Élménybeszámoló a belgrádi pokolból
Partizan Beograd - Crvena Zvezda
2022, augusztus 31.
Ha utána szeretnétek nézni mely mérkőzések Európában a legnagyobb városi rangadók, akkor bizonyára a listán fogjátok találni a belgrádi Eternal Derbyt (Veciti Derbi). Szinte az összes erre szakosodott portál listáján rendszeresen a top 10-be kerül, de talán még gyakoribb amikor a top 3-ba, vagy egyenesen a lista élére. Simán felveszik a versenyt olyan gigászi csatákkal, mint az Old Firm (Celtic-Rangers), a Derby della Capitale (Roma - Lazio), vagy az isztambuli rangadók (Galatasaray-Fenerbache - Besiktas). Itt mellékesen megjegyezném, hogy a Ferencváros- Újpest rangadó is fel szokott kerülni a listákon a top 20 közé, annak ellenére, hogy utóbbi években igencsak veszített fényéből.
A szerb fővárosnak két nagy csapata van és mindkettőt a II. világháború után, 1945-ben alapították, jogutódként vagy több klub fúziójával. A kettő közül egyértelműen a harmincháromszoros bajnok, valamint egyszeres BEK győztes (1991, Bari) Crvena Zvezda mondható a sikeresebbnek. A másik klub a valamivel szerényebb sikerekkel rendelkező (19 bajnoki cím, egyszeri vesztes BEK döntő - 1966) a szintén óriásnak számító FK Partizan Beograd. Sokatmondó információ, hogy Szerbia focidrukkereinek 80%-a valamelyik belgrádi csapat híveként azonosítja magát, körülbelül 50-30 arányban az előbbi javára. Érdekességként megemlítem, a vörös csillagosokat az Egyesült Szerb Ifjúsági Antifasiszta Liga tagjai alapították, míg a Partizánokat a Néphadsereg. Mai napig mindkét címerben megtalálható a a vörös csillag.
Mindkét csapatról egyaránt elmondható, hogy bizonyára a sport és a labdarúgás szeretete miatt születhettek meg, de az évek folyamán még mindig érzékelhető az háborús ellenségeskedés. A dél-szláv háború miatti szakadásban a Jugoszláv bajnokság meghatározó csapatai nagy része kikerült a látókörből, mivel új önálló államok létrejöttével kialakultak a nemzeti bajnokságok is. A teljes Jugoszlávia bajnokságában igen sok meghatározó csapat volt. Gondolok itt a horvát nagyokra mint a Dinamo Zagreb vagy a Hajduk Split, de a bosnyák Zeljeznicsar és az FK Sarajevo is a bajnokok közé tudott felemelkedni nagy Jugoszlávia bajnokságában. Így manapság egyetlen számottevő szerb csapat van még ami rendelkezik némi múlttal, az pedig újvidéki Vojvodina (Vajdaság). Mi sem árul többet el a belgrádi túlerőről, mint az hogy 1992 óta csak egyetlen évben fordult elő, hogy nem a két óriás emelhette magasba a bajnoki címért járó trófeát. A városban még található két kisebb mozgalom, mégpedig az OFK és RAD, de ők leginkább alacsonyabb osztályokban sínylődnek komoly eredmények és nagyobb szurkolói bázis nélkül. Ettől függetlenül nem szabad lenézni őket, mert ők is képviselnek egy kisebb magot ami néha felveszi a harcot a nagyobbakkal is.
Na de mi emeli ezt a foci minősége alapján európai szinten szinten közepes színvonalú rivalizálást a kontinens legjobbjai közé? Természetesen a szurkolók, és az az atmoszféra amit a meccsen mindenki átélhet aki kilátogat ide. Ez jóval több egy városi rangadónál, egy igazán egyedülálló balkáni szenvedély övezi az összecsapásokat pályán, utcán és lelátón egyaránt.
Tisztán emlékszem, a belgrádi derbiről első alkalommal a kétezres évek elején olvastam, miközben a Teletexten bújtam a napi sporthíreket. De ez a hír legkevésbé sem a sportról és a fociról szólt. Arra nem emlékszem már melyik tábor, de valamelyikből kilőttek egy rakétát az ellenfél táborába, ami azonnal megölt egy szurkolót. Ott tátva maradt a szám, el nem tudtam volna akkoriban képzelni, hogy ilyen stadionokban megtörténhet. Még egy dolog maradt meg nagyon, amikor a Partizan a BL-ben játszott a kétezres évek elején, a III. félidőben olvastam egy cikket a helyszíni beszámolóról. A lényege az volt, a Lazio drukkerek nem mertek elutazni Belgrádba!
Azóta szerencsére javult a helyzet, manapság meccsnapokon egykét kósza késelésen és lincselésen kívül szerencsére nagy atrocitások nem történnek. Viccet félretéve, azt előre tudtam aznap az egész városban nagyon résen kell lennem, mert az ördög sohasem alszik. Felkészültem a két csapat szurkolóiból és a városból, májusban 4 napot töltöttem Belgrádban ahol mindkét stadion környékét kiismertem. A szállásomat is úgy választottam, hogy maximum 10 perc séta alatt hazaérjek egy viszonylag forgalmas úton gyalogolva.
Az akkori részletes beszámolómat itt olvashatjátok:
http://matebencetivadar.blogspot.com/2022/05/belgradi-hetvege.html
Van még egy fontos pikantériája a belgrádi derbiknek, az pedig nem más mint a két stadion közelsége. Számomra Újpest fanatikusnak igen furcsának tűnik az ilyen, mert itthon nem kevés kilométer választ el minket Kispesttől vagy Ferencvárostól. Itt a két aréna között mindössze 500 méter a távolság. Nem egyedi eset, mert a liverpool-i (Everton - Pool), a szófiai (Levski - CSKA) és a krakkói csapatok (Wisla - Cracovia) otthonai is pár perc sétányira találhatóak egymástól. A városi rangadók általában különböző városrészek között jönnek létre, de arra sajnos még nem sikerült rájönnöm Belgrádban mi határozza meg azt ki kinek szurkol. Arról találtam infót, hogy a Partizán hívei leginkább a város dél-nyugati negyedeiben vannak többségben, mint a Cukarica, Rakovica, Senjak vagy a Topcider. Valószínűsítem Új-Belgrádban a Száva túlpartján és a dél-keleti városrészben inkább a vörösök szimpatizánsai vannak többségben. Utána olvastam a dolgok hátterének, hogy a második világháború során a Csetnikek és a Partizánok között már folyamatos feszültségek voltak, de ennyire nem mennék bele a részletekbe.
Közhiedelemmel ellentétben a stadionok nem Belgrád szegényebb kerületében találhatóak, sőt. A belvárostól 1,5 kilométerre egy kifejezetten zöldövezetnek mondható dimbes-dombos környéken, ahol több villa és nagykövetség is megtalálható. A közelben az Autokomanda elnevezésű kereszteződés hasonlít Bach-Csomópontra és környékére, ahol egy négysávos utat egy szintén négysávos villamossínekkel ellátott híd keresztez amelynek végében egy körforgalom található. Ha balra fordulsz és elindulsz a kertvárosi részek felé, akkor a Rajko Mitic stadionnál találod magad, ha jobbra indulsz a lakótelep irányába, akkor a Partizán stadion rozsdás lelátóihoz érsz.
Azért jelentős a különbség a két stadion között. A Cvezda otthona ugyan nem egy mai darab, de ettől függetlenül az ovális szerkezetének és a nagy szögben a pályára boruló lelátóinak megvan a varázsa.
A Partizan stadionját meg...nem tudok szebben fogalmazni, zabálja a rozsda és hullik a vakolat. Engem leginkább a régi győri stadionra emlékeztet, de a lelátói valamivel nagyobbak. Félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, attól még hogy nem csili vili új lelátók és kiszolgálási egységek vannak a stadionban, ennek a helynek valódi lelke van, bárki átélheti az egyedi atmoszféráját, csak valamelyest ki kell lépni a komfortzónánkból.
Csak mellékesen jegyezném meg, én mindig is annak a híve voltam, nem új stadionra van szükség hanem jó csapatra. Én újpestiként még a régi Megyeri úti stadiont is elfogadnám, ami úgy nézett ki a kilencvenes évek vége felé mint bármelyik középület Szarajevo ostromában, de mégis annak sokkal nagyobb volt a varázsa. Valószínűleg Belgrádban erre nincsen elegendő pénz, azt a keveset is inkább a csapatba és az utánpótlásba öntik, amiben déli szomszédjaink minden túlzás nélkül a világ élvonalába tartoznak. Szó van róla, hogy építenek egy nemzeti stadiont ahol a válogatott és a nemzetközi ligákban játszó szerb csapatok léphetnek pályára, de ez olyan vágyálomnak tűnik mint a belgrádi metró megépítése.
Grobari és Delije, avagy a sírásók a daliák ellen
A két tábor ősi ellenségei egymásnak, de táborokon belül sem ismeretlenek a konfliktusok. A Delijét 4 kisebb szekció adja: a Belgrade Boys, a Heroes, Ultra Boys és a Brigate. Velük szemben a Partizán lelátóit 1970 óta a Grobarok, de utóbbi években az Alcatraz és a kitiltottak uralják, amire igen komoly belső feszültségek jellemzőek. Szlogenjük úgy szól, "Do groba uz Partizan" azaz a Partizánnal a sírig.
A konfliktusok sajnos táboron belül is képesek annyira elmérgesedni, hogy előfordul el kell választani egymástól stadionon belül a csoportokat, mert képesek bármikor egymásra támadni. Ilyenkor gyakorlatilag 3 külön vendégszektor van kialakítva, nem gyakori eset az tuti. Legjobb tudomásom szerint most kissé nyugodtabb a hangulat. Azért a barátságok sem ismeretlenek, Delije kifejezetten jó kapcsolatot ápol az Olympiakos fanatikusaival a gate 7-el, míg a Grobari inkább a baloldali táborokkal ápolja kapcsolatát mint a PAOK, CSKA Sofia vagy Moszkva. Bár sokan kommunistáknak tartják magukat, nem egy szurkolót láttam antifa ellenes pólóban. Ebbe felesleges is belemenni, mert ezen a rangadón nem másé a főszerep mint a focié és a szurkolásé.
Májusban volt lehetőségem meglátogatni mindkét stadiont, így eljutottam a Rajko Mitic (Crvena Zvezda) múzeumába is. A rendkívül segítőkész idegenvezető mesélt a derbikről. Elmondása szerint a Crvena Zvezda - Partizán meccs alatt a stadionok közötti területet hermetikusan lezárják, a Partizán fanatikusainak egy órási kört kell tenniük amíg eljutnak az északi kanyarban található vendégszektorba. De a hazai ultrák és az oldallelátó szurkolói is külön utakon járnak. Ezzel szemben amikor a Partizan a házigazda, mindkét tábor egyszerre közelíti meg a stadiont és csak a szektorokhoz érve veszik fel a mezeket és a sálakat, amikor a két tábor már el van különítve egymástól. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindenki hazamegy békésen, a városban itt-ott előfordulnak összecsapások, amiket természetesen szerettem volna messziről elkerülni.
Azt sejtettem, hogy óriási a rendőri biztosítás és aki nem keresi a bajt annak nem lesz problémája. Ismerőseim azért elláttak pár hasznos tanáccsal. Legfontosabb, hogy ne viseljek se klub relikviát (mez, sál, sapka), se casual öltözéket, lehetőleg semleges színekbe öltözzek, ne igyak alkoholt és a főlelátóra menjek, ne a kapu mögé. Így is tettem, nyár közepén megvettem a kiemelt kategóriás jegyemet oldallelátóra, reggel induláskor felvettem egy farmer rövidnadrágot és egy fehér pólót (mindkét csapat színösszeállításában benne van ez a szín). Nem vittem sem ékszereket sem órákat, a lehető legátlagosabb embernek akart tűnni a tömegben. Többen is kérdezték nem para-e Szerbiába utazni magyarként, illetve meccsre menni, de mindenki megnyugtatott senkit nem fog érdekelni ha nem hívom magamra a figyelmet. Májusban 4 nap alatt sehol nem éreztük, hogy furcsán néznének ránk mikor magyarul beszélgettünk, sőt kifejezetten kedvesek voltak mindenhol.
A szállásomat a Szent Száva templom melletti utcába foglaltam, ahonnan gyalog maximum 10 perc séta a stadion, villamossal pedig mindössze 2 perc. Nem szerettem volna villamoson a tömegben menni, így a legideálisabbnak a séta tűnt. Itthon is kifejezetten utálok tömegközlekedéssel menni Újpest meccsekre, mert a sok ittas hőzöngő szurkoló gyakran idegesít. A lelátókon ez természetesen nem zavar, mert ott mindenki fegyelmezve van a vezérszurkolók és csoportok által.
Szállást és a Flixbuszt már korábban lefoglaltam, a jegyet pedig a meccs előtti napon kaptam meg egy erre szakosodott irodától. Kétszeres áron adták, de biztosra akartam menni így már hetekkel ezelőtt kifizettem. A szállás, a jegy, az utazás összesen nem került 100 euróba, ami azért egy külföldi városlátogatás prémium programmal és szállással, ezért nem nevezhető drágának. Alapvetően 6 órás a buszos út a szerb fővárosba, autóval maximum 5 óra, ha nem tesztek kitérőt Újvidéken. Májusban fél óra volt átjutni a határon, kicsit tartottam tőle a nyaralások miatt a hazaút hosszabb lesz, ezért erre is felkészültem.
Szerda reggel útnak is indultam a Népligethez, ahol bent állt már a busz. Szerencsére nem volt tele, így két helyet szinte mindenki el tudott foglalni. Körbenéztem és tudatosult bennem, itt valószínűleg csak hátizsákos világjárók vannak rajtam kívül, a meccs miatt csak én utazom déli szomszédainkhoz.
Viszonylag gyorsan Röszkére értünk, a határátkelés is simán ment mindössze 20 perc alatt. A magyar oldalon be kellett menni az épületbe mindenkinek, a szerb oldalon pedig csak egy kapuhoz kellett fáradni egyesével. Szerencsére gyorsan történt az ellenőrzés, és 11 órakor már a Vajdaságban robogott a buszunk. Szándékosan néztem a szembejövő sávot, mire lehet számítani hazafelé, de szerencsére a sor mindössze 100 méteres lehetett, így joggal reménykedhettem benne, visszafelé sem lesz gond. Pár kilométer után egy benzinkútnál tartottak egy 20 perces szünetet, és már indultunk is tovább. Egyetlen zavaró tényező van, Szerbiában lekapcsolják a wifit.
Ha valaki szeret a tájban gyönyörködni utazás közben, az a Budapest - Belgrád útvonalon csalódni fog. Egy teljesen sík vidék ahol végtelen mezők váltják egymást. Egyetlen látványos szakasz van, a Duna híd Újvidék után, ami tényleg nagyon szép ahogy keresztezi utunk a folyót. Aztán ismételten jön a monoton rész, amikor 6 óra utazás után végre kirajzolódtak a távolban Belgrád toronyházai (amiből van szép számmal).
Menetrend szerint megérkeztünk a buszpályaudvarra, ami Belgrád legújabb és legmodernebb városnegyede mellett található, innen fél óra séta volt a szálláshelyem. Igen meleg volt már, és ráadásul felfelé kellett gyalogolni emelkedőkön. Mikor megérkeztem találkoztam az apartman tulajdonosával, akitől átvettem a kulcsokat. Gyorsan lepakoltam, és elindultam enni valamit és pénzt váltani. Szerettem volna pár pólót vásárolni mindkét stadion shopjában. Múltkor vettem egy Partizan pólót és egy mezt is, de olyan kedvesek voltak a Crvena Zvezda stadionjában, hogy jövök nekik minimum egy póló vásárlásával ami múltkor elmaradt.
.
Miután lepakoltam a lakásban azonnal elindultam a stadionok felé, egy moj kioskban (utcai bódék) vettem 1 napos jegyet tömegközlekedésre és villamossal az Autokomandához mentem. A stadion utcájában pár kávézó teraszán fiatal rövidre nyírt hajú srácok gyülekeztek, de nem foglalkoztak velem. Bementem a stadion melletti Delije shopba, ahol szerettem volna venni egy pólót. Sajnos amit kinéztem az nem volt a méretemben, ezért vettem egy másikat. A bolt amúgy nagyon minőségi, sok ezer ruhadarabbal. Inkább ezt ajánlom mint a hivatalos shopot.
Visszamentem az Autokomandához, ahova kitelepült egy kis rendőr osztag, de a nagy forgalom ellenére nyugalom volt. Az átlagos járókelőket meg lehetett különböztetni szurkolóktól, mert ők nem feketében voltak. Vártam egy villamost, majd visszamentem a szállásomra kicsit pihenni a meccs előtt. Eddig minden nyugodt volt, reménykedtem benne ez így is marad.Szerencsére tudtam pihenni egy keveset.
Másfél órával a meccs előtt elindultam végül. A négysávos út szélén ami az Autokomandához vezet mindkét oldalt körülbelül 50 méterenként volt egy 8-10 fős rendőrosztag, pajzsukat maguk mellett tartva álldogáltak békésen és figyelték a történéseket. Baromi unalmas lehetett számukra, mert tényleg semmi sem történt. Olyan volt az egész mint bármelyik belgrádi este munkaidő leteltével, hazafelé siető emberekkel. Felszálltam a villamosra, amin szintén kevesen voltak, pár srác lézengett akikről sejtettem szurkolók, de csendben és nyugalomban tettük meg a két megállót. És tényleg minden 50 méteren állt egy rendőrosztag, az út mindkét oldalán. Abban biztos voltam, hogy semmi atrocitás nem fog érni, bár okot sem adtam rá.
Mikor leszálltam tele voltak megálló melletti a bárok és a kávézók, de mindenki csendben üldögélt, én csak haladtam tovább a körforgalom felé. Ott még több volt a rohamosztagos, szállingózott a tömeg és egyre többen jelentek meg Partizan mezben és pólókban, valamint sálakkal. Gyorsan vettem egy pizzaszeletet, amit el szerettem volna fogyasztani a kis parkban, így a füvön elkezdtem sétálni egy pad felé. Olyan érzésem volt, mintha mindenki engem figyelt volna, de nem tudtam miért mert semmi furcsát nem csináltam. Egyszer csak a park másik vége felől egyik rohamrendőr elkezdett integetni felém, hogy nem-nem, ez elzárt terület! Körbenéztem és vagy 40 rohamrendőr nézett rám értetlenül mi a fenét csinálok, ki ez a barom. Pillanat hevében csak annyit tudtam tenni, hogy elmutogattam a padhoz mennék enni a kis pizzaszeletet, majd a kapitány széttárt karokkal egyértelművé tette felém, hogy nem jó ötlet. Visszaintettem és kimentem a járdára. Ez a jelenet inkább komikus volt, szerintem ők is így látták mert utána mosolyogtak mikor mentem el mellettük. Gondolhatták magukban, "na ez a barom vajon honnan jött ide?"
Elindultam az emelkedőn a kis macskaköves úton, bármikor felnéztem a lakótelep irányába, mindenhol rendőröket láttam. Azt nem tudom hogyan közelítik meg a Czvezda fanok a vendégszektort, ami pont a legtávolabbi része a stadionnak. Lehet ők is tesznek egy nagy kört, vagy egyenesen a belvárosból jönnek nem tudom, de itt már nem vegyültek a szurkolók ebben biztos vagyok.
Közeledtem a bejárati kordonok felé, és még jobban meggyőződtem arról, hogy nem lesz gond. A körülöttem vonuló tömeges Partizan fanok átlagéletkora 20 lehetett, valamint ha bármelyiknek kedve szottyant volna pattogni arra ráfeküdtem volna a széles vállaimmal és 95 kilómmal, esélyük se lett volna ellenem.
A stadionhoz érve a tömeg még kint lézengett másfél órával a kezdés előtt, a kordonoknál csak páran voltak. A jegyem a P szektorba szólt, nem tudtam konkrétan melyik sorba álljak, végül a Security segített. Jobbnak láttam időben megérkezni és elkerülni a tömeget. Gyorsan ment a motozás és a bejutás, vonalkódos jegyet beolvastattam és már bent is voltam a lelátó alatt. Itt kellett egyet lépcsőzni és a lelátó alatt sétálni 100 métert. Elindultam a sötét és büdös lelátó alatt az oldallelátóra. Az furcsa volt, hogy még itt is, sőt minden egyes szektor bejáratánál állt vagy 10 rohamrendőr, és vagy 20 citromsárga mellényes biztonsági. Ezt kissé túlzásnak éreztem. A lépcsők alatt volt pár büfé, ahol partizános papírszatyorba lehetett pattogatott kukoricát vásárolni, valamint az üdítőket műanyag poharakba töltötték. Természetesen csak mentes sör volt, de úgy voltam vele a feeling a lényeg, nem berúgni jöttem.
Egy lépcsőn lefelé lehet lejutni a mosdókig, gondoltam meccs előtt ezt letudom. Lesétáltam, és óriási üvöltés és csapkodás hallatszódott ki, bent a vécéknél már ment a szurkolás. Szerettem volna ezt gyorsan letudni, mivel itt se rendező se rendőr nem volt, ha ezek az üvöltöző állatok betalálnak senki nem hallja meg, ha sikítok. Természetesen semmi gond nem volt, mosolygó kissé spicces srácok csapkodták a falat és énekeltek, túl jól érezték magukat annál, hogy bárkibe belekössenek.
Kijöttem a mosdóból, és egy őszes hajú kissé koordinálatlanul közlekedő forma közeledett felém és nekem szegezett egy kérdést, kristálytiszta magyar hanghordozással: figyelj má, ez vécé, ez vécé?
Azzal a lendülettel válaszoltam: igen, miért mit hittél, szolárium?
Olyan döbbenet ült ki az emberünk arcára, hogy csak annyit tudott mondani: jó. Szerintem azóta is azt hiszi az egészet halucinálta, hogy valaki magyarul válaszolt neki a több ezres szerb tömegben.
Felmentem a lelátóra, ami a vendégszektorhoz esett közelebb. A szektor bejáratánál sok-sok rendőr és biztonsági álldogált, de a futópályán is teljes körben pár méterenként őrizték a rendet, nem bízták a véletlenre. Azon gondolkodtam oda üljek-e ahova a jegyem szól, de mivel az összes széket vastagon borította a kosz, így gondoltam magamban nem kell megkeresnem, mert baromira mindegy itt is. Értem én, hogy a kapuk mögött nem kell tiszta székeknek lenniük mert mindenki áll, de azért ez egy oldallelátó ahova nem is olcsó a jegy. Az, hogy a dzsuva ellepte az összes széket némi igénytelenségre vall. Oké, a Balkán fővárosában vagyunk, nem ezzel kell foglalkozni.
Kezdés előtt voltunk egy órával, csak pár száz ember lézengett a hazai és a vendégszektorban, de már ott elkezdődött a bemelegítés. Én nem hittem a fülemnek, konkrétan ez a két megosztott pár száz fős mag jóval a kezdés előtt olyan hangosan kezdett üvölteni, hogy már attól megszeppentem. Gondoltam magamban, Úristen mi lesz itt ha megtelik a stadion.
A nyugati lelátó mögött szépen ment le a Nap, amikor kijöttek a játékosok melegíteni. Nyilván mindkét tábor a sajátjait éltette és az ellent szidalmazta. Balra tőlem volt egy U18 Cosa Nostra Galeri akik egy kb. 30 fős csoportban álldogáltak és minden gesztusuk arra irányult, hogyan basznának meg mindent a földön ami Crvena Zvezda. De szerencsére a vendégszektorból mindig jött válasz, szóval nem volt értelmetlen a mutogatás és az üvöltözés.
Szépen gyűlt a tömeg és töltődtek a lelátók, a bemelegítések alatt már rendesen zengett mindkét oldal. Nagy volt az ováció mikor a Grobarik megérkeztek a Jug lelátóra, a hazai oldalról megtapsolták őket, a vendégből meg kapták a nekik címzett válogatott rigmusokat.
Elfoglaltam egy helyet két szektor határán a korlátnál, mivel mellettem lévőben már vagy ötvenen álltak, gondoltam itt is állni fognak végig a meccs alatt. Körülöttem volt még néhány szék szabadon, de úgy az egész lelátóra elmondható, hogy nagyjából csak 80%-ban telt meg. Végül a 29 ezres stadionban úgy 20 ezer néző lehetett. A vendégek 4 szektort kaptak ami fullon volt, úgy négyezren lehettek összesen. A hazaiak kapu mögötti szektorának az óriáskivetítő felőli oldala teljesen megtelt, a jobb oldalon is voltak szép számmal, de a szervezett ultracsoportok a bal oldalra tömörültek. Körülöttem igen változatos volt a lelátó összetétele, de a nagy többség 20-40 év közé saccolt férfi volt, de természetesen voltak nők is szép számmal. Viszont gyerekből nem sokat láttam, csak egy-kettőt szülőkkel. Ami még érdekesség, nem sok emberen láttam sálat, valamint csak minden 10. szurkoló viselt Partizan mezt vagy pólót, de érthető módon sokan fekete felsőben voltak. A szektor tetején pár sorral mögöttem volt pár ütősebbnek tűnő 40+-os brigád, akikkel nem húztam volna ujjat.
A Czezda tábor ugyan viszonylag közel volt hozzám, de sajnos sokat nem tudok elmondani az összetételükről. Vagy 20 zászlót kiraktak a kerítésre (Delije sever volt a legnagyobb), viszont meglepően kevesen voltak pirosban. Természetesen mindkét oldalon volt üres ütközőszektor a vendégek körül, amit a kerítések és a pálya felől is őriztek, de nyilvánvaló volt a verbális csatákon túl semmi atrocitás nem lesz a stadionon belül. Meccs előtt a belvárosban volt már egy adok-kapok egy parkban, ezt utólag csak tudtam meg.
A csapatok kijöttek a kezdésre, mindkét oldal bevetett koreográfiát. Volt egy egypercesnek hívott de max 10 másodperces gyászszünet (itthon se szokott hosszabb lenni), ahol pár pillanatra síri csend lett, majd taps követte.
.jpg)
Amint elkezdődött a meccs a szemközti főlelátót leszámítva szinte mindenki felállt. Nagy szerencsére, mert kifejezetten utálok ülve meccset nézni. A mellettem lévő Zvezda szurkolók hihetetlen hangerővel kezdtek szurkolni, megdöbbentő volt ahogy szóltak a főként egyszerűbb rigmusok. Nyilván a hazai oldalon is, de mivel a vendégszektorhoz voltam közelebb, ezért a hazai ultrákat nem nagyon hallottam. Viszont a mi lelátónk is párszor bekapcsolódott a szurkolásba, na akkor jobbról és balról is remegtek a dobhártyáim, hátborzingató volt (persze jó értelemben). Szerintem senki nem vágta le, hogy nem vagyok szerb, próbáltam a kórusokba némi tátogással és tapssal becsatlakozni. Volt egy pár rigmus amik kifejezetten tetszettek, valahogy így hangozhattak:
"Napolaj, napolaj, Partizáni Napolaj! "
Vagy a "szomorodj el Partizán, szomorodj el Partizán, sisááá, egy gól!"
A vendégszektor felé meg az a rigmus ment, hogy "Uncsicsu, Beneru" amiről kiderült magának a Köztársasági elnöknek, Aleksandar Vucicnak szólt, vélt vagy valós szexuális irányultságáról (hogy legalább én diplomatikusan fogalmazzam meg).
Saját videóm a szurkolásról, érdemes meghallgatni.
A meccset jobban kezdték a vendégek, nagy volt a nyomás ami még egyet tekert a vendégszektor hangerején amikor helyzetbe kerültek. 2 perc sem telt el, máris landolt egy görögtűz a 16-oson belül, amit a pályára rohanó tűzoltók gyorsan eloltottak, majd ment tovább mintha mi sem történt volna. A hazaiak próbálták felvenni a meccs iramát, de az első negyedórában csak rohangáltak mint a mérgezett egerek.
A hazai szektorban kihúztak egy óriási molinót, amin egy srác képe volt Vandal boys felirattal, valamint alatta egy transzparenssel. Nem volt nehéz kitalálni, a srác meghalt, így egy percre teljesen elcsendesedett az egész kanyar. És egyszer csak bamm, egy hatalmas kapufáról bepattanó gólt vágott a Crvena Zvezda, az ultráiktól felrobbant a stadion. Ez egy igen szomorú pillanat volt, a megemlékezésbe belerondított a vendég gól. Mindkét oldalról elmondható, hogy gondoskodnak halottaikról, graffityket és zászlókat is készítenek részükre. Nem is keveset, sajnos sok a halott errefelé. A fociultrák a lelátókon és az magánéletben is "intenzívebb" életet élnek az átlagnál, ez méginkább elmondható az éjszakai életben is jártas belgrádiakról. Állítólag ennek a 19 éves srácnak is ez okozta a vesztét.
Utána összekapta magát a Partizan, az Adebayor hasonmás jobb szélsőjük próbálkozott rendszeresen a széleken, de valahogy egyszer sem sikerült jó megoldást választania. Maximum kiharcolt egy szögletet vagy egy bedobást, de azt is óriási ováció fogadta. A félidő végén összehoztak egy ajtó ablak helyzetet amit sikerült kihagyni, így vendég előny tudatában mehettek a csapatok szünetre.
A szünetben semmi említésre méltó dolog nem történt, a helyemen maradtam. Elkezdődött a 2. félidő. Itt már jóval összeszedettebb volt a Partizán, közel sem volt érezhető a Zvezda első félidőben nyújtott fölénye. Kicsit kezdett ellaposodni a meccs, és a szurkolók is csendesebbek lettek valamelyest. Csordogált a játék, majd hirtelen minden megállt. A játékvezető kirohant a VAR-hoz, a hazai oldal elkezdett őrjöngeni, főleg amikor befújta a tizenegyest. Sajnos nem láttam mi volt az esetet megelőző szabálytalanság mert messze volt tőlem, de ez a legkevésbé sem zavart.
A megítélt büntetőt Partizan játékosa pedig rendje és módja szerint bevágta, a stadion felrobbant. 10 másodperc alatt annyi tűz gyulladt, hogy konkrétan a füsttől nem lehetett látni a szemközti lelátót. Pár percig állt a játék, majd ismét hatalmas hangerővel ment tovább a szurkolás.
A vendégek még bemutattak egy tüzezést, valamint egy piros-fehér füstölést, végül egy kis fogócskát is egymás között. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy elkezdett mozgolódni a tömeg az egyik szektorukban. Gyorsan leesett egy társaság kerget egy másikat. Nem volt nagy balhé, pár perc alatt véget is ért, a rendőrök sem avatkozzak közbe. Bár ezt hazai oldalon tudtam volna inkább elképzelni, de a vörösöknél sem lehet idegen a belső konfliktus.
A Partizán a végére átvette az irányítást, majd ott is volt a meccslabda. A játékosuk egy ajándék labdából kicsit kisodródva egy az egyben vitte a kapu felé a labdát, majd nagy erővel laposan előtte keresztbe az oldalvonalon túlra. Mindenki fogta a fejét és dühöngött, egyértelmű volt ezzel marad a döntetlen.
A játékvezető hármas sípszavát követően mindenki megindult a kijáratok felé, én is igyekeztem az elsők között békésen elhagyni a stadiont. Teljesen felesleges volt sietni, mert a kb 10 méter széles lelátó alatti húzódó hossźú placcon akart kijutni vagy 5000 szurkoló. Így nagy tömeg alakult ki és csak araszolva tudtunk haladni. Természetesen itt is ment még az éneklés, de nem volt zavaró, mindenki türelmesen várt az előre haladásra.
Majd mellém ért egy kb 20 év körüli két méter magas srác fekete Belgrade Hooligans pólóban, üvöltött egyet és meglökte az előtte állókat. Nem tudtam mi a franc történik, majd egyik pillanatról a másikra előttem vagy 20 ember kezdett el pogózni hangosan üvöltve. Persze poén volt, mosolyogva és nevetve lökdösték egymást, de azért elsőre azt néztem merre húzódjak félre, bár nagy esély nem volt rá mert minden irányból tolt a tömeg. Szerencsére 1-2 perc után abbahagyták és araszolhattunk tovább.
Körülbelül negyed óra volt kiérni a stadionon kívülre ahol már a nagy betonplaccon eloszlott a kiáramló tömeg.
Érdekességként megemlíteném, hogy az ultraszektor még mindig zárva volt, nem engedték ki őket a nagy tömeggel. Gyanítom a vendégszurkolókat is előbb kiengedték, hogy a stadion környékén ne fussanak össze a hazaiakkal.
A tömeg elindult lefelé a körforgalom irányába, és az volt a furcsa, hogy egyáltalán nem láttam rendőröket. Aztán végül kiszúrtam őket, a lakótelep fái között álltak sorban a sötétben. Mire leértem az Autokommanda melletti büfékhez, ismét azt tapasztaltam szinte senki nem viselt mezt, vagy Partizan pólót. Viszont sokaknál volt a kézben egy kisebb szatyor, így bizonyára egyből levették amint elindultak hazafelé.
Most nem szerettem volna villamosozni, ezért gyalog indultam el a tömeggel a felüljárón. Természetesen továbbra is 50 méterenként álltak a rendőrosztagok, de azt láttam rajtuk gyorsan le akarják tudni az egész estét balhé nélkül.
Majd olyat láttam, hogy nem hittem a szememnek. A villamos síneken sétált egy látszólag ittas srác, aki telefonnal a fülén bóklászott. A villamos meg elhaladt mellettem és amikor közel ért hozzá csengetett neki, de nem lassított. Baromira megijedtem, hogy itt egy gázolást fogok látni, de amint elhaladt a szerelvény megláttam az idiótát, aki ugyan úgy kóválygott telefonálva. Remélem azért épségben hazaért a barma.
A felüljárón haladva meg hirtelen meghallottam, hogy mögülem emberek futnak felém. Félreálltam előlük és kiderült csak a lenti buszmegállóba rohannak. Azért egy pillanatra megijedtem.
Mikor átértem a túloldalra azt vettem észre, hogy a rendőrök két fiatal lánynak mosolyogva magyaráznak valamit. Mikor melléjük értem akkor vettem észre, mindkettő Crvena Zvezda sálban volt. A körülöttem gyaloglók szerintem mind Partizanosok voltak, de egyáltalán nem foglalkoztak velük szerencsére.
Utána már csak 5 perc séta volt a szállásom felé, ami csak azért lett 15 perc mert venni akartam vizet éjszakára, ami fél 11-kor nem a legegyszerűbb feladat egy idegen városban. Szerencsére a közelben találtam egy nyitva tartó bódét ahol tudtam venni. Itt már annyira nem volt érzékelhető a tömeg, valószínűsítem sokan nem a belváros felé mentek haza. Besétáltam a kis utcába és bementem a lakásba, ahol minden hozzátartozómnak jeleztem biztonságban odaértem.
Az egész napról elmondható, hogy sehol nem éreztem magamat veszélyben. A nagy rendőri biztosítás miatt sem kellett tartanom attól, hogy bárki megtámad. Ettől függetlenül a korábban említett szabályokat be kell tartani, mert nem kell nagy bűvészmutatvány ahhoz, hogy valaki a hülyesége miatt kapjon egy kiadós verést. De ez itthon is így van, a fradi ellen idegenbe is mindig egyedül szoktam kimenni, egyszer sem kerültem veszélyes szituációba, pedig néhol elkerülhetetlen, hogy az ellenfél szurkolóival összefussak.
A fotózást is próbáltam a lehető legdiszkrétebben csinálni, mielőtt valaki a személyiségi jogai jegyében megetette volna velem a telefonom, már fogak nélkül. Bár igazából itt is rengetegen fotóztak és videóztak a meccs alatt, szóval annyira nem tűntem ki a tömegből.
Összegezve hihetetlenül jól ereztem magam, nagyon szórakoztató volt a meccs hangulata, valamint jó érzés volt visszatérni egy napra Belgrádba. A májusi látogatásomkor megfogadtam, hogy visszatérek egy derbire. Most azt fogadtam meg, hogy a Czezda Partizanra is kimegyek majd, ami nagy valószínűséggel kora tavasszal kerül majd megrendezésre. Megnézném a helyzetet a másik oldal szemszögéből is.
Lefeküdtem aludni és már 6-kor ébresztett is a telefonom, mert a busz 8-kor indult vissza Budapestre. Egy pékségben vettem reggelit, majd gyakorlatilag a nyílegyenes úton lesétáltam a régi vonatállomásig, onnan 300 méterre volt a buszpályaudvar. Itt amúgy számolni kell azzal, hogy a buszok állásaira csak úgy tudsz bejutni, hogy veszel egy 190 dináros jegyet ( kb 600 huf). Nem egy nagy összeg, csak ilyennel még sehol se találkoztam. A busz időben megérkezett és esőben elindultunk kifelé a városból. A határátkelés sajnos most három óra is volt, de ennél lehetett volna rosszabb is ha az iskolakezdés előtt utazom. Legalább volt időm megírni ezt a beszámolóm.
Köszönöm szépen ha elolvastad, igyekeztem szokás szerint a legapróbb részletekig átadni az Eternal Derby hangulatát. Ha idáig jutottál olvasásban, kérlek írd meg nekem elyik meccsről olvasnál tőlem újabb beszámolót, lehet az is sorra fog kerülni.
A következő külföldi túrám szeptember közepén lesz, ahol egy másik bakancslistás álmom válik valóra: a San Siroba megyek az AC Milan - Napoli összecsapásra. Igyekszem majd írni arról is.
Bence
