Tavaly augusztusban jártam első alkalommal belgrádi derbin, akkor a Partizan otthonában vendégeskedtem. A döntetlenre végződő meccs nem volt rossz, de a hangulat ami övezte a Veciti derbit, az egészen fenomenális volt. Teljesen odáig voltam a lelátói látványokért, valamint a két tábor túlzás nélkül fülsüketítő szurkolásáért. Mindezt úgy, hogy egy percig sem éreztem magam veszélyben, betartottam minden íratlan szabályt amiket rutinos szerb meccsre járók javasoltak. Már akkor elhatároztam, amint tehetem újra eljövök!
Korábbi beszámolókat az alábbi linkeken írtam Belgrádról és a meccsről.
Augusztusi derbi:
http://matebencetivadar.blogspot.com/2022/08/to-hellgrade-partizan-crvena-zvezda.html
Májusban négynapos városnézés:
http://matebencetivadar.blogspot.com/2022/05/belgradi-hetvege.html
Körülbelül két hónapja vettem meg a jegyet a meccsre, valamint lefoglaltam az utazást és a szállást is. Így csak vissza kellett számolnom napokat a várva várt indulásig. Aztán véletlenül kiderült számomra egy szerb szurkolói csoportban, hogy a meccset át tették csütörtökről péntekre. Így gyakorlatilag újra kellett terveznem mindent, de még szerencsére időben voltam. Igazából annyiban változott a program, hogy egy nappal tovább kellett kint maradnom, de mivel imádom Belgrád varázsát, egyáltalán nem bántam. Sajnos az eredeti szállást buktam mert péntekre már nem volt elérhető, pedig 5 perc sétára volt a stadiontól. Szerencsére találtam másikat két éjre viszonylag jó áron, szintén közel a stadionhoz a Karadordev Park szomszédságában, kényelmes 10 perces sétatávolságra mindkét stadiontól. A város egyik legismertebb jelképe a Szent Száva templom is csak 300 méterre volt.
Az út simán ment, nem volt tele a Flixbus, két helyet is elfoglalhattam. A határon nagyon gyorsan, körülbelül fél óra alatt átjutottunk. Na ez az, ami visszafelé nem így volt, de erről később. Utána volt egy szokásos Újvidéki kitérő, majd a kora délutáni órákban érkeztem Belgrád buszpályaudvarára. Az út során szinte egész Szerbiában esett az eső, de szerencsére a fővárosban már napsütés fogadott. Áthaladtunk a busszal a Száva egyik hídján és a Waterfront negyede Belgrádnak most is lenyűgözött, irgalmatlan nagy beruházás ez az új negyed a toronyházakkal.
Két dolgom volt érkezés után, pénzt váltani és 1 napos jegyet venni tömegközlekedésre. Mivel tavaly májusban is eltöltöttem már itt 4 napot valamint szeptemberben is voltam meccsen, szerencsére már jól kiismertem a várost. A pénzváltás gyorsan ment, de ez nem mondható el a tömegközlekedési jegyről. Belgrádban minden sarkon van egy Moj Kiosknak nevezett bódé, ilyen kis újságos es ott lehet venni jegyet, de a csavar abban van, hogy nem lehet mindegyikben. És természetesen 2 kilométer séta után az 5. Mojban sikerült beszereznem a 24 órás korlátlan bérletet. Csak annyit kell mondani, "bus jedna dana" és már adják is, kb 1000 forintnak megfelelő összegért. Indultam tovább, majd a Nemanjina úton belefutottam egy tüntetésbe és egy rendőri osztagba, akik nem tudom miért, de félreállítottak. Bosszantott a dolog, de ez van, ez a dolguk, legközelebb nem erre kell sétálni. Ez az a helyszín ahol amúgy rengeteg a hivatal, és a kilencvenes években itt bombáztak random széjjel mindent az amerikaiak. Ezeknek a nyomait még mindig látni az épületeken, amelyeket megőriztek az utókornak.
A szállásomra délután 4-re kellett mennem, így volt jó másfél óram egy gyors stadion vizitre, mert félretetettem magamnak egy kis 3D Partizan stadiont a hivatalos shopban. Mikor megláttam a neten el se hittem, hogy a belgrádi stadionról is készült. Nézegettem az online shopban hónapokig, de vagy nem volt raktáron, vagy brutális áron lehetett rendelni otthonra. Így írtam a store-nak akik válaszoltak is, félre is tettek nekem egyet.
Mivel már volt jegyem így villamosra pattantam és ki is értem az Autokommandához, ami a kèt stadion között van félúton. Ez egy nagyon nagy forgalmú kereszteződés az autópálya mellett, itt többsávos utak találkoznak a villamos sínekkel, szóval nem könnyű átjutni gyalogosként sem. Elindultam felfelé a híres Dr. Milutina Ivkovica macskaköves utcáján, majd a stadiont megkerülve a store-nál is találtam magam. Ahogy ígérték hozták is a kis csomagom a nevemmel ellátva, de azért beszereztem több polót is valamint egy official mezt, aminek az áraiból szerintem garantált lesz a nemzetközi részvételük még hosszú évekig. De hát egyszer élünk, ezeket a szurkolói relikviákat amúgy is gyűjtöm.
Miután végeztem volt még háromnegyed órám, ezért beültem egy kis szerb kifőzdébe, mert a frissen sült húsok illata bevonzott. Belépve az idősebb felszolgáló úr meglátta a szatyrom, megkérdezte Partizan? Mondom kicsit megszeppenve Da! majd leültetett és átnyújtott egy étlapot. Sokra mentem vele a kriksz-kraksz betűikkel, de el tudtam activityzni mit szeretnék. Jót ebédeltem, majd a szálláshoz indultam, kis várakozas után megérkezett a hölgy akinél a lakást foglaltam.
A lakás maga egy szuterénben volt, követtem a szállásadóm le a lépcsőn, bármelyik fűrész részt le lehetne itt forgatni. Ettől függetlenül egy kb. 50 négyzetméteres tágas lakás fogatott, két nagyobb szobával, tiszta konyhával és fürdővel. A kisebb ablakok csak magasan voltak a falon, de így is elég világos volt és egy belső udvarra néztek. Igazából 2 napra teljesen megfelelő ez nekem, valamint 30 méterre a sarkon egy Idea bolt is volt, szóval nem panaszkodtam. Tökéletes hely belgrádi meccslátogatáshoz!
Aznapra már nem terveztem semmit, csak ki szerettem volna pihenni az út fáradalmait, így ledőltem az ágyba és 3 óra alatt összeraktam a stadiont. Eredetileg otthon szerettem volna, de egyszerűen nem tudtam megállni hogy ne rakjam ki, mint egy karácsonyi ajándéknak úgy nekiestem. A végeredmény pedig nagyon boldoggá tett. Így mikor végeztem viszonylag korán le is feküdtem aludni.
Ébredés után reggelire valót vásároltam a sarki boltban, ahol a kevés angoltudás ellenére is kifejezetten kedvesek voltak, majd elindultam egy körre a városban. Mivel már többször jártam itt, nem terveztem semmit előre a meccsen kívül mert Tesla múzeumon és egyéb érdekes helyeken már májusban is voltam, így csak mentem amerre a villamos vitt.
Leszálltam a Száva parthoz közel és sétáltam egyet. Nagyon erős a kontraszt, ahogy a folyó egyik partján elképesztő toronyházak épültek, a másik oldalán le lehetne forgatni a Macskajaj klasszikus jeleneteit is. Jaszama, pittbull terrier! Legszívesebben a délelőtti csendbe beleüvöltöttem volna a klasszikus monológot, "ha ez még egyszer előfordul megb@57om a narkós k£r/a anyátok" de nem tettem, inkább csak élveztem a nyugalmat a parton, ahol rajtam kívül szinte egy lélek sem járt.
Az egyik legendás Belgrád szakértő Újpest szurkolótársamnak is ígértem egy 3D stadiont, így visszamentem a Partizanaba. Szerencsére még volt raktáron, így vettem neki is egyet. Mikor a stadionhoz közel mentem a jegypénztáraknál többen is álltak sorban, de gyanítottam nem fog megtelni a vendégszektor. Utána elmentem a Cvezda stadionjához is, tettem egy kört körülötte. Csak páran lézengtek a stadion körül, többnyire biztonságiak rendezték a kordonokat valamint tevétársaságok nyüzsögtek. A stadion környékén igen nagy kordonok voltak, hogy este elválasszák a két tábort, teljesen demilitarizált zóna feelingje van. Érthető, mivel ritka amikor nem csap össze egymással a két tábor meccsnapokon. Igaz, inkább a stadiontól távol rendezik le az ellentéteket egymás között random helyszíneken. Ezért egy belgrádi derbin mindig a stadion több kilométeres környezetében vagy a legnagyobb biztonságban, mert rengeteg rendőrosztag van kivezényelve, egy cigicsikket se mer eldobni senki akkora a biztosítás, minden túlzás nélkül.
Gondoltam magamban időm mint a tenger, mit nem láttam még, így jött a gondolat, hogy megnézem a híres, különleges, valamint egyaránt ocsmány Rudo tornyokat a külvárosban. A hármas épületegyüttes a maga 83 méteres magasságával Belgrád több pontjáról is látható, olyan érzete van az embernek mintha egy szörny karmai nyúlnának ki a földből.
Körülbelül fél órát zötykölődtem az egyik villamoson mire kiértem, a végállomástól 5.perc séta volt a "lakótelep". Grandiózus óriási épületek, koszosak, rendezetlenek, de mégis megvan a maguk bája. Csak néztem felfelé 23 emelet magasba és egykét ablakból visszatekintő arcok bukkantak fel. A játszótér az aljában meg igen erős Csernobil érzetet adott, igazi elhagyatott szellemtelep. Szívesen felmentem volna egyiknek a tetejébe, mert biztos pazar a kilátás Belgrádra, egyik kaput nyitva is találtam. De gondoltam magamban nem illene idegenként lézengeni itt, tiszteletben tartva a helyi lakosokat. Így pár évvel ezelőtti nápolyi scampia látogatásomhoz hasonlóan mentem egy kört, majd távoztam. Csak annyi volt a különbség, hogy itt nem követtek robogóval a Camorra őrszemei.
Sétáltam visszafelé az amúgy szintén nyugisnak mondható környéken. Itt kissé rendezetlenek az utcák, de sok újépítésű ház is található errefelé, felváltva a kissé lelakott kertvárosi környezetet. Beálltam egy buszmegállóba, mondom jöhet bármi, megyek amerre visz.
Meg is érkezett egy busz, Omladovski Stadion felirattal. Ezt Isteni jelnek véltem. Gondoltam magamban, akkor teszek egy kitérőt a szebb napokat megélt OFK Beograd stadionhoz is.
Láttam korábban régi képeket a stadionról, tudtam nem is kicsi, valamint van még ultraélet, ha el is törpül a két nagy árnyékában.
A szebb korokat is megélt stadion sajnos igen rossz állapotban van, a főtribün kivételével omlik minden össze, átveszi felette a természet az uralmat. Budapesthez hasonlítva kicsit BVSC/Szőnyi út jellegű volt. Szerencsére folynak munkálatok, bár sokkal szebb nem lesz, pedig igény biztos lenne rá.
Nagy meglepetésemre van store is, amely mostanában nyitott, és nem is akármilyen! Ezt bármelyik hazai ultra shop megirigyelné. Gyakorlatilag van minden, és nagyon jó minőségben, vettem is egy küzdősportos pólót, baromi jól néz ki. Bent volt 4 szép termetes szerb srác, megkérdezték honnan jöttem, mit csinálok itt. Kissé megdermedtem, mert azért a szerb-magyar konfliktusok sem az ördögtől valóak, nem akartam megkockáztatni egy indokolatlan verést. Majd határozottan válaszoltam Budapest, majd visszakérdeztek which team? Mondom Újpest. Elismerően bólintottak, hátul egyik srác megszólalt, Dósza! Elmondtam most a derbire jöttem, és viszonylag sokat járok meccsekre külföldre valamint otthon is egyaránt, elismerően bólintottak. Sok sikert kívántunk egymás csapatainak majd távoztam.
A városban amúgy nagy volt a nyugalom, semmi nyoma nem volt az esti meccsnek, pedig csak 5 óra volt hátra. Így ebédeltem egy micset, majd visszamentem a szállásra. Azt itt jegyezném meg, Belgrád tömegközlekedése nagyon ritmustalan. Rengeteg a villamos, behálózzák az egész várost, de szinte minden szerelvény össze akar esni alattad. A zötykölődésben recseg és ropog, ami érthető mert a sínek állapota sem a legjobb. Ahogy említettem sok a busz is, de azokon meg mindig tömeg van. Azért annyira nem vészes a tömegközlekedés, de ráférne a városra egy metróvonal, amit már évtizedek óta terveznek. Gyanítom, a következő évtizedekben sem lesz ebből ugyanúgy semmi. Gyalogosként sem tudsz gyorsan haladni, mert szerintem a pestihez képest háromszor annyi ideig piros a lámpa zebránál. Itthon is tapasztaltam már ilyet, Debrecenben. De végülis, legalább nem kellett rohannom sehova.
Két órával a meccs előtt kimentem a sarkon található parkba, ahol már sorakozott egy rendőrosztag. A park túlsó részén már volt némi mozgolódás, így visszamentem a lakásba készülődni. Egy órával a meccs előtt ki is léptem az ajtón és elindultam. Az utca túloldaláról már jöttek a hangok, kisebb csoportok vonultak és dalolásztak, üvöltöztek. Haladtam velük, de senkin se volt klubra emlékeztető öltözet. Belgrádban a szurkolók a stadionnál veszik fel a sálakat, mezeket. Biztos megvan az oka, elvégre két elvetemült táborról van szó akik olykor fegyverekkel támadnak egymásra, megértem az elővigyázatosságot részükről.
A stadionhoz vezető úton 50 méterenként állt egy rohamrendőr osztag, de ránézésre nem voltak feszültek, egymással beszélgettek mosolyogva. Az augusztusi meccshez viszonyítva itt azért jóval nagyobb volt a tömeg ami összegyűlt az utakon és a pubokban az Automommandánál. Pedig akkor is volt a Partizannál vagy 20 ezer néző. Mégis most érezhetően nagyobb volt a tömeg, végül körülbelül 30 ezren látogattak ki a Rajko Mitic stadionba. Kissé tartottam attól, hogy valakinek nem fog tetszeni az öltözetem, mert fekete kabátra vettem fel egy fekete kapucnis pulcsit, de szerencsére nem zavart senkit. Igazából az aznap megvett Partizan felső is lehetett volna rajtam, mert pulcsi alatt úgysem tűnt volna fel senkinek. De nem kísértem a sorsot.
Közelebb érve egyre nagyobb lett a tömeg, a szektor bejárathoz csak lépésekben lehetett haladni. Gyorsan megmotoztak és már bent is voltam. Csak pénztárcám vetették ki a benne lévő kulcs miatt, de ezt látva tovább is engedtek. Megtaláltam a szektorom, ami a felezővonalnál volt, de lejjebb kellett menni mert a szektor teteje magasabb kategóriájú mint az alsó, kerítéssel leválasztva. Megkérdeztem egy srácot itt kell-e nézni hova szól a jegyem, vagy leülhetek bárhova. Azt a választ kaptam, nyugodtan ülj ahova akarsz. Nyilván erre számítottam, focimeccsen szinte sosem oda állok ahova a jegyem amúgy szól.
Ahogy telt a stadion megint feltűnt, hogy a vendégszektorokat is el kellett választani egymástól, a Partizán táborait el kellett különíteni belső viszályok miatt. Nem tudom most kinek van baja kivel, de igen nagy a megosztottság a Grobari, Alcatraz és a kitiltottak között, de bizonyára okkal vannak külön. Nem egy videó van fent neten, ahol véres konfliktusba keveredtek egymás között a Partizan csoportjai.
A Delije szektora a Sever teljesen megtelt a kapu mögött, ahogy a nyugati lelátó is ahol én foglaltam helyet a Zapadon, ezzel ellentétben a keleti Istok lelátó maximum csak félig telt meg. A Jug, azaz déli vendég lelátó ahogy említettem két nagy külön szektorra oszlott, körülbelül háromnegyedig megtöltve azokat.
Kezdés előtt már szinte mindenki állt az egész stadionban. Én az első 15 sor valamelyikén voltam, szintén mindenki állt körülöttem, elnézve a dzsuvás székeket nem is csoda. Egyedül a felettünk lévő kerítéssel elválasztott szektorban ültek a szurkolók. Magam részéről én mindig szívesen állok végig egy meccset minthogy leüljek. Sőt fénykoromban Újpesten is sokat másztam fel a kerítésre is. De most itt vendég voltam, így is kellett viselkednem...
És akkor jöjjön a meccs, jó szurkolást!
A csapatokat pályára vonulásakor óriási hangzavar fogadta, a Delije pedig bevetett füstöket és pyrotechnikai elemeket is, szó szerint felrobbant az északi kanyar. Kissé csalódást nyújtott, hogy a vendégek nem készültek különösebb látvánnyal. Bár begyulladt pár fáklya, valamint székeket dobáltak a futópályára. Ejnye sírásók, azért tudtok ti ennél többet!
A hangzavar inkább a hazai oldalról érkezett, amin nagyban segített a korai gól. Egy beadás megpattant és a kapus feje felett a kapuban kötött ki, elementáris hangrobbanás. Én is felugrottam, de mi mást is tehettem volna? Felálltam és tapsoltam, mint mindenki más...
A vezetés megszerzése után is hazaiak domináltak, a vendégek szinte a félpályán se jutottak át. Ennek ellenére helyzet nem sok alakult ki. De a Delije tett róla, hogy ne unatkozzon a 30 ezer néző. Láttam valami készül, ezüst színű kartonok jelentek meg egyes szektorokban, majd egyik pillanatról a másikra több ezer ultra hirtelen a magasba emelte koreográfiát. Egészen lenyűgöző, hihetetlen precizitás, pazar látvány.
Utána sorban gyulladtak a görögtüzek, míg a vendégszektorok érdekes módon együtt énekeltek és felelgettek egymásnak. Na most akkor jóban vannak vagy sem? Ki érti ezt...
Félidőben átmentem a vendégszektor közelébe, hogy láthassam és hallhassam a sírásókat is, akik eddig nem alkottak emlékezeteset. Érdekes volt, hogy voltak ott a hazaiak közt többen Partizan sálakkal és zászlókkal, megközelítőleg 50 fő. Nem is titkolták, egyszerre énekeltek és tapsoltak a vendégszektorral. Ez amúgy nem egyedi eset számomra, a San Siroban a Nordban is előfordul, hogy sok vendég van a hazaiak között, de most itt meglepett. Szerencsére senki nem foglalkozott velük. Megkérdeztem egy mellettem álló nőt angolul hogy-hogy nem a vendégbe mentek Partizan sállal, azt válaszolta "because they are crazy" Számomra ez elég furcsa, hogy valaki nem megy a saját szurkolói közé, de ez ténylegesen más világ. Ennek ellenére körülvették őket a Zvezdások, és senki még csak egy csúnya méregető tekintetet sem eresztett meg irányukba. Egy Újpest fradin ha valaki zöld sállal lenne az A teraszon, tuti nem húzná sokáig, de ez fordított esetben is így lenne. De ahogy említettem ez más világ, Belgrád egy másik bolygó.
Szünet után a hazai oldalon jött még újabb koreó, ami szintén igen látványos lett. A vendégben csináltak egy tüzezést, de kicsit kutya vacsorája jelleggel, szóval sok maradandót nem adott. Ellenben a csapatukkal, akik rengeteget javultak az első félidei produkcióhoz képest, de minden ajtó-ablak helyzetet kihagytak, sajnos. Sok más nem történt, mindkét fél már kezdett belenyugodni az eredménybe, majd egy szabálytalanságot követően a két csapat lenyomott egy cicaharcot egymással, aminek kiállítás lett a vége. Gondoltam magamban, ez az, sikerült a végét kicsit felpezsdíteni. Kár, hogy a jégkoronggal ellentétben a fociban tilos verekedni, pedig igény lenne rá az biztos.
Lefújás után a tömeg elindult a szektor teteje felé, sokan a lépcsőn álldogáltak, én sokad magammal a székeken ugráltam felfelé mint egy zerge, ezzel is feljebb jutva. A stadionból kijutás gyorsan ment, és a tömeg is rendkívül kulturált volt, énekelgettek de semmi jele nem volt indokolatlan agressziónak. Csak szépen rendezetten sétáltam a tömeggel le az Autokommanda felé.
Átkeltem az aluljárón és innen már csak 500 méter volt a szállás, akár kézen állva is visszaértem volna. Lesétáltam a kis alagsori lakásba, és befeküdten az ágyba. Csak néztem vissza a képeket és a videókat, arra gondoltam milyen szerencsés vagyok, ismét átélhettem egy belgrádi derbit de most a másik szemszögből.
Rengeteg a pozitívum, bár egyetlen csalódás, hogy a Grobari nem tette annyira oda magát. Augusztusban az egész stadionjuk lángolt, az oldallelátó is üvöltött, félelmetes atmoszférát teremtettek. De most eléggé fakó volt a táboruk, egykét hangos rigmus volt meg néhány tűz, de ennél biztos vagyok benne többre képesek.
A hazaiak előtt meg le a kalappal, folyamatosan csinálták a látványokat, hangosak voltak és tényleg megérdemelnek minden dicséretet. Bár nem nekik szurkoltam, de elismerésem a Delijének, 2023-ban olyan atmoszférát tudtak teremteni, ami ha nem is egyedülálló a világon, de ugyanakkor bárhol megállja a helyét.
Szombaton csak a kora délutáni órákban jött vissza a busz, ezért a szálláson maradtam, feldolgozni a történteket és elkezdeni megírni a beszámolót. 14 óra körül indultam el, szerettem volna ebédelni a Zavicaj nevű étteremben, amit már korábban is kipróbáltam. Most sem csalódtam a fenséges szerb kebab-ban.
Szokás szerint beugrottam még egy boltba elkölteni a maradék dinárjaim, vettem egy cukrászdában fügés sütit (mennyeien készítik el), majd kiültem a Száva partra kicsit meditálni. Végül átsétáltam a buszpályaudvarra, és pontban 16:30-kor útnak is indultunk.
Volt egy érdekes jelenet, két srác beszélgetett, egyik megemlítette Budapesten az Údzspeszt játszik vasárnap, de nem tudta kivel, én meg azonnal rávágtam a Debrecennel! Kiderült egyik srác szerb és Pesten él, a másik srác meg varsói, mindketten voltak a tegnapi meccsen. Rengeteget beszéltünk a fociról hazafelé, mert sajnos időnk az volt mint a tenger, a határon 9 órát töltöttünk éjjel! Azt hittem sosem lesz vége a buszok sorban állásának. Ennyi idő alatt el lehet jutni akár New Yorkba is.
Segítséget kért egy gibraltári srác tőlem, hogy szerinte eléri-e a 23:30-as prágai csatlakozást, de mondtam neki esélytelen. Sebaj mondja, van reggel 6:30-as is. Végül azt is sikerült lekésnie... Legalább megspórolt egy szállodát.
Borzalmas volt a végtelen várakozás és érthetetlen, semmi forgalom nem volt már éjjel, csak a buszokat szívatják itt. Azt hittem a szerb oldal lesz a hosszabb, de tévedtem, a magyar oldalon fél óránként engedtek át egy buszt, ami nevetséges.
Általában a vendégszurkolókkal szokták ezt csinálni, anno 2009-ben a Steaua Újpest meccsre is 16 órát vonatoztattak minket, de azzal ellentétben itt mezei utasok voltak, nem focidrukkerek. Próbáltam aludni, hiába volt két ülésem is, egyszerűen csak órákon át forgolódtam, minden póz kényelmetlen volt. Végül 5 óra körül átengedtek minket végre.
Mindenesetre a boldogságom nem "határtalan", de biztos vagyok benne később erre mar nem is fogok emlékezni, csak a meccs adta élményekre. Most kicsit visszaveszek a túrákból, legközelebb a Milan Lazio meccsről írok majd májusban.
Hvala Beograd!
