Kevés hétvégét vártam ennyire az utóbbi években mint a mostanit. Korábban már járhattam mindkét oldalon belgrádi rangadókon, de azoknak a pályán különösebb tétje nem volt, akkora volt a különbség a két csapat között. Ettől függetlenül a lelátói élet az leírhatatlan, ezt át kell élnie mindenkinek élőben. A tabellát elnézve most fordult a helyzet, a Partizan vezeti a tabellát és szoros a csata is a bajnoki címért, ezért óriási volt az érdeklődés. Így nem volt semmi ami megállítson, irány ismételten a déli szomszédunk fővárosa!
Mivel tavaly márciusban 9, ismétlem kilenc, szerbül девет, azaz devet órát szenvedtem a határon, így csak és kizárólag repülővel voltam hajlandó utazni. Air Serbiával 1 óra az út, és drágának sem mondanám, bár valamivel a fapadosok ára felett lehetett foglalni egy propelleres kisgépre. Péntek kora délutáni kiutazással és vasárnap esti visszatéréssel kalkuláltam, mivel a szerbek szeretik a meccsidőpontokat variálni. Így imádkoztam azért, hogy a meccs péntek este vagy szombaton legyen. Bár imádom Belgrádot, de voltam már itt annyiszor, hogy egy sima meccs nélküli hétvégére ilyen áron kicsit húztam volna a számat.
Pár hete már megvolt az időpont, szombat délután 17 óra. Reménykedtem benne így is marad, mert közben a légitársaság át tette a gépemet este péntek este fél 7-re, így a pénteki meccset is buktam volna. Miután becsekkoltam üldögéltem a kapunál, majd egy hostess oda jött hozzám, hogy becsekkoltam-e kint. Mondtam nem, nem is értettem miért kellett volna. Majd felhívta a figyelmem, akkor oda kellene mennem a kapuhoz külön becsekkolni, mert az online check in nem megy át az Air Serbia rendszerén. Nem is értettem történik, de oda mentem a kapuhoz, és miután bemutattam a beszállókártyámat adtak is egy repjegyet.
Nagy tömeg nem volt, a körülbelül 50 férőhelyes gépre úgy 30-an várakoztunk. A reptéri busz ki is vitt minket, a csomagokat pedig be kellett tenni egy kisebb platós kocsiba, hogy majd bepakolják a csomagtérbe. Mivel csak kézipoggyászom volt, így én ellenkeztem, ezért ellenállást kifejtve felvittem magammal a táskámat.
Fel is szálltunk az esti sötétségben, de mivel a távolság nem túl nagy, a propelleres gép szerintem jelentős magasságot el sem tudott érni, már el is kezdett ereszkedni. A gépen amúgy 2-2 soros székek vannak, én az ablak mellett ültem a szárny alatt, és nem is ült mellettem szerencsére senki. Simán landoltunk, majd elindultam kifelé a terminálról a Nikola Tesla reptéren. Kijutni valami baromi lassan ment. Össze-vissza kanyargott az út, fel és le, vagy 20 percet bolyongtam mire az ellenőrző pontra értem, ahol felmutatva a személyim gyorsan tovább is engedtek.
Mivel a A1-es reptéri busszal terveztem menni, így a buszmegállóba mentem egyből. De reptéri busznak sajnos semmi nyoma nem volt. Pár helyi busz elment, de egyik sem ami nekem kellett volna, így végül fogtam egy taxit. Egységes árak vannak, 3000 dinárért visznek be a városba, megközelítőleg 10 000 forint. Mivel a reptéri busz csak 400 dinár, így ezt a deficitet sajnos el kellett fogadnom. De 25 perc alatt kitetettem magam a Slavia körforgalomnál, ahova a szállást foglaltam.
Innen a Száva Templom felé vezető utcában csak 200 métert kellett mindössze sétálnom, és már a kapuban is voltam. Itt megjelent Miroslav, aki nagyon segítőkész volt, körbevezetett a lakásban, majd megengedte, hogy vasárnap is addig maradjak amíg csak akarok. Mikor kérdeztem hol tudok egy-két dolgot vásárolni, kikísért egy kisboltba, kb idegenvezetést tartott nekem. Óriási forma volt. Mondta imádja a magyarokat, mert a felesége nagyapja magyar volt, mi pedig testvérek vagyunk. Hozzá vagyok szokva, hogy minket magyarokat szeretnek külföldön, de itt tényleg csodabogárnak éreztem magam. Visszakísért a szállásra, majd elköszönt, én meg elsétáltam az éjszakai fényben megvilágított Szent Száva templomhoz, majd visszamentem a kéróba, majd egy kis netflixezés után már aludtam is.
Kipihentem ébredtem, majd elindultam nézni valami reggelit a környéken. Imádom, hogy 50 méterenként van egy pékség, és mindenhol minőségi az áru. Otthonnal ellentétben itt az utcai pékségek kiválóak, elképesztően jó sütiket lehet vásárolni, nem úgy mint otthon a száraz kiflit meg az albán szarokat. Itt a legkisebb pékségben is megtalálni a gasztronómiai élményt, ráadásul alacsony áron is. Egész városban úgy éreztem, mintha itt nem lett volna infláció utóbbi években, bolti árak mintha a felei lettek volna a hazaiaknak. Így vettem sok nyalánkságokat dögivel.
Szépen sütött a nap, majd elindultam megnézni nappali fényben is a templomot, majd a Partizan Store felé vettem az irányt. Egy átlagos szombati napnak indult, semmi nyoma nem volt annak itt meccs lesz délután 500 méterre.
Két megálló volt villamossal az Autokommanda, ahol ha balra fordulsz a Zvezdás Rajko Mitic, ha jobbra akkor a Partizan stadionnál találod magad. Én természetesen jobbra tartottam. A stadion aljánál már gyülekezett pár ultra, de simán elhaladtam mellettük, majd bementem a store-ba. Imádom a Partizan termékeit, egy rakat cuccom van már innen, és mindegyik baromi jól néz ki. Most is vásároltam ruhákat meg sapkát is. Jártam a Delije store-ban is anno, az jóval nagyobb és szélesebb a választék is, de szerintem sokkal jobbak a Partizan cuccok. Itt megjegezném, természetesen a Partizannal szimpatizálok, de tisztelem természetesen vörös csillag szurkolóit is, mivel itt én csak vendég vagyok. Hozzáteszem a Delije store-ból is van jó pár cuccom a gyűjteményemben.
Mivel szép idő volt és napon vagy 20 fok, így elindultam a Száva part felé, ami körülbelül fél óra séta volt. Rendezett környékeken haladtam keresztül, de elmentem pár igen csak fura "építmény" mellett is. Nem feltűnő, de Belgrád egykét elhagyatottabb részén a belváros peremén is igazi putri kolóniák vannak. Éles volt a kontraszt, mert a háttérben már láthatóak voltak a Száva parton épült Waterfront toronyházak, amik igen csak burzsuj atmoszférát kölcsönöznek. Belgrád igen csak kontrasztos város, akár egy háztömbön belül is szembesülhetsz a gazdagsággal, és a mélyszegénységgel egyaránt.
A Száva partot elérve sétáltam egyet a parti korzón a Kula torony tövében. A rendkívül szép nevű és igazán "impozáns" 150 méter magas felhőkarcoló körül még mindig folynak a munkálatok. Körülötte meg már elkészült egy tucat 20-30 emeletes toronyház is. Utána a Waterfront vásárlóközponton is áthaladtam, ami szintén új és minden világmárka megtalálható benne. És ahogy elnéztem van is árjuk kereslet, déli órákban tele voltak a boltok. Tökéletes nyugalom volt, biciklisek, babakocsisok és kutyát sétálgató helyiek között sétálgattam, tökélesen idilli hangulatban.
A buszpályaudvarnál elindultam visszafelé, itt már láttam egy-két nagyobb társaságot, akikről levágós volt szurkolók. Mindenkin sportcipő, farmer és fekete kapucnis kabát. Jöhettek ők az ország bármely tájékáról, de meg nem tudtam volna mondani kinek szurkolnak. Semmi olyan nem volt rajtuk ami alapján be lehetett volna azonosítani őket. Utána felszálltam egy random buszra ami egyenesen a Slavia térre vitt vissza, itt leszálltam és egy kifőzdében ettem egy rendkívül finom sült kolbászos hamburgert, amelynek árából pesten egy sajtburgert sem veszel. Visszamentem a szállásomra, majd felkészültem a meccsre. Mivel a kis utcácskában sok kiülős étterem volt, itt is szép megtermett társaságok ettek és italozgattak, de teljes nyugalomban. Lehet egymás mellett ült két ellentétes tábor is, de akkor sem lehetne beazonosítani őket, de ha lehetne akkor sem kezdenének ki egymással.
Az 5 órakor kezdődő meccsre másfél órával korábban indultam, innen max egy kilométer a stadion. És itt már jó sokan haladtak az utcán villamosokon vagy gyalog keresztül a felüljárón. Mindezt csendben és továbbra is beazonosítatlanul. Másnap egy társasággal találkoztam akik között volt magyar, belga és szerb is, nyilván a helyit kérdeztem mi ennek az oka, hogy semmi klubszínt nem viselnek ilyenkor. Azt mondta, egyrészről a két tábor átlagos szurkolói tartanak egymástól, és Belgrád egy kisváros (mondjuk ezzel vitatkoznék, mert másfél milliós), itt bármikor összefuthatsz hétköznapokon az ellenfél szurkolóival. Ha itt valaki felvenne egy sálat és ha lerángatnák róla, azt követően lehet rossz helyen futna bele az illetőbe és bosszúból akár le is szúrná. Úgy vettem ki a szavaiból, jobb a békesség, na meg 100 méterenként volt egy rohamosztag is. Elhaladtam a bárok és kávézók sora mellett az Autokommandán, amik szintén tele voltak szurkolókkal, de mindenki csendben és jókedvűen evett ivott.
Egy pillanatra sem éreztem veszélyesnek az atmoszférát, és magyarként egy egyszerű kék farmerban és esőkabátban nyugodtan sétálhattam közöttük. Múlt héten Catania meccsen Szicíliában többen is méregettek a stadion felé közeledve meg a szektorban is, ott azonnal levágható volt nem vagyok helyi, de ott sem ért atrocitás. Itt meg egy voltam a sok közül. A stadion felé közeledve egyre sűrűbb lett a tömeg, majd elértem a beléptető kapuhoz. A biztonságiak kb. megsimogatták a vállaimat és már mehettem is befelé. A lelátó mögött a jó nagy vendéglátó helységbe értem, majd elindultam a szektor bejáratához. És a lépcsőhöz érve kinézni az egész stadionra óriási élmény volt. Egy óra volt még a kezdésig, de a lelátók háromnegyede már megtelt. A teljesen fullos Partizan szektor meg félelmetes látványt nyújtott, teljesen, de tényleg teljesen megtelt.
És itt volt még egy érdekesség, a lépcsőn sorban álltak rohamrendőrök, meg biztonságiak. Gyorsan leesett, tőlem jobbra vagy kétezer Partizan szurkoló volt a hazaiban. És ennek ellenére, semmi mutogatás, vagy méregetés nem volt, simán megfértek egymás mellett, igaz nem viseltek ők se Partizanos relikviákat, de a kórusokba becsatlakoztak nem egyszer.
Elkezdődött a meccs, a tökéletes lufis koreográfia elképesztő volt, vagy 10 000 piros és fehér lufi alkotta a látványt. Egészen a meccs végéig dobálták a lufikat a fejünk felett. Ami még jobban tetszett, a főtribün kivételével minden szurkoló felállva nézte a meccset, teljesen átélve a pályán látottakat. A vendégszektorban is volt egy kisebb koreo, de az nem alkotott számomra maradandót, ellentétben a hangzavarral. Mivel hozzájuk voltam közelebb, szinte csak a Partizan drukkereket lehetett hallani, elképesztő hangjuk volt amikor megdörrentek.
A meccs alatt szépen lassan leszállt a lelátóra a sötétség, várható volt jönnek a görögtüzek, csak a gólra vár mindenki. A félidő végéhez közeledve pedig mindkét csapat gólt lőtt, így pillanatok alatt lángoltak a szektorok. A mellettem felrobbanó Partizan szektor sem zavart senkit.
Második félidőben pedig megszerezte a Partizan a vezetést, és nem csak a csapat, a teljes stáb kirohant a táborukhoz. Minden begyulladt aminek ilyenkor kell, lángolt a lelátó és fülsüketítően szóltak a rigmusok. Sokat nem kellett várni és megint X lett az állás, ami a meccs végéig maradt is, így a vendégek győzelemmel felérő döntetlennek foghatták fel. A végén sokkal jobb volt a Zvezda, több kapufát is lőttek és mindent kihagytak, míg a Partizan tényleg csak a hármas sípszót várta. Amikor eljött, ismét óriási tombolás a vendégben, a hazaiak pedig csendben elindultak haza. Bár a Delije még mindig fullon volt, és kitartóan lengették a zászlajaikat, de hangjukat nem hallottam már.
Úgy öt perc alatt feljutottam a lépcsőn és már az utcán is voltam, a hömpölygő tömeg pedig csendben sétált az Autokommanda felé. Egyértelmű, nekik az X felért egy vereséggel, nem voltak boldogok, de mindenki rendezetten sétált. Én is így tettem, 10 perc alatt a szálláson is voltam, és még mindig libabőrösen, tele élményekkel.
Király meccs volt, minden elismerésem mindkét csapatnak és a táboroknak akik ezt az élményt adták a közel 50 ezer nézőnek.Ez nem volt egy mindennapi derby, ez ma több volt annál, és rendkívül boldog vagyok, hogy ezt átélhettem.
Vasárnap már nagyon nem volt kedvem mozogni, találkoztam egy régi jóbaráttal akivel a meccsen nem tudtam összefutni. Mivel jó fej volt a tulaj megengedte késő délutánig a szálláson maradhassak, így csak 5 órakor indultam el a reptérre. Szerencsére bent állt a reptéri busz is a Slavián, ami 40 perc alatt el is vitt. A belgrádi reptér itt is egy labirintus volt, megint bolyongtam vagy negyed órát mire a terminalra értem. Ráadásul ez a reptér jó nagy, még azon belül is sétálnom kellett nem keveset.
Aztán este 8 órakor már vitt is minket a busz a kis propelleres gépünkhöz és már úton is voltunk vissza Budapestre.
Összegezve tényleg leírhatatlan az élmény amit átéltem. Olvasgattam neten sok beszámolót, mindenki azt írta nem mindennapi meccs volt ez, egészen egyedi hangulattal. Bízom benne a jövőben is ilye szoros lesz a csata a két csapat között, mert azzal mindenki csak jól jár. Nem tudom mikor lesz a következő Veciti Derbi, de biztos vagyok benne, hogy azt sem fogom kihagyni.
Saját vágott videóm:
