Genova, végre Téged is megismerhetlek!
Hétvégén egy újabb várost pipálhattam ki a bakancslistámon, ez pedig nem volt más mint Genova! A Liguria régióban található kikötővárosba már jó pár éve el szeretnék jutni, megismerni a várost és ellátogatni a Luigi Ferraris stadionba egy Genoa meccsre. És végre sikerült, és kijelenthetem: hatalmas élmény volt ez a túra!
Az út megtervezése
Szeptemberben nézegettem hogyan lehet eljutni Genovába. Alapvetően egy ideje van közvetlen járat Budapestről, de csak heti 2-3 alkalommal (Milánóban meg Rómában szinte egy óra alatt van ennyi), valamint a repjegy ár sem mondható éppen pénztárca barátnak. Ilyenkor azt is számításba kell venni, hogy a meccshez kell igazítani az utazást és köré kell tervezni a programot.
Na de hogyan is jutok el oda? Ezt gyorsan összeraktam: elrepülök Milánóba (pontosabban Bergamoba) szombat hajnali géppel, majd hétfőn délután az ötös géppel haza.
Na de hogyan tovább? Eljutni Genovába több módon lehet. Van szupergyors vonat, normál vonat és buszos lehetőségek. Végül a buszos megoldást találtam a legkedvezőbbnek, Milánó Lampugnano állomásától Genova kikötője mindössze két óra közvetlen járattal. Mivel mostanában sok a járatkésés, így hagytam időt a reptér-buszpályaudvar közötti mozgással.
Tervezettek szerint nyolc örül érkeztem Bergamoba, és délután háromkor indult a busz Genovába. Így maradt nettó 6 órám Milánóban is amit igyekeztem a leghasznosabban eltölteni. Nem szoktam árakat mondani, de a repjegy és a transzferem ára nem volt 30 000 forint összesen.
Indulás
Eljött a várva várt nap, hajnali háromkor elindultam Úipestről a Liszt Ferencre. Fél öt körül már ki is ért a reptéri busz. Gyorsan telt az idő, de ha kisebb csúszással is, de felszálltunk.
8 előtt pár perccel leszálltunk Bergamoban, majd azt néztem lehet elérem a fél órával korábbi transzfert is, így gyorsan kimentem a terminálról a buszokhoz. Beálltam a hosszú sorba, hátha sikerül még felférnem. Megjelent a buszsofőr és olaszul kerdezte kinek van előre megvásarolt jegye, és ki utazik egyedül? Mivel beszélem a nyelvet ki is használtam a lehetőséget. Mondtam ecco é il mio biglietto, sono da solo és már a buszon is találtam magam az utolsó helyen, a sofőr mellett ahol az idegenvezetők szoktak ülni. Ilyen egyszer fordult elő, még Tunéziában amikor beültettek a buszsofőr mellé, hogy ne hagyjam elaludni. Itt szerencsére a sofőr még elég éber volt.
Szándékosan elveszni Milánóban
Meg is érkeztem a Centrale pályaudvarhoz. Elég hideg volt még meg kell hagyni, de a nap első sugarai kezdtek átszűrődni a házak között. Első dolgom volt, hogy megreggelizzek, találtam is a közelben egy bárt ahol ettem pár péksütit és ittam egy kávét.
Na de mi legyen a program? Mivel több tucatszor voltam már itt, ezért gyakorlatilag láttam már szinte mindent amit érdemes. Így kitaláltam egy játékot: elveszek Milánóban!
Az első random villamosra felszálltam, nyomogattam a telefonom és ki se néztem az ablakon, így 20 perc utazás után leszálltam egy helyen és foglalmam sem volt hol vagyok. Kezdődhetett a játék! Innen terveztem a Dómhoz eljutni.
Elindultam és Milánó egy nagyon csendes, baráti arcát mutatta. Több parkon is keresztül mentem, ahol kutyákat sétáltattak vagy futottak, szép utcákon és tereken vezetett a számomra ismeretlen utam.
Így esett a választásom a Monte Stellára (Csillaghegy). A szinte teljesen sík Milánó legmagasabb pontja, leszámítva persze a toronyházakat. Ez egy 45 méter magas domb, amit mesterségesen építettek , méghozzá a város II. Világháborús bombázásában lerombolt épületek romjaiból. Innen látszodnak az Alpok hegyvonuatai, a város nagy része, valamint a San Siro is. Erdemes kicsit kimozdulni, piros metróval a QT8 (ejtsd Kúti-Ottó :)) megállónál kell leszállni, körülbelül 15 perc a Dómtól.
Nézelődtem kicsit, élveztem a nyugalmat. Sok volt itt is a futó, hegyi biciklisek edzettek és egy mókussal is találkoztam. Innen a magasból látni is lehetett a buszpályaudvart is, majd elindultam oda gyalog. A Lampugnano nem éppen egy komfortos buszpályaudvar meg kell hagyni, nem is részletezem. Szerencsére megtaláltam a buszom, és menetrendszerint elindultunk Genovába!
Úton Genovába
Nem ült mellettem senki így elég kényelmes volt. 2 órás úra internet kikapcs és előkaptam egy olasz tankönyvet. Ilyenkor mindig fejlesztem az olasz tudásom és az angol nyelvet igyekszem a lehető legkevesebbet használni. Gyorsan telt az idő, éreztem közeledünk, mert a Pó síkságot és a monoton szárazföldeket felváltották a hegyek, a viaduktok és az alagutak. Bent voltunk egy hosszú alagútban, mire kijöttünk arra kaptam fel a fejem, hogy már bent is voltunk Genova központjában.
Az első benyomások
Első benyomás elég wow feeling volt, ahogy a naplementében felnéztem a tenger fölé magasodó városra. A naplemente egyedi fényben világította meg a bézs, világosbarna és világossárga házakat a város fölé emelkedő hegyen. Itt a házaknak a festése nagyon hasonló színárnyalúak, egységes képet mutatva. Ellentétben sok olasz várossal ahol a város képe egy igazi szinkavalkád.
A tenger felé nézve a kikötőt láttam rengeteg daruval, üzemi területetekkel és egy pár óriási óceánjáró hajót. A Porto Antico a város központjában gyakorlatilag egy C alakú öböl, köré lett felépítve, az öböl északi részem meg az igazi ipari kikötő. Ott talalható a világhírű 900 éves világítótorony, a La Lanterna. A part mentén pedig igazi riviérára hajazó tengerparti passázs, lehetne...Csak hát rontja az összképet a negysávos autóút is kikötőn végig futó felüljáró. Nem tudom milyen lehet itt élni, ahol a tengeri kilátást kitakarja egy nagy forgalmú hangos és büdös híd.
Szerencsére mögötte kezdődik maga a város. Megnéztem, 2,5 kilométerre volt a szállásom, így gondoltam végig sétálok a történelmi belvároson, elérek a De Ferrari főtérre, innen meg csak pár lépés a Via XX Settembre, ahova foglaltam a szállást.
Még a kikötőnél elindultam egy macsakköves sikátor felé, aminek a bejáratánál 3 férfi ült, akik szerintem nem a városban születtek, sőt nem is a földrészen. Amivel nincs gond, de az egyik ahogy meglátott felpattant és elég agresszívan elindult felém. Gyorsan meggondoltam magam és mentem tovább a főúton.
Mentem vagy 100 métert, és az az igazság kicsit sokkolt a közeg, ezért amint megláttam a piros metró táblát, le is mentem az aluljáróba. Vettem egy napijegyet, majd elindultam a 3 metrómegállóra található De Ferrari állomásra.
Feljöttem és mintha egy teljesen másik városba érkeztem volna. Tiszta és rendezett volt minden, a lakosság is szimpatikusabb volt. Nyilván a főterek azért mindenhol rendben vannak tartva, na meg minden csomópontnál katonák őrzik a rendet.
A téren a szökőkút lila színben pompázott, mintha pont engem az újpestit vártak volna. Itt található a Dózsa Palota, ami mögött kezdődik a sikátoros óváros, innen indul a Via XX Settembre ami Andrássy út jellegével világmárkáknak ad otthont. Da Ferrari gyakorlatilag elválasztja a történelmi és a modernebb belvárost.
Navigáció nélkül mentem, csak annyit jegyeztem meg a bal oldalon kell haladni és a Sephora boltnál található a társasház ahol a szállasom van. Azt hittem vagy 20 percet fogom menni, de meglepetésemre 5 perc után megláttam a Sephora táblát.
Csengetésre nyílt is az ajtó, az 5. emeleten működött a szálloda 20 szobával régi lakásokból kialakítva. Nagyon szép a lépcsőháza, igazi szecessziós polgári ház ahol a lakások többnyire ügyvédi irodáknak adtak otthont, de találkoztam pár lakóval is.
Gyors check in, és már mentem az szobába ami nem volt nagy szám, eléggé szoc érzetet adott, de tágas volt és tiszta, saját kicsi fürdővel.
Ugyan alig múlt este 6 óra, de mivel hajnali 2 óta ébren voltam így egy gyors zuhany után le is feküdtem aludni, másnap korán terveztem kezdeni a városnézést.
Kezdődhet a városnézés
Gondoltam a napot a Boccadosse nevü sźínpompás halászhajóra emlékeztető városrészben kezdem, de az eső miatt erről letettem. Amíg Genovában voltam, szinte végig esett az eső valamilyen formában.
Inkább elindultam a sikátoros óvárosba a Caruggiba. Itt megtekintettem a San Lorenzo Katedrálist, valamint a Porta Nuova-t, többek közt, de random sétálgattam a sikátorok között.
Egy bárban megreggliztem, majd gondoltam siklóval felmegyek egy magasabb pontra, ahonnan láthatom az egész várost. Elindultam észak felé, majd megláttam a felvonót. Bementem egy kapun, és egy hosszú folyosó végén két liftél találtam magam. A gyönyörű fából kidolgozott 1 perc alatt fent is volt. Két hölgy volt még rajtam kívül, gyanítom itt főszezonban óriási sorok vannak. Felérve elém tárult Genova a magasból, jó messzire el lehetett látni.
Kicsit nézelődtem és egy másik lifttel lementem, ami az alagút közepén tett ki. A túlóldalt volt egy nem túl bizalomgerjesztő alagút, de én inkább az út mellett araszoltam ki.
Hirtelen megláttam a Santa Maria replikáját, amit azonnal meg szerettem volna nézni. Pár euró volt a belépő, és már a fedélzeten is találtam magam. Egész hitelesre sikeredett, én elvoltam vagy negyed órát. Azt nem mondom, hogy kihagyhatatlan, de ahogy láttam gyerekek nagyon élvezték a szülőkkel együtt.
Mivel volt már vagy 10 óra és a meccs 12:30-kor kezdődött, így elindultam venni valami pizzettat, majd vissza a szállásra megenni. Gyorsan töltöttem a telefonomra, majd egy órával a meccs előtt elindultam a stadionhoz. Ami mindössze 2 kilométerre volt a szállásomtól, így kényelmes tempóban gyorsan oda értem.
Fergeteges volt a hangulat, életre szóló élmény, aki szereti a jó focihangulatot, annak csak ajánlani tudom. 18 perc extázis, klikk:
Meccs után visszamentem a szállásra, majd pihenés után elmentem az Akváriumba a kikötőbe metróval. Olvastam róla érdemes előre jegyet venni, mert elkerülhető a tömeg, na meg jelentősen kedvezőbb az ár. Én egy nappal korábban vettem a jegyet pontos időpontra, de így is 10 euróval kellett többet fizetnem mint amikor egy hete néztem a weboldalt. Mi a tanulság? Ha valamit szeretnél mindenképpen megnézni, ne hezitálj rajta, mert ha valamilyen okból kifolyólag már nincs rá lehetőséged, magadat fogod okolni. Ha nem mentem volna el, tuti mindig eszembe jutott volna ha Genovára gondolok, nagyszerű volt, de kihagytam az akváriumot...
Az akvárium
Naplementében értem oda, egy lélek sem állt a sorban és elindultam. A teljes program 30-40 perc és igen nagy a tengerbe nyúló terület. Szépen ki van alakítva, van természetesen rengeteg tengeri előlény, medúzáktól pingvineken át a fókákig. Cápákból viszont csak kettő volt, amiből többet vártam azért. A delfinek hatalmas akváriumban vannak, de 5 perc után elkezdi őket az ember sajnálni, hogy szinte csak körbe-körbe úszkálnak. Mindenesetre volt, hogy elkezdtek játszani egymással, nagyon aranyosak voltak, és hihetetlen milyen sebességre fel tudnak gyorsulni.
Miután végeztem visszasétáltam az óvaroson keresztül a szállásra, mivel pont lejárt a napijegyem. Bár már besötétedett, a sikátorokban mentem, de most is nyugalom volt.
Egy boltban vettem ennivalót vacsorára meg reggelire, majd bedőltem az ágyba este 6 körül meccsvideót vágni. Jogos lehet a kerdés miért, hisz még korán vol. Mivel ahogy említettem folyamatosan esett az eső, jobbnak láttam inkább a szálláson maradni. Októberben Milánóban sikerült úgy megfáznom szintén az esöben, hogy tüdőgyulladást kaptam és 3 hétig köhögtem. Jobb a biztonság, na meg tattalmas nap volt, amit meg akartam nézni azt megnéztem, nincs hiányérzetem, sőt!
A hazaút
Reggel kilenckor indult vissza a buszom Milánóba, így már nem maradt sok időm. Elindultam egy órával előtte a Principe állomasra, hogy reggel még sétáljak egy utolsót mivel már alig esett, sőt el is állt közben. A busz időben jött, majd 2 óra alatt vissza is vitt Milánóba, ahol mászkáltam még egy kicsit, majd elmentem a bergamoi reptérre. A repülés menetrendszerint simán ment.
Összegzés
A kezdeti sokk után a végére teljesen átfordult a megítélésem Genováról, a várost annak ellenére is gyönyörűnek láttam, hogy az időjárás nem szerette volna a legszebb arcát mutatni. Nagyon nagy élmény a városban mászkálni, minden sarkon és téren látni valami érdekeset. Sokat dobott az élményen a meccs is, ahol fantasztikus volt a hangulat, már csak amiatt is visszatérnék. A környéken lenne még mit felfedezni, úgyhogy Genova biztos, hogy visszavár!
