2023. május 7., vasárnap

Lombardia kimaxolva: Milan - Lazio és Atalanta - Juventus élménybeszámolók


Lombardia kimaxolva, Milan - Lazio és Atalanta - Juventus, élménybeszámolók

 

Mondanom sem kell, ismételten rengeteg élménnyel gazdagodtam a hétvégén, mivel egyszerre két mérkőzést is megtekinthettem élőben. Már februárban befizettem a Milan Lazio túrára, majd a körülmények szerencsésen úgy alakultak, hogy vasárnap át tudtam ugrani Bergamoba is az Atalanta Juventusra. Előbbi a Milanmania szokásos szervezése alatt, utóbbi pedig fakultatív program lett részemről. A túravezető ezúttal Peti volt, akivel mindig zrikáljuk egymást a Fradi-Újpest ellentét miatt, de mindig kizárólag viccesen tesszük ezt.

Ezt a túrát most nem repülővel, hanem busszal indították, aminek megvannak az előnyei és hátrányai is. Ebben a szezonban 4. alkalommal utaztam Milan meccsre, szóval tudtam mire lehet számítani. Így pénteken hazamentem munkából és már pakoltam is össze, irány a Népligeti gyülekező!

Indulásra már kezdett beesteledni 7 óra után, de szép számmal gyűltünk össze, mivel gyakorlatilag minden hely elkelt. A busz itt még nem telt meg, mivel volt megálló új felszállókkal Fehérváron, Siófokon és Nagykanizsán is. Szeretem a buszos túrákat, mert ha jó a társaság, akkor mindenki lazul, kialakul egy házibuli hangulat. Nos, most indulás után olyan volt mintha egy kriptában ültem volna, síri csend volt az autópályán. Gondoltam nem baj, meg fogok próbálni aludni, korábban mindig  Olaszországban ébredtem fel Szlovéniát átaludva. 

A társaság túlnyomó részét a 35-45-ös férfi korosztály tette ki, de voltak hölgyek is szép számmal. Voltak házastársak és párok, baráti társaságok, valamint családok tinédzserekkel az ország minden tájáról. Akikkel beszédbe elegyedtem volt köztük nyírségi, debreceni, bonyhádi, tatabányai, ha jól tudom Újpestet egyedül képviseltem.

Nagykanizsán felszállt István, akivel már több túrán utaztunk együtt, ő is tapasztalt Milanóba járó. Még sokáig beszélgettünk, aztán próbálkoztam aludni, de csak egy jó félálmot tudtam csak összehozni. Szóval igen fárasztó nap elé néztünk mivel Szlovéniában már ébren voltam pedig még sehol nem volt napkeltére utaló jel sem. Miután már világosban a buszon mindenki felébredt Peti ismertette a programot, hol lesz a szállás, hol érdemes enni-inni és egyebek, mint mindig most is jó kezekben voltunk.

Délelőtt szép napsütésben érkeztünk Milánóba, majd a busz megállt egy parkolóban közel a bevásárlóközponthoz. A csapat egy része elment megnézni a Casa Milan múzeumot, a másik fele pedig elment vásárolni, köztük én jómagam is. A Casa Milant mindenkinek csak ajánlani tudom aki ellátogat ide, nem csak Milan fanatikusoknak. Korábban a Nápoly elleni rangadó bejegyzésben írtam róla. Akkor még láthattam a Scudettot is, ami most sajnos Calabriába vándorolt a héten.

 Link:

 http://matebencetivadar.blogspot.com/2022/09/ac-milan-ssc-napoli.html

Most a vásárlás lett a program, majd 11 órakor mindenki visszaérkezett a buszhoz és már mentünk is a stadion parkolójába. Mikor megérkeztünk elkészült a szokásos csoportkép a magyar szurkolókról. Természetesen már itt is akcióba lendültek a karkötő árusok, Peti próbálta elhessegetni az egyiket aki igen nyomulós volt, és egy ideig követték a társaságot. Aztán leszálltak rólunk.

 
 Király ez a póló.

Utána lementünk egy napos jegyet venni a tömegközlekedésre, hogy ne a meccs utáni tömegben kelljen majd ezt megejteni. Ára ennek igen baráti, 7,6 euró, és mindenre használható. Természetesen Peti egytől egyig mindenkinek türelmesen segített kiváltani a jegyet az automatából. Miután végeztünk, szabad programmal tölthettük az időt, ami itt gyorsan megy, mivel igazi fesztivál hangulat alakul ki minden meccs alatt árusokkal és büfékocsikkal a San Siro körül. Istvánnal úgy döntöttünk, megnézzük a Curva Sud gyülekezőt, majd eszünk egy hotdogot.





A milánói ultrák gyülekezőhelye az utca túloldalán található egy étteremnél, természetesen mindenki feketében volt, de elég nyugodtak voltak. Mivel ultrákról van szó, így nyilván nem rajonganak azért, hogy fotózzák őket, így csak egy képet lőttem róluk messziről. 

Többen is érdeklődtek be lehet-e jutni külsősként a Sud-ba. A válaszom elméletileg igen, gyakorlatilag necces, mert a tagok és a security is nagyon figyeli ki lép be a táborba, és az idegeneket felismerik. Persze nem lehetetlen, de vagy kapcsolatok kellenek hozzá, vagy szerencse, mivel jegyet se könnyű szerezni, továbbá itt is több kapun kell áthaladni amit ellenőriznek. Mi nyilván vendégként érkeztünk, ezért tiszteletben is tartjuk az itteni szurkolókat és szokásaikat.

Utána elmentünk 4-es kapuhoz, ahol Peti várt mindenkit a jegyekkel másfél órával a meccs előtt. Egyre nagyobb sorok alakultak ki. Ismét érdekes volt, hogy viszonylag sok Lazio mezes és sálas szurkoló járkált a hazaiak között, de most sem volt semmi atrocitás. Ilyenkor a vendégszurkolókat, főként az ultrákat úgy viszik be a stadionba, hogy a buszparkoló és a vendég bejárat között egy kerítéssel elválasztott folyosót hoznak létre, amivel pár percre lezárják az áthaladást, és akkor át tudnak menni a vendégek is. Itt volt egy kisebb rendőrosztag, meg pár biztonsági aki levezényelte a vendégek átkelését, de nem volt túlbiztosítva.

Egy kis hangolódás a meccs előtt



A beléptetés nem telt 3 percbe sem, igaz jó háromnegyed órával a meccs előtt voltunk. A külső kapun volt egy kisebb motozás, majd a stadion aljában még egy jegyszkenner. Ami ezután jön azt szeretem a legkevésbé, mivel innen jön egy lépcső ami felvisz vagy 25 méter magasságba a középső szintre, ahol a mi kis magyar szektorunk van. Nem rossz hely, mert jó magasan van, egyetlen hátránya, hogy a vendégszektor fölé van elhelyezve egy magas plexi fal mögé és előfordul, hogy a közelség miatt őket jobban hallani mint szemben a Curva Sud-ot. Szépen telt a stadion ami várható is volt, mert elővételben elkelt 72 ezer jegy, szóval a hangulatra most sem lehetett panasz. Onnan lehetett tudni, hogy egyre több a vendég, hogy hangosan szidták a Milanistákat, másra nem nagyon futotta erejükből a kezdésig.

A szektorba érve szokás szerint egy securitys lány terelgette a népet. Én bevallom őszintén nem szeretek itt leülni, ezért inkább mászkálni szoktam. Ennek két oka van: egyrészről nagyon szűkek és kényelmetlenek a székek, másrészről nagyon retkesek is. Az oké, hogy ultraszektorba mindenki a széken áll, senki sem ül, de ez inkább egy családi szektor, és nem két forint a jegy, szóval erre igazán figyelhetnének. Az mondjuk igaz, hogy ez a szektor a Nord is egyben, az Interistáknak a kemény magja, de azért ettől függetlenül néha letörölgethetnék.

Huzamosabban ülni nem szerettem volna, eleve a buszon ültünk eleget, így szektor bejárata és éppen egy szabad hely között mozogtam legtöbbször. Volt hogy leültem a lépcsőre, de a steward kisasszony felállított és a helyemre kísért, de hát ez a dolga. Többi magyar szurkoló meg nagyon örült amikor az egész sor felállt miattam, majd 3 percre rá kimentem vissza a szektor bejárathoz, ugyanúgy felállítva mindenkit.








Chi non salta, un porco juventino klasszikus



A meccsbe szokás szerint nem fogok nagyon belemenni, akit érdekelt az megnézte a közvetítést vagy az összefoglalót. Szerencsére gyorsan vezetést szerzett a Milan, egy óriási és váratlan védelmi hiba után Bennacer talált be a kapuba. Mondanom sem kell, a stadion felrobbant. Majd nem sokkal később egy ártatlan saját térfeles felfutás után Hernandez gondolt egyet és 20-ról a kapuba bombázott. Nem is számítottam helyzetre, egyszer csak azt látom valahonnan messziről repül a labda a kapu felé és a hálóban köt ki. 

Eddig is nagyot szólt a Sud, de most tényleg zengett az egész stadion. Egy-egy nótába mi is bekapcsolódtunk azért, imádom énekelni ezeket a dalukat, főleg a Forza Diavolo Ale-t, amit többnyire gólok után hallani.

Vannak azért jó páran, akik szintén az álldogálást választják, köztük például István.



A meccsen már sok említésre méltó esemény már nem történt, a Milan a két gyors góllal két vállra is fektette a rómaiakat, így különösebb izgalmak már nem voltak.  A 2. félidőben elénekelte a tábor az idén született új dalt, a Banditot, ami nagyon jól szólt, libabőrös is lettem. "Banditooo, egy egész élet az ördög mellett, a vörös fekete sálamat örökké büszkén fogom viselni". Szabad fordításban, olaszul jobban hangzik.

Lenyűgöző hangulat, imádok belépni a lelátóra


Egy kis Interezés



A hármas sípszóval a meccs véget ért, szolid ünneplés következett majd elhagytuk a stadiont. Kint ugyanúgy egy kapunál gyűltünk össze, majd együtt sétáltunk a metróhoz. A lila vonalnak ez a végállomása, és ez ment közvetlenül a Cenision megtalálható szállodánkhoz is.

A metróbejáratról írtam már korábban is, mert szerintem nagyon innovatív. Több százan állnak sorban türelmesen a forgókapuk pedig le vannak zárva, majd hirtelen zöldre vált és minden kapu felett indul a visszaszámláló 500-ról, ami egyszer csak nullázódik, és 3-4 percig újra nincs átengedés. Szerintem ez egy nagyon hasznos és biztonságos rendszer, nem engedi, hogy egyszerre több ezer ember tapossa egymást a lépcsőn és a peronokon. A csapatunk nagyjából együtt tudott átmenni a kapun, na de innentől volt kissé szétszóródva a társaságunk. 

Mire leértem a metróba megdöbbenésemre már nem volt ismerős arc körülöttem, mindenki elveszett. Viszont a semmiből megjelent több száz Lazio drukker akiket simán ránk engedtek. Szerencsére a vereség ellenére jó kedvük volt, éltették a Laziot és szidták a Romát, senki nem kötekedett részükről, pedig a két tábor nem szereti egymást, mert köztudott, hogy az Interistákkal vannak jóban. Azért az Irriducibli világhírű ultra csoport, akik  a világ bármely szurkolótáborával felveszik a versenyt. De semmi atrocitás nem történt, pedig simán lehetett volna ha olyan kedvük van.  Ezt nem azért mondom, mert paranoiás vagyok vagy félek tőlük, aktívan küzdő sportolok a mai napig, szóval ha kell meg tudnám védeni magam. Viszont ha itt bármilyen feszkó kialakul tartottam volna attól, hogy a tömeghisztéria miatt nem lesz hova menekülni. Szóval kissé érthetetlen a  rendezők részéről ez a lazaság. Mindenesetre jó kedvükben csak énekeltek és csapkodták a szerelvényt, ennyi baj legyen.












 

Videón az átjutás a kapun
 

A társaság eléggé szétesett, mikor feljöttem a metróból csak pár sráccal találkoztam, akik nem tudták merre van a szálloda, így oda jöttek hozzám segítségért. Szépen lassan kisebb csoportokban megérkezett mindenki, nem csak én voltam Lazio vagonban, de másokkal sem történt  semmi. A hotel amúgy továbbra sem rossz, bár még mindig úgy néz ki kívülről mint egy börtön.


Kaptunk egy órát, hogy frissítsük magunkat, majd a csapat egy része bement a Dómhoz. Fáradt voltam és már sokszor jártam ott, de  gondoltam egy rövid séta belefér a naplementében. Így is tettem, úgy körülbelül húszan a 14-es villamossal a szállodától egyenesen a Dómhoz mentünk, nagyjából 20 perc az út. Itt sétáltam egyet, sokáig nem akartam időzni, mert másnap kora reggel ment a vonatom Bergamoba. Végül negyed óra  séta után a villamoshoz vettem az irányt, ami persze nem jött, ezért végül a  metrót választottam. Röpke 45 perc volt visszajutni a szállodába, majd elmentem a szobába és aludtam mint a bunda.

Szállodai kilátás

Atalanta - Juventus

Mivel az eredeti tervek úgy szóltak, hogy vasárnapi mérkőzés lesz a Milan Lazio, így barátkoztam a gondolattal, hogy át tudok ugrani Bergamoba is a Juventus elleni meccsre. Mivel a Milan bejutott a Bl elődöntőbe, így átkerült a meccs szombatra, ami különösebben nem befolyásolta az utat, viszont felszabadult egy teljes vasárnapom. Így kényelmesen el tudtam látogatni a 12:30-as meccsre. A városban már többször is jártam, legutoljára februárban, amikor a hazarepülés előtt sétáltunk egyet és megtekintettük kívülről a Gewiss stadiont. 

Mire kapcsoltam szinte az összes jegy elkelt, így az utolsó pár darab közül tudtam választani, viszont az a főlelátóra szólt.  Kicsit vacilláltam megér-e egy focimeccs belépő ennyit, de úgy gondoltam amúgy is régóta el akarok látogatni egy Atalanta meccsre is, és ha már itt vagyok csak a jegyre kell költeni, valamint a 10 eurós retúr vonatjegyre. 

Ébredés után lementünk reggelizni, a csapat nagy része pedig készülődött a San Siro stadion túrára, én pedig mentem a Garibaldi állomásra 9:30-ra. Igen kihalt volt a város, a vagonban is csak páran lézengtek rajtam kívül. Érdekes, hogy a Garibaldi állomáson most első alkalommal jártam, és ez se kicsi, úgy 15 perc lehetett mire felértem a peronokhoz miután ide-oda mentem random alagutakban a föld alatt. 

A szerelvény pontosan indult, így bőven időben voltam. Azt meg kell jegyeznem van pár gyönyörű hely ahol a vonat halad. Ilyen például az Adda folyó völgye felett átívelő Ponte San Michele, vagy a  Brembo folyó feletti híd. Látványukban igen impozáns volt mindkettő. Érdekes, hogy Monzán is áthaladtunk, ami egy régi bakancslistás helyszín nekem F1 rajongónak. Sokan nem voltak a vagonban, de volt egy 3 fős West Ham drukker társaság akik szintén a meccsre jöttek, öröm volt őket hallgatni a kelet-londoni kiejtésükkel, nagyon menő volt.

 




 
 

 

Bergamo  

Mint említettem jártam már többször ebben a gyönyörű Alpok lábánál elterülő városban, és kifejezetten szeretem. Főként a fellegvárat a templomtornyokkal, a kis macskaköves sikátorokkal és a siklóval. Egy órám volt a meccsig, ezért most arra mentem amerre még nem jártam, így a Citta Bassa (alváros) központi részén sétálgattam. Láttam út közben a Juventus szurkolók buszait, amiket igen nagy rendőri konvoj kísért, sőt a város felett egy rendőrségi helikopter is cikázott. Itt nem bízták a véletlenre. 

Vonattal szerintem egy torinoi sem jött, de azért lehetett látni a belvárosban a szurkolóikat nézelődni, vagy bárokban ülni. Ami furcsa volt, hogy közeledett a meccs és szinte alig láttam hazai szurkolót. Persze szállingóztak páran, de egyáltalán nem sokan, annak ellenére, hogy minden jegyet eladtak. A jelenlegi befogadóképesség a stadion (részleges) felújítása után 21 ezer fő. Ez nem túl nagy, de tekintettel arra, hogy Bergamoban mindössze 120 ezren laknak, nem is mondható rossznak. Amúgy mellékesen jegyzem meg, a város sokkal nagyobbnak tűnik mint ahányan lakják. 

A szurkolóik meg valószínűleg nem a központ felől mentek a stadionhoz, mert bent már fullon volt a lelátó.









 
 
Ahogy közeledtem a stadionhoz egyre több sarkon álltak kint rendőrök, egyes helyeken igen nagy volt a létszámuk és sorban álltak a furgonok. Mire oda értem addigra már a vendégek vélhetően mind a szektorukban voltak, ezért nem láttam feszültnek őket. A stadion már kijjebb található zöld övezetben, így két gyönyörű parkon is áthaladtam. A stadion utcájában sétáltam a Giulio Cesare utcán ami mellett egy kis patak folydogál, és többnyire nagy kertes 3-4 emeletes házak mellett haladt. Az utca végén pedig megérkeztem a vendégszektorhoz, ahol volt egy kis terelés. Már innen láttam a Juve ultrákat, hevesen gesztikuláltak a hazaiak irányába.





 
A beléptetés rendkívül simán ment, bár a főtribünre általában nem is huligánok járnak. Oda adtam a jegyet és a személyit is egyszerre, rá néztek, majd átnézték a táskámat és intetek "dritto". Utána jött a forgókapu és beolvasva a kódot már a lelátón is találtam magam. Az az érdekes, a lelátó inkább emlékeztetett egy elit angol lóversenypályára. Mindenhol nyakkendős és elegáns Stewardok voltak, meg sok-sok hostess. Mindenki nagyon segítőkész volt, eligazítottak a megfelelő szektorhoz. 

A pályán már melegítettek a csapatok, és a két tábor egymással volt elfoglalva, ment a szidalmazás bőven. A hazai szektor teljesen tele volt a stadion modern felújított részén, a vendégszektor is megtelt, úgy 2000 torinói lehetett ott. Nyilván a hazai 4000-es kemény mag volt a hangosabb. 



A székek amúgy rendkívül kényelmesek voltak, puha párnázattal és karfával, szóval jegy árához méltó volt. Én a 3. sorban ültem, és kezdés előtt 10 perccel valami kavarodás volt előttem, jöttek a Stewardok és ide-oda ültették át az embereket. Nem igazán értettem mi történik, én a 3. sorban voltam és ott ahova a jegyem szól. Na aztán engem találtak meg a Stewardok, elkérték a jegyem, én meg magabiztosan át adtam. Erre mutatja az egyik, hogy feljebb, feljebb, nem értettem mi történik. De csak kiderült, én kis naiv újpesti azt hittem, hogy a 3. sor a lelátón, az a 3. sor. De nem ám, a legalsó sor volt a 0. sor és feljebb kezdődött a számolásuk. Nem voltam egyedül aki benézte, szóval páran át is ültünk majd kezdésre mindenki megnyugodott.




Ahogy néztem a szurkolókat, itt is azért igen sok Juve drukker volt, páran mezben is voltak, de legtöbbjüket úgy lehetett felismerni, hogy helyzeteknél nyilván felugrottak és üvöltöztek. Bár sok nem adatott nekik az első félidőben, mert a hazaiak irányítottak. Nagyon tetszetős focit játszottak a hazaiak, élmény volt nézni ahogy mozogtak a pályán és helyezkedtek. De ennek ellenére mindent, de tényleg mindent kihagytak, a kaput pár méterről se tudták eltalálni. A vendégek közül Di Maria emelkedett ki, a mozgása és labdakezelése zseniális volt, nem véletlenül mert a vébé döntőn is gólt lövő klasszisról beszélünk. Egy nagy helyzete akadt egy védelmi hiba után, de kimaradt. Közben bármi is történt iszonyat hangerővel ment a szurkolás. 

Hangulat videó a lelátóról



Ami még érdekesség, a vendégszektor mellett is volt egy déli magja a hazaiaknak, kezdéskor még koreót is csináltak. Ha jól láttam a másik oldalon lévő társaiktól függetlenül külön is szurkoltak. 
 





















Második félidőben is nyomott az Atalanta, de egy előnyszabályt kihasznált a Juve és az abból induló kontratámadásból megszerezték a vezetést. Aranyszabály: a kihagyott helyzetek mindig megbosszulják magukat, így is lett. A közelben a vendégszektor meg körülötte a hazaiba is óriási hangrobbanás volt a vendégek részéről, a hazaiak pedig csak káromkodtak és legyintettek. Később még volt pár helyzete az Atalantának, de gólra nem tudták váltani, így jött a 98. percben a kegyelemdöfés. Dusan Vlahovic egy kontra után átvette a labdát a tizenhatos előterében, majd ballal a rövid felsőbe csavart. Nagyon szép gól volt, szinte hasonlóan szép mint Hernandezé egy nappal korábban.  Ismét óriási tombolás, a hazaiak pedig elindultak a kijárat felé. Elég nagy csalódás volt nekik, ez a Juve simán verhető lett volna, csak legalább egy ajtó ablak helyzetet ki kellett volna használni, de nem tették. 

A meccset lefújták, majd a Juve játékosok kimentek ünnepelni a szurkolóikhoz. Egyik játékosuk sajnos nem ismertem fel melyik, még egy mezt is kidobott nekik. Szép gesztus és ritkaságszámba megy napjainkban. Én pedig elindultam kifelé, a vendégszektor felől pedig továbbra is kapták az ívet az elkeseredett hazaiak. Ahogy sétáltam visszafelé az úton igen sok busz állt, gondolom azzal vitték vissza a hazaiakat a városközpontba. De azért sokan sétáltak is. 
 
15:30 kor indult a vonat vissza Milánóba így sietnem kellett, el is értem időben, bár volt amikor szednem kellett a lábaim, ami a tűző napon annyira nem volt kellemes. A visszafelé út is simán telt, bár kicsit többen voltak a vonaton (nem szurkolók). A többieknek 5 órára volt megbeszélve a találkozó a Dómnál, de én nem akartam arra kerülni, így egyből a szállodához mentem, aminek a parkolójában állt a busz. Itt kint ücsörgött a tatabányai kemény mag, akikkel beszélgettem a hétvége élményeiről. Aztán szépen sorban mindenki megérkezett, így felszálltunk a buszra és 7 óra körül el is indultunk haza. 

A 12 órás úton aludni most sem tudtam, szóval végig forgolódtam, nem volt kellemes meg kell hagyni. István Nagykanizsán leszállt és elbúcsúzott, biztos jövünk még együtt meccsre. Így a mellettem megüresedett plusz egy ülésen se tudtam aludni, pedig mindennel próbálkoztam ide oda csavartam magam. Közben az éjszaka közepén irigyen néztem azokra körülöttem, akik mélyen tudtak aludni. Én végig szenvedtem. 

Napfelkeltére már Budapesten is voltunk és a Népligetbe érve gyors búcsúzás után mindenki ment hazafelé. Biztos vagyok benne, hogy mindenki nagyon jól érezte magát, főleg azok akiknek ez volt az első Milan meccsük.  Mindannyian ismételten hálával tartozhatunk az Éldát és egyben a Milanmania csapatának, mert attól függetlenül, hogy Peti vagy Attila viszi a csoportot, mindig a legnagyobb gondoskodásban van részünk. És ráadásul a csapat is a végére lazult, ráadásul Peti külön értékelte, hogy ritka amikor ennyire pontos és megbízható mindenki. 

Részemről ez volt a szezonban az utolsó Milan meccs élőben, de természetesen nagyon szurkolok a csapatnak a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is. Idén számomra a mérleg Milánóban: 4 meccs, 3 győzelem, 1 vereség, 5 rúgott és 3 kapott gól. Azért ez nem rossz. Emellett nagyon király túrákat éltem át, nagyszerű emberekkel. Úgyhogy a szívem ide továbbra is visszahúz, így minimum ősszel valóra váltom az utolsó bakancslistás vágyam: mindenképpen részt veszek egy derby della Madonninán, azaz egy Milan - Inter meccsen. 

Köszönöm szépen ha eddig olvastad, remélem tetszett! 

Forza Milan!