Visszatérés Rómába: városnézés, hangulat és egy felemás Lazio - Napoli rangadó

 

 

Novemberben jártunk első alkalommal Rómában, de olyan mértékben túlszárnyalta minden várakozásomat, hogy eldöntöttem amint lehetőségem nyílik rá biztosan visszatérek. Bár rengeteg látnivalót megtekinthettem,  azért maradt még jó pár. Valamint kíváncsi voltam milyen a hangulat az AS Roma meccs után Lazio oldalon. Így január elején megszületett a döntés, hónap végén visszatérek!

Nézegettem a repjegyeket, és kifejezetten jó áron volt foglalható pénteki kiutazással és hétfői visszatéréssel. Néztem hozzá szállást, meccsjegyet, reptéri transzfert és máris összeállt a római túra. 

Pénteken egész nap izgatott voltam, majd munka után el is indultam a Liszt Ferenc-re, Kökin találkoztam szintén futballőrült jóbarátommal és már tartottunk is busszal a reptérre. Időnk volt szerencsére, a terminálon vacsoráztunk és vártuk nyissák a kapukat. Minden ment a tervek szerint 20:00-kor nyitották és megkezdtük a boarding-ot. Mivel Rómában 16 fokot írtak, így nem is télikabáttal készültünk, szerencsére itthon is kellemes volt az idő. Novemberben kicsit más volt a helyzet, mert hasonló idő volt a két városban, azon a hétvégén erős szelet és esőt ígértek, így is lett. Most az előrejelzés végig napos időt mondott, így semmi nem nehezítette a városnézést.

A repülés viszonylag könnyen ment, másfél órát töltöttünk a levegőben. Múltkor leszálláskor láthattam Rómát éjszakai megvilágításban, ahol könnyen fel lehetett ismerni a Stadio Olimpico-t meg a Colosseumot is. Most középen ültem, ráadásul a szárny felett, esélyem se volt nézelődni. De nem is baj, arra itt volt a teljes hétvége. 

Már este 10 óra volt, de nagyon kellemes idő fogadott minket a Ciampino reptéren. Kimentünk a terminálról és kis várakozás után meg is érkezett a Terravision nagy buszos transzfer. Összesen négyen utaztunk rajta, mind magyarok. Múltkor nem igazán terveztük ezt meg, ezért busszal elmentünk a vonatig, majd onnan a Terminire. Mivel most jobban készültünk fél óra alatt már bent is voltunk a tervezettek szerint a főpályaudvar mellett. Már ismertük a járást, így a metróaluljáróban meg is vettük a 48 órás jegyet, amit igyekeztünk kihasználni a hétvége folyamán. 

A szállodánk a Mercure Bologna mindössze 3 metrómegállóra volt a Terminitől, így viszonylag jó helyen voltunk,  közelebb a belvároshoz mint novemberben. Maga a metró most is csalódás volt, ilyen 90-es évek Blaha. Erre a vonalra nem igazán költenek, inkább a meglévő hálózatot építik. Főként a zld vonalat, ami miatt most fel van túrva nem egy tér a belvárosban. Róma legidősebb metróján viszont kívül retkesek a szerelvények, de szerencsére belül nem vészes. Azt meg mindig nehéz megszokni, hogy bal oldalon haladnak előre a szerelvények. Na meg a pesti metró ehhez képest sokkal kulturáltabb, mindenki tolakszik, nem várják meg hogy leszállj. Emellett meg kapaszkodni kell az értékekbe, mert Róma város GDP-jének top 10-es bevételét teszik ki a zsebtolvajok minimum. De ettől eltekintve imádok olasz városokban metrózni, hallgatni a szebbnél szebb megállók neveit. Prossima fermata: Bologna!

 Megérkeztünk a Bologna térre, ami kicsit a Móricz Zsigmond körtérre emlékeztetett. Innen elindultunk a szálloda felé, és útközben a bárok előtt szép nagy tömeg volt, többnyire fiatalokkal. Az gyorsan átjött, ez is azért egy tehetősebb környék. A check in gyorsan ment, és beszédbe elegyedtem a recepcióssal, gyakorolva az olasz tudásom. Kiderült járt már Budapesten, elmondta melyik szállodában lakott. És ami a legjobb, a végén megdicsért milyen jól beszélem gyönyörű nyelvüket. Kell ennél nagyobb elismerés? Milánóba sokat járok, de ott szerintem ilyen egyszer sem fordult elő.  Tapasztalatom szerint minél délebbre megy az ember, annál inkább tisztelik ha valaki megszólal a nyelvükön. 

A szálloda amúgy hat emeletes volt, mi a negyedik emeleten kaptunk egy viszonylag tágas szobát, utcai kilátással. A tetején volt egy terasz is, ahol nem kevés időt töltöttünk, erről később.

Lepakolás után még elmentünk vacsorázni egy közeli bárba, majd utána vissza a szállodába kipihenni magunkat másnapra. Mert hosszú napnak ígérkezett. 

 A várva várt szombat

Szombati Ébredés után gyorsan el is készültünk, majd gyalog indultunk a belváros irányába. Az ébredező városban gyönyörű időnk volt, szép tiszta kék ég, és kellemes hőmérséklet. Találtunk egy pékséggel rendelkező bárt ahol megreggeliztünk. Caffé dolce vita meg minden autentikus olaszosan.

Ahogy mentünk a Via Nomentana sugárúton értelemszerűen egyre közelebb kerültünk a belvároshoz. Cél most a Piazza Navona volt, mert múltkor sajnos kihagytuk. Úgy terveztük az útvonalat, hogy elmenjünk a csodálatos Trevi kúthoz majd beugrottunk a Lazio Store-ba venni pár relikviát az otthoni gyűjteménybe. Itt meg szeretném jegyezni, rajongok annyira az olasz labdarúgásért, hogy megférjen otthon egymás mellett a Milan, Atalanta, Napoli, Lazio, Roma és egyéb ereklyék. Természetesen a szívemhez a Milánói Rossoneri áll a legközelebb, de utazásaim során mindig veszek valamit meccseken, hogy beolvadjak a helyi ultrák közé. Tudom ez sokaknak furcsa, de nekem ez teljesen természetes. 

Közeledve a belvároshoz egyre jobb lett az idő, gyönyörűen sütött ránk a nap. Napon volt vagy 20-22 fok, ami tökéletes városnézésre. Ahogy haladtunk előre egyre több turistát láttunk, többnyire egyszerűbb kabátban vagy pulóverben, de láttunk igen csak alul öltözött brit párt is.

Tartottunk egy kis pihenőt a Piazza del Quiniare-én, ahol fel is bukkant a távolban a Szent Péter Bazilika.

Innen már csak pár száz méter volt a Trevi kút, amit nem szabad kihagyni. Most korán értünk ide fél 10 tájékán, akkora tömeg nem volt mint múltkor, de azért készültek a képek ezrével a turisták által. Ez már csak ilyen.

navo

Beugrottunk a Lazio store-ba, vettem egy pólót és egy horgászsapkát is, amik szerintem nagyon jól néznek ki. Azt meg kell jegyeznem, nem olcsóak manapság ezek a cuccok, de ha úgy fogom fel emlék, egy centet sem bánok. Azért egy mezre sokallok 120 eurót, azt elismerem. 

 

11 óra magasságában meg is érkeztünk végül az áhított Piazza Navonára, ahol le is ültünk meginni még egy kávét a teraszon. A tér északi oldalán foglaltunk helyet, így szemből sütött csodálatosan a Nap. Érdekes, a terasz amin ültünk teljesen tele volt, míg 20 méterre tőle minden asztal üres volt. Ez a jele annak, mi a jó és mi a rossz hely. Nem tudom az okát miért kongott a másik, de nem is fontos. Ahol ültünk kiszolgálás kedves volt és gyors, és az árak se voltak vészesek. 

Nem volt szerencsére nagy tömeg az utcákon meg a téren, így kellemesen tudtunk nézelődni. Ez a tér gyönyörű a 3 szökőkútjával. Bár Róma belvárosában szerintem minden tér gyönyörű, kicsi és nagy is egyaránt. Kávé után körbesétáltuk a teret, majd folytattuk utunkat.

Innen mindössze 10 perc sétára volt az Angyalvár és a Szent Péter tér. Múltkor csak késő este jutottunk ki ide, ráadásul zuhogó esőben, így volt mit bepótolni. Az időnk most tökéletes volt, így átsétáltunk a téren. A bazilika előtt nagyon nagy sor állt, így azt most nem szerettük volna erőltetni, tudtuk másnap visszajövünk ide. Így irányt vettük a sikátoros elvarázsolt déli negyed, a Trastevere felé, hogy együnk valami finomat.

Utunkat a Tevere partján folytattuk, miután lementünk az igen csak meredek lépcsőn a folyó szintjére. Érdekes volt, hogy a nyugati parton futókkal találkoztunk, horgászokkal, biciklisekkel valamint egyéb járókelőkkel, a másik oldalon pedig hajléktalanok sátrai sorakoztak. Érdekes egy kontraszt, és egyben szomorú is. A Tevere partja ettől függetlenül gyönyörű, főleg a rengeteg híddal ami áthalad rajta.

És akkor végre megérkeztünk a Trastevere kicsi macskaköves sikátoros negyedébe, ami Róma egyik legbájosabb városrésze. Ráadásul a belvárossal ellentétben nem volt nyoma tömegnek, simán volt tér a felfedezésére. Miután végig jártuk a kis utcácskákat kerestünk is egy éttermet, hogy ebédeljünk. Találtunk is egy viszonylag modernebbet, de árban és minőségben kiváló volt, így el is fogyasztottam a Napoletano Pizzámat. Minden olasz városban szigorúan ezt a Pizzát kérem, és ez sem sem volt rossz, de azért ettem már jobbat. Gyors volt a kiszolgálás, a felszolgáló nagyon figyelmes és kedves volt, jattoltam is szépen elégedett vendégként. 

Utána azt terveztük elsétálunk a metróig (ami igen csak messze volt), majd visszamegyünk a szállodába pihenni, mert volt a lábunkban nem kevesebb mint 13 kilométer. Elhaladtunk a Vittorie Emmanuele emlékmű mellett, amire most nem mentünk fel, bár múltkor hatalmas élmény volt, majd üldögéltünk kicsit a Circus Maximus-on.

 

 

Ez a metró téma nehezen hagy nyugodni. A Colosseum a világ egyik leglátogatottabb helyszíne, de mégis olyan metrómegálló tartozik hozzá, amit az Ecseri út is szégyellne. Na de mindegy is, minket közvetlenül a szállásra vitt, viszonylag gyakran járt, így nem panaszkodhatok. 

 

Visszamentünk a szállásra pihenni, majd felmentünk a szálloda 6. emeleten található teraszára. Igazán látványos volt a naplemente, nagyon jót relaxáltunk. Néztük a házak tetején milyen látványos teraszok vannak, irigyeltem azokat akik ilyen szép városban ilyen kilátással rendelkeznek. 

Mi meg nagyon jót beszélgettünk a labdarúgásról, a szállodaiparról, meg az élet nagy dolgairól. Régen éltem át ilyen jó chill-t. Időnk volt mint a tenger, én egy dolgot szerettem volna még aznapra, megnézni a Colosseumot éjszakai kivilágításban is, ezért végig néztük a naplementét.

 

Sötétedés után visszamentünk a Colosseumhoz, ami éjjel is gyönyörű arcát mutatta nekünk. Már nem volt nagy tömeg, így kényelmesen mászkáltunk a környéken. Beültünk egy bárba, majd utána szerettünk volna visszamenni a szálloda környékére vacsorázni.

Visszamentünk a szálloda környékére, és nem akartuk túlbonyolítani a vacsorát. Tényleg nem. De kaptunk egy igazán gusztusos hidegtálat. Emellett a felszolgálók is rendkívül kedvesek és figyelmesek voltak. Jó kis hely volt meg kell hagyni. Már késő estére járt, úgyhogy jól lakottan visszamentünk a szállásra, mert várt még ránk vasárnap Ferenc Pápa miséje, de még inkább a Lazio Napoli rangadó. Hosszú napunk volt, állítólag visszaérkezésünk után 5 perccel már mélyen aludtam.

Vasárnap viszonylag korán keltem, így kimentem reggelit vásárolni, hogy elkezdjük a napot. Okom nem volt a panaszra, mert a szálloda 100 méteres körzetében 3 nagyobb bolt is volt. Így kényelmesen megreggeliztünk, majd metróval elindultunk az Ottiviano állomás felé a Tevere túpartjára, hogy megnézhessük élőben Ferenc pápát. Érdekes volt, hogy a szerelvény nem a folyó alatt megy át, hanem az egyik hídján. Miután átér a túlpartra, megy is le újra a föld alá. Itt azért már sokan voltak, és sokan is leszálltak, mi csak követtük a tömeget. Bár múltkor már jártunk itt, de nem ebből az irányból jöttünk.

Mikor megérkeztünk több száz méteres sor fogadott minket, ami viszont szerencsére haladt is. Kissé naivak voltunk, hogy gyorsan bejutunk, a világ egyik legjobban őrzött személyét megtekinteni. A sor végén a rendőrök átmotoztak, majd fémdetektorba kellett tenni mindent. Szerencsére úgy fél óra után gyorsan átjutottunk és a Szent Péter téren találtuk magunkat ismét. Mikor Ferenc megjelent óriási volt az ováció, de erre számítani lehetett. Igen nagy volt a tömeg, de azért láthattuk is az egyházfőt a magasban, amitől én spec libabőrös lettem.  

Hallgattuk urunk áldását, majd feltűnt a beszéd alatt nincs tömeg a Bazilikában, így elindultunk a bejárat felé. És ahogy számítottunk rá úgy is lett, bent voltunk a szent 500 éves legendás építményben. 

Néha szeretek teátrálisan fogalmazni, de itt most sem megyek el mellette. Belépve a hatalmas kapun szembesülni a méretekkel pozitív értelemben sokkoló élmény volt. Hatalmas, órási, lélegzetelállító. Több mint 500 év történelme borult ránk. Múltkor sajnos nem jutottunk be, de most teljesült, elképesztő élmény volt.

Miután végeztünk és magunkhoz tértünk elindultunk vissza a szállodába. De pont szembe jött egy másik Lazio store, szóval oda is betértünk. Éhesek voltunk, ezért az egyszerűség kedvéért a szálloda közelében Bologna tér közepén megtalálható kis hamburgereshez mentünk, ahol ebédeltünk. És nem is volt rossz! Utána visszamentünk a szállodába, hogy ismét a teraszán napozzunk egyet és várjuk a pillanatot, hogy elinduljunk végre a Stadio Olimpicoba!

És akkor délután 4 órakor elindultunk a meccsre. Múltkor a Róma meccsen a metrótól gyalogoltunk, ami vagy 45 perc sétát jelentett, azt hittük sosem érünk oda. Most úgy terveztük villamossal megyünk a Falminio-tól. mert az a Tevere keleti oldalán megy, csak át kell sétálni gondoltuk. A metrón már volt pár Lazio drukker, szóval sejtettük jó helyen vagyunk és jó irányba haladunk. A villamos bent állt, és páran rohantak felé, mert pillanatokon belül indult. Tele volt a szerelvény, de csak 3-4 srácot láttunk akik Lazio cuccokban voltak, de nem is kellett semmitől sem tartani. Számítottam rá, hogy lesz aki csinálja a hangulatot az út során, de síri csend volt. Ennél tapasztalataim szerint egy Újpest Mezőkövesd meccsre utazva is több adrenalin ér az embert a 30-as buszon. De lehet mi voltunk itt túl korán.

Viszont ez a villamos, hát nem egy gyors fajta. Baromi lassan ment, szinte sétatempóban. Mindenhol megállt és csak lassan indult újra. Végül megérkezünk a végállomásra, ahonnan gyalog mehettünk tovább. Már itt is igen nagy volt a rendőri készültség, mivel maga a Nápolyi ultrákra is számítani lehetett. A stadion felé haladva nem volt nagy tömeg, de még csak 5 óra lehetett, gondoltuk a többség később érkezik.

Közeledve a stadionhoz az első beléptető zónába értünk. Itt megnézték a jegyet és a személyit, majd áthaladva a kapun fogadott egy sor security, egy sor készenlétis rendőr. Hát alaposan átkutattak, de természetesen továbbengedtek. Utána jött a második kör, a forgókapu ami gyorsan beolvasta a jegyünket, majd még egy sor secu, még egy sor rendőr. 

Itt is gyorsan átjutottunk és bent is voltunk az Olimpicoban. Azért elég feszült volt a hangulat, nem éreztem azt a lazaságot mint Milánóban szoktam, ahol a vendégek is ugyanúgy sétálnak a hazaiak között. Ezek a déli népek temperamentumosabbak az fix, érts szívből gyűlölik egymást, és ki is voltak tiltva egymás stadionjaiból egy időben.

Még nem mentünk be a szektorba, a kinti árusoknál vettünk hotdogot, ahol egy percet sem kellett sorban állni. Újpesten ezzel elmegy az ember fél meccsnapja. Utána elindultunk a szektorba ahova a jegyünk szólt.

Megdöbbentő volt, hogy teljesen üresen állt a Curva Nord, a hazai ultrák törzshelye. A múltkori kupameccsen akkora botrány volt a Róma ellen, hogy az egész kapu mögötti szektort lezáratták. Így gyakorlatilag a keleti lelátó, a Tevere lett az ultra tábor, és a mi jegyünk is ide szólt. Szinte az egész lelátó állt és lengették a zászlaikat, melegítettek a meccsre. Mi megtaláltuk a helyünket, szerencsére nem ült oda senki. Általában nem szokott érdekelni, mert állni szeretek meccsen, de most igen csak borsos ára volt a jegynek, így örültem nem kell összetűzésbe keveredni senkivel. 

A meccs előtt hatalmas show, élő zene, fényjáték, óriási ováció. Majd szokás szerint betették a Lazio Grande Laziot, és a La Lazio Mia dalokat. Szó szerint remegett a stadion ahogy 40 ezer szurkoló üvöltötte. Libabőr. A nápolyiak amúgy nem voltak sokan, úgy ötszázan lehettek, talán kétszer lehetett hallani őket. Akkor is a Lazio-t szidták. Nem tudom miért voltak ilyen kevesen, de ahhoz képest, hogy évekig ki volta tiltva Rómából, a létszám még el is megy. 

És akkor elkezdődött a meccs. Nos, nem mondom, hogy ez a legfontosabb, de azért némi játékot elvár az ember ha kilátogat egy focimeccsre. Na de ami itt volt, azt szerintem mi is lehoztuk volna. 90 perc alatt egy kaput eltaláló lövés volt, amiben sok erő nem volt.  A Lazio rúgott egy pazar ollózós gólt, azt meg nem adták meg les miatt. Pedig meg kell hagyni szép volt. 

Szóval nem a játék képe hozta meg a római látogatásunk fénypontját, ilyen rossz meccset nagyon régen láttam. A hangulat azért kárpótolt, de azért a San Siro akusztikája azért sokkal jobban élvezhető.

A hármas sípszó után elindultunk, ismét villamossal mentünk vissza is, amin szintén nem volt nagy élet. Utána átszálltunk a metróra, és már a szállodában is voltunk. Mivel kora reggel mentünk haza, így más programot nem terveztünk estére.

Mindent összegezve Róma most is óriási élmény volt. Szép időt fogtunk ki, tartalmasak voltak a programjaink, örök élményeket szereztünk. A meccs meg nem volt az igazi, de hát erre nincs is garancia. A Lazio és a Stadio Olimpico nem véletlenül hírhedt, valami olyat tud visszaadni, amit a modern labdarúgás már egyre kevésbé. Viszont a szenvedély szinte tapintható, amennyire az ultrák imádják a csapatukat. 

Reggel korán csörgött az óra 6 órakor, így összekaptuk magunkat és elindultunk a reptérre, szintén Terravision-nel. Érdekes volt, hogy most szinte fullon volt az egész busz, még szerencse, hogy vettem jegyet előre. Még sötét volt indulásunkkor, de az állomásra már világosban érkeztünk és számoltuk vissza a perceket indulásig. 

Majd megkezdtük a boardingot és fel is szálltunk a gépre, én életemben első alkalommal a legutolsó sorban ültem, középső ülésen a jobb oldalon. Így tudtam kicsit nézelődni is. Visszafelé is másfél óra volt az út, mivel napos idő volt minden gond nélkül leszálltunk a Liszt Ferencen. 

És mit is mondhatnék? Két látogatás után függő lettem. Jövő héten AS Roma - Inter meccsen teszem tiszteletem, remélem egy pár fokkal jobb lesz. És itt most nem a hőmérsékletre gondolok.

Grazie Grande Capitale Mia!