériába, ahol egy nagyon lelkes pincér srác dolgozott, egyedül vagy 10 asztalra. Igazi hős volt, amellett hogy egyedül csinálta nagyon figyelmes volt. Még nem ment le a nap, de már aludtunk. 

Másnap elhagytuk a szállást és elindultunk a Tesla Múzeumba. Bíztam benne, hogy minden rendben lesz és bejutunk, szerencsére így is lett. Korábban említettem, a belvárostól körülbelül fél óra séta volt a múzeum, mikor odaértünk már viszonylag sokan is voltak. A beléptetés gyorsan ment, majd azt követően egy 20 perces filmet vetítettek Tesla életéről (furcsa mód ugyanazon a napon születtünk). Majd ezt követte pár Tesla találmány működésének bemutatása. Volt egy ahol körbe álltunk egy transzformátort, majd mikor beindult a kezünkben lévő fénycsövek kigyulladtak. Érdekes volt az biztos.

 

 

Utolsó nap lévén még sétáltunk egy nagyot a belvárosban, majd elindultunk haza. Nagyon élveztük ezt a hosszú hétvégét, mert rengeteg szép helyen jártunk és szép élményekkel gazdagodtunk. Belgrádot mindenkinek szívesen ajánlom, mert egy hangulatos város és nincs is messze. A határon átjutni lehet akár egy óra is, de ez ne szegje kedvét senkinek. 

 

 

Macskajajj