Ugyan két hete voltam utoljára Rómában, de most ismét nem tudtam magamnak megálljt parancsolni. Mivel egy borzalmas 0-0 végeredményű Lazio Napolit néztünk végig, volt némi hiányérzetem. Nézegetve a repjegy és szállás árakat találtam egy rendkívül kedvező kombót, ráadásul ismét közbeiktatva egy focimeccsel a Stadio Olimpicoban. Most szombat hajnali géppel kiutazást és vasárnap késő délutáni hazautazást terveztem. Mivel novemberben és januárban is töltöttem itt egy-egy hosszú hétvégét, így tervezhettem úgy, hogy nincs kötelező látnivaló, csak az As Roma - Internazionale rangadó. A köztes időt meg úgy terveztem kitöltöm majd valahogy, csak legyen végig jó idő. Elárulom előre, az pont nem lett...
Mivel hajnal háromkor indultam a reptérre nem volt sok időm volt aludni. Tulajdonképpen semmit sem aludtam. Egyrészről nagyon izgatott voltam az utazás meg meccs miatt. Másrészről meg attól féltem elalszom és lekésem a gépet. Így éjfélkor elengedtem az alvást, inkább sorozatot néztem (Sopranos), végül háromkor elindultam. Mivel Rómába esőt írt de 16 fokot, egy egyszeri átmeneti dzsekit vettem csak fel a pulóveremre. Újpesten mikor elindultam otthonról 10 fok volt, szóval nem fáztam.
Gyorsan kijutottam, majd rendkívül gyorsan ment a biztonsági ellenőrzés is a hajnali órákban. A reptéren voltam már kora reggeleken nem egyszer, de fél 5 tájékán ijesztően üres volt. Minden zárva, csak itt-ott láttam egykét alvó utast. Beültem egy székbe és a telefonomon sorozatot néztem (egyszer már csak befejezem a Sopranos-t), de kezdtem fáradni, ezért inkább csak mászkáltam ide-oda.
A checkin-hez elsőként éreztem, és szépen lassan érkeztek mások is, közük egy kisebb csapat Róma drukker a jól felismerhető bordó öltözetükben. A géphez busszal vittek ki minket, majd gyorsan felsétáltunk a lépcsőn. A helyem a gép végébe szólt a folyosó mellé, de ahogy láttam sok szabad hely volt még. Sajnos bent az ablaknál ült egy olasz srác, így ez az esély elment, viszont a középső hely szabad volt, amit be is foglaltam magamnak. Ami a legjobban tetszett, a gép pontban 5 óra 55 perckor indult a felszálló pályára. Valahogy mindig kifogok egy késést.
Hiába volt két székem, aludni így se tudtam, pedig kezdtem már álmos lenni, mivel pont 24 órája voltam ébren. Annyira irigylem azokat az embereket akik tudnak repülőn aludni. Nekem ez sajnos nem sokszor sikerült. Akár buszon is alszom mint a bunda, de repülőn képtelen vagyok. Gondoltam nézek egy kis Sopranos-t, de repülőgép módban erre nem volt lehetőség sajnos. Maradt az elmélkedés az élet nagy dolgairól, mennyire szerencsés vagyok, hogy visszatérhetek a világ egyik legszebb városába.
Már leszálláskor láttuk nem fogtunk ki szép időt. Nagyon felhős volt az ég és érezni lehetett erősen fúj a szél, mert a gép imbolygott jobbra balra. Megláttuk a leszállópályát, majd egy baromi nagy csattanással lent is voltunk. Na erre mindenki felébredt, gyereksírástól zengett a gép, de fél perc múlva újra nyugalom volt. Nem volt egyszerű dolga pilótának, minden elismerésem az övé. De egy pillanatig úgy éreztem itt nagy baj lehet, borulni fog a gép. Na meg tényleg olyat csattantunk mintha egy hanggránát robbant volna mellettünk.
Utóbbi két alkalommal meglepően kellemes időben szálltunk le, most nyirkos volt és hideg eső esett. Bementem a terminálra, majd várakoztam 45 percet. A Ciampino egy viszonylag kicsi reptér, kint csak egyetlen büfé volt nyitva, de le tudtam ülni és türelmesen vártam. Eljött az idő láttam a Terravision busza már bent áll, így fel is szálltam. Viszonylag sok magyar is volt még rajtam kívül, egy társaság pedig szavaikból ítélve a meccsre jött.
Szokásos 45 perc alatt már bent is voltunk a Termininél. Szerencsére itt már nem esett, de a Nap sem nagyon akart előbújni. Leszálltam a buszról és elindultam a belváros felé mindenféle terv nélkül, mivel a szállodába csak 14 órától mehettem. A Termini közelében lévő házak és kapualjak eléggé lehangolóak, de 5 perc alatt már el is hagytam és sétáltam a történelmi belváros felé a Via Nazionale-n, ami helyi Rákóczi út. A Republica téren elhaladtam a Boscolo hotel mellett, ami arról híres, hogy itt hunyt el James Gandolfini, alias Tony Soprano. Nagyszerű színész volt, és még mindig nem tartok a sorozat végén.
Kissé hűvös volt még 9 óra tájékán, ezért össze akartam húzni a dzsekim. Na itt jött az első gond, ahogy húztam fel a cipzárt az megakadt, majd sikerült addig rángatni, hogy kitéptem a húzókával együtt. Na mondom gyönyörű, egész hétvégén foghatom majd össze kézzel.
Először valamit reggelizni szerettem volna, de még minden zárva volt, ezért sétáltam a belváros felé. Minden teljesen nyugodt volt, alig volt forgalom, nem is láttam sok turistát. Első utam most is a Trevi kúthoz vezetett, ahol most kivételesen kevesebben voltak a megszokottnál. Láttam éppen kinyitott egy bár és ettem egy Pizzica-t. Egész jó volt, de az ára alapján bármelyik étteremben ehettem volna egy egész Pizzát, de de nekem pont a Trevi kútnál kellett megéheznem...Mivel a háttér tökéletes volt, az ilyen mindig belefér.
Kezdett már jobb lenni az idő, ezért elindultam tovább. Végig sétáltam a macska kolóniáról elhíresült Area Sacra di Argentina római romok mellett, majd folytattam az utam a Vittorio Emmanuele II. emlékműhöz. Most nem lehetett felmenni, ráadásul valami ünnepség lehetett, mert sok rendőr állt a lépcsők alján, gyanítom a megemlékezésen sok politikus is részt vett. Ettől függetlenül aki még nem járt a tetején az ne hagyja ki, innen az egyik legszebb a kilátás a városra. Az épület mögött található lifttel lehet felmenni a tetejére.
Az egyik legmenőbb és legszebb tér Rómában.
10 perc séta után a metróban is voltam, megvettem a jegyem és már robogtam is a Termini felé. Itt már ismerem a járást, de azért figyelnem kell a kiírásokat átszállásnál, mert a Termininél az alagútrendszer élég nagy labirintus.
A szállodát most kicsit kijjebb foglaltam mint múltkor. Ez nem csak 3 hanem 4 metrómegállóra volt a Terminitől. Ráadásul a Bologna téren válik ketté a vonal Jonio és Rebibia felé, ergo nem mindegy melyikre szállsz. És amilyen szerencsétlen időben voltam ott, a negyedik metró volt csak jó nekem. Leszálltam a Sant Agnese Annibiliano állomáson, ami Róma metróhálózatának egy viszonylag újabb, kevesebb mint 10 éves megállója. Római metróállomásainak 90%-a nagyon lehangoló, de ezzel nem volt semmi gond. Mielőtt a szállodához mentem még beugrottam enni egy Pizzica-t egy bárba.
Ezen a környéken még egyszer sem jártam, de nagyon tiszta és rendezett utcán haladtam. Bár utolsó alkalommal amikor itt voltam innen nem messze kb. 2 kilométerre volt a szállás. Ez már inkább ilyen belvárosi nyugodt lakóövezet. Múltkor a Bologna tér környékén nagy volt az élet, főleg éjszaka. De hát ez gyakorlatilag Róma egyik Rózsadombja, tehetősebb lakossággal.
Befordultam a szálloda utcájába és pár lépésre már a főbejárat előtt találtam magam. Oda léptem a forgóajtóhoz és azzal szembesültem valami nincs rendben. Minden sötét volt, ajtók pedig el voltak torlaszolva növényekkel. Hogy mi van? Át lettem verve? Nem szóltak, hogy bezárt a szálloda? Mivel a világ legnagyobb szállodaláncánál dolgozom és dolgozói kedvezménnyel foglaltam, kissé meg voltam lepődve. Kis tétovázás után az oldalsó kapun bementem, ami a szálloda étterméhez vezetett. Bent égett is a villany, így benyitottam. Bármilyen meglepő lehet, de itt volt a recepció. Oké, nincs ezzel semmi gond, de egy kiírás esetleg? Jön az újpesti fociultra, az meg csak nézhet ki a fejéből. Na de hogy ne legyen okom a panaszra, 13 órakor átvehettem az igen csak tágas és színvonalas szobámat. Így volt 3 órám pihenni, mert a 6 órás meccsre 4 órakor terveztem az indulást. Aludni persze most se mertem, bár már annyira fáradt voltam, hogy nem is tudtam volna. Ezért néztem inkább a Sopranos-t. Az ötödik évadot kis is végeztem.
Eljött az idő, így összekaptam magam. A római Olimpico stadionba kijutni nem a legegyszerűbb történet. Novemberben gyalog indultunk el a Lepanto metrómegállótól, a 4 kilométeres távot 50 perc alatt tettük meg. Januárban a Flamino metróállomástól mentünk villamossal, ami olyan lassan ment, hogy gyorsabban lesétáltuk volna. Google maps-en rákerestem, találtam egy buszt ami közvetlenül a szállodától vitt a stadionhoz, gondoltam egy próbát megér. Mikor elindultam elkezdett esni megint ez a mocsok és jéghideg eső. Megtaláltam a megállót, majd vártam türelmesen, eleinte. Mert miután fél óra eltelt az esőben, már kurvára nem voltam türelmes. Aztán végül megérkezett a busz, ami szerencsére nem volt tele, de már volt rajta jó pár Roma drukker, inkább a fiatalabb korosztály képviselte magát. Na itt jött a másik tényező, a baromi lassan haladó busz. Össze-vissza kanyargott a dimbes-domos római utcákon, és ráadásul baromi lassan haladt. Időm volt a meccsig mint a tenger, de baromi idegesítő volt. 6 kilométert a stadionig, 55 perc alatt tett meg. Ennél még a villamos is jobb vagy a séta. Ha tudtam volna akkor mi fog várni visszafelé.
Buszmegálló táblája.Az összes járat összes megállóját mutatja, de menetrend nincs rajta. Bár úgy hallottam igen csak tájékoztató jellegű az is amit a google maps ajánl. Szóval aki Rómába utazik, szerintem ne busszal tervezze bejárni a várost.
Leszálltam végre és átsétáltam a Duca D'Agosta hídon a Tevere felett, jó volt látni újra a
monumentális Olimpicot. Itt azért már nagyobb tömeg mozgott mint két
hete a Lazio - Napoli-n. Volt egy érdekes szitu. Egy fiatal sráchoz oda
lépett valaki, és kedvesen megkérte ne ezen a hídon jöjjön át, hanem
kerüljön egyel odébb. Akkor esett le, hogy a hülyegyerek inter sálban volt. Én
képtelen vagyok felfogni, hogy lehet valaki ennyire ostoba. Ha átmegy a
hídon egyből a Curva Sud bejáratánál találja magát, ami a hazai ultrák
törzshelye, és szép nagy csoportokban mozogtak. Én nem mondom biztosra
kapott volna egy verést, de a kockázat benne van. Sosem értem ezeket. Milánóban ez más, ott visszafogott a szurkolótábor, de ott se
nézték volna jó szemmel, de itt Rómában van benne nem kis kockázat,
főleg azért, mert az Inter ultrák jóban vannak a Lazio ultrákkal. Oké én
se vagyok szent, mert pár hete még a Lazio szurkolók között voltam, de
azért én tudtam asszimilálódni. Független vendégszurkolóként jöttem, és tiszteletben tartom mindkét szurkolótábort.
Elindultam a stadion felé a jéghideg esőben. Mivel nem tudtam összehúzni a kabátom, ezért vettem egy Róma sálat, amit átkötöttem a nyakamon és a kabátom alá gyűrtem. Így volt ami megfogja a hideg esőt és a szelet. Gondoltam jól fog ez kinézni a gyűjteményemben. Baromira esett, a tömeg pedig próbálta kerülgetni a hatalmas tócsákat. Végül oda érkeztem a Curva Nord bejáratához. Érdekesség itt nem messze volt a bejárata az inter tábornak is, de közülük egyet sem láttam, pedig csak 4-5 rohamrendőr őrizte a rendet. Itt már rendesen feltorlódott a tömeg, pedig még volt vagy 1 óra kezdésig. Ha valaki Olaszországban meccsre megy, sose hagyja az utolsó pillanatokra a kijutást.
Jött az első körös bejutás, ahol a forgókapun kell beolvastatni a jegyet telefonról. Ilyenkor mindig izgulok, nehogy elrontsak valamit, mivel ezek a jegyek nem fillérekbe kerülnek, ráadásul el is fogyott az összes. De legalább ezek a kapuk mindig működnek, így simán átjutottam. Utána egy sor biztonsági, egy sor készenléti rendőr motoz át. Itt már a stadion körüli belső héjban voltam, de innen jött még a még egy kapu, ugyanúgy felmutatva a személyit a jeggyel, majd újabb alapos motozás. Itt már annyira rommá voltam ázva, hogy csak azt kívántam legyen tető felettem. A zsebemben hordott nyomtatott jegy teljesen elázott, így telefonról olvastattam be a pdf-et.
Végre a lelátón találtam magam, ahol volt egy gondolatom mégpedig az, hogy megkeresem a helyem.ezt egy idő után feladtam. Na meg a kapu mögött aztán kábé mindenki önkényesen foglal helyet. Csak pár naiv szurkoló akad, aki itt meg is akarja találni. Találtam egy helyet, aztán jött a gazdája ezért úgy döntöttem felmegyek a legfelső sorba, aztán ott álldogálok inkább, onnan úgy nem állít fel senki. Így is lett, nagy levegőt vettem és felmásztam a lelátó tetejére, ami úgy 30 méter magas lehet, 10 emeletnyi panel magassága. Egyetlen probléma volt, itt már jobban fújt a szél, meg a tető felettem már nem óvott annyira az esőtől.
A csapatok bemelegítésre már király volt a hangulat, töltődött a stadion rendesen. Teljesen telt házra lehetett számítani, valamint a vendégszektorba is érkeztek vagy hatezren Milánóból. Vélhetően a zord időjárás miatt sokan az otthon melegét választották, így a 70 ezres stadionban úgy 65 ezren lehettek végül. Egy-két helyen lehetett látni üresedő szektorokat, főleg a lelátó alján a futópályánál, ahol már nem véd annyira a tető.
A hangolódás vicces része az volt, amikor egy plüssbe öltözött farkas ágyúkkal csomagokat lőtt ki a lelátóra a szurkolóknak, bizonyára nyereményeket rejtve. Szerintem ez még belefér. Utána a csapatok befejezték a melegítést, majd a stadion elsötétült, elkezdődött a fényjáték. Folyamatosan jöttek a Roma éltető dalok, mint a forza Roma forza Lupi Lando Fiorini-től, aminek a refrénját üvöltötte a stadion, főleg azt a részét hogy "Noi c'avemo er core grosso, mezzo giallo mezzo rosso". Majd ezt követte Marco Coniditől a mai sola mai (soha-soha egyedül). Ez egy gyönyörű olasz szám, akkor is imádnám ha nem fociról szólna. Teljesen libabőrös voltam ahogy az egész stadion zászlót lengetve énekelte, nagyon megható volt. "Te és te egyetlen Rómám, sose leszel egyedül mert te sem hagytál el soha".
Itt az eredeti zene:
Ez pedig ahogy szól az Olimpicoban (nem saját videó)
És ha bárki azt hinné ezt nem lehet fokozni, jött a Roma Roma Roma, ami mindig elképesztően jól szól.
Ez pedig a saját videóm, amit én vágtam össze a meccsről:
Olyan szintre fel lett pörgetve a szurkolótábor és a csapat is, hogy a pályán a nagy zuhé ellenére is azonnal neki estek az Internek. Egyből letámadták őket, majd hosszú percekig nyomást is gyakoroltak rájuk. Gól azonban nem lett, majd kezdte átvenni az Inter az irányítást. Majd mivel teret engedtek nekik, szöglethez jutottak, amit Acerbi egy felhő fejessel a kapuba bólintott. Egy ideig még vizsgálta a gólt a VAR, de végül a játékvezető a kezdőkör felé mutatott, egy nulla a vendégeknek. Így a hozzám viszonylag közel található vendégszektorban még egyszer megdörrentek. Nem az első alkalommal, mert azért többször is lehetett hallani őket, királyul szurkolták végig a meccset. Mivel Milánó másik csapata a szívem csücske nem rajongok értük, de ami jó azt el kell ismerni.
Szerencsére a hazaiak nem álltak le, majd egy beívelt szabadrúgásból és Mancini fejeséből egyenlítettek is. Mondanom sem kell, a stadion felrobbant. És akkor jött a félidő végéhez közeledve a csattanó, El Sharaawy-t megindították a bal oldalon, aki a labda átvétele után sem lassított. A védők kicsit ki tudták szorítani, de még volt benne annyi lendület, hogy kapura tudjon lőni. Majd bumm, megtörtént a lövés, és itt pár másodpercre megállt az idő és az egész stadion teljesen elcsendesedett. A labda a kapufát találta el, majd keresztbe elszállt a gólvonalon az értetlenül álló kapus mögött, majd a kapu bal oldalán a másik kapufáról a kapuba hullott. Még egy pillanat csend és meglepődöttség, majd bumm, vezet a Roma! Óriási tombolás a lelátón, a hazaiak fordítottak.
Szerencsére jókor jött a szünet, de az Inter öltözőjében valószínűleg Simeone Inzaghi adhatott jobb taktikai utasításokat, míg az első 3 meccsét megnyerő római legenda Daniele Di Rossi pedig másképpen motiválhatta fiait. Szünet után a vendégek domináltak egyből annak ellenére, hogy hátrányban voltak. Így egyszer jobbról adtak be Thuramnak 2-2, utána balról, 2-3 lett az eredmény. A vendégszektorban a tombolástól zengett az egész stadion, félmeztelenül énekeltek és ugráltak, az Olimpico hazai oldala pedig elhalkult. Én már többször megfigyeltem, ha a Roma hátrányba kerül, a szurkolói teljesen elcsendesednek, a zászlók is lassabban lengenek, oda vész a kezdeti lendület. Holott utána is voltak egyenlítési lehetőségeik, de azok rendre kimaradtak. Így a végén jött a kegyelemdöfés, 2-4. Óriási extázis a nerazzurik között, és csend az egész hazai oldalon, mindenki elindult hazafelé. Becsületemre szóljon megvártam a hármas sípszót, megtapsoltam a szépen küzdő csapatot, majd elindultam kifelé.
Semleges nézőként nagyon tetszett a meccs, néhol igen csak pazar hangulat volt és feledtette a borzalmas időjárást. A meccs végére viszont teljesen átfagytam, így reménykedtem benne gyorsan a szállodába érek. Hogy lehettem ennyire naiv? Kifelé haladtam az órási tömeggel, ami helyenként medence méretű tócsákat kerülgetett, még mindig ömlött az eső. Kezdtem egyre jobban összeomlani agyilag, mivel szombat este volt és már 36 órája nem aludtam. Csak jussak a szállásra...
És itt már sejtettem jön a káosz. 60 ezer szurkoló szabadult rá a parkolókra és a környező utakra, araszoló autók között próbáltam kerülgetni a tömegben a még mindig zuhogó esőben a tócsákat. Kétszer négy sávos út teljesen beállva, na csak jussak át a Tevere másik oldalára. Ez meg is történt, láttam bent áll a villamos, de már tele volt, így a buszmegállóban egy "Termini" feliratú buszra szálltam fel, mivel akkor jó ötletnek tűnt, legalább addig sem ázok a hideg esőben.
10 perc várakozás után végre elindult a busz. Mivel az ablakon nem tudtam kilátni, így csak érezni lehetett, hogy csak araszolunk. 1 órát ment a busz, amikor megnéztem a maps-en hol vagyok és teljesen ledöbbentem. 1 óra alatt 1 kilométert tett meg a megállótól. Itt az volt a szerencsém, hogy egy csapat brit srác is megelégelte, ezért kérte a sofőrt nyissa ki az ajtót, így is lett. Mikor leszálltam akkor láttam, hogy autók, buszok, villamos, mind egytől egyig a dugóban állnak mozdulatlanul. Na mondom magamban, ez nem lesz rövid menet, innen a Flaminio állomás vagy öt kilométer, és hulla fáradtan teljesen kimerülve rommá ázva kell megtennem. Mit is tehettem volna, elindultam. Ez egy nyíl egyenes út, és láttam a távolban a Flaminio fényeit. Egyedül a római éjszakában baktattam előre, tényleg nem vágytam másra mint egy forró zuhanyra és az ágyra. Azt tudtam nem lesz erőm Sopranost nézni.
Nagy nehezen megérkeztem a Flamino-ra, felszálltam a metróra és ha jól emlékszem 5 megálló volt még a Termini, ahol át kellett szállnom. Itt belefutottam egy csomó Roma drukkerbe, akik valószínűleg a Lepanto felől jöttek. Szintén várakoznom kellett a a megfelelő szerelvényre, ami végül megérkezett végre. Itt gyülekeztek a római drukkerek kisebb csoportokban, majd többen üvöltöztek, szidták az Intert és a Lazio-t is. Engem is méregettek, gyanítom a fekete arany hímzésű Újpest címeres sapkám miatt, de nem szóltak hozzám. Mikor felszálltam a szerelvényre akkor vettem észre itt több Inter drukker is van, de velük sem foglalkoztak. Én meg csak arra koncentráltam össze ne essek fáradtságtól és nehogy elaludjak, mert abból komoly bajok lehettek volna.
Leszálltam a metróról és meg kellett tennem még egy kilométert a szállodáig, majd bevágtam magam a zuhany alá. Azt vettem észre, hogy teljesen be volt lilulva a talpam, főleg a nagylábujjaimnál. Ijesztően nézett ki. Átgondoltam, az estivel együtt 30 kilométer volt aznap a lábaimban, amit nem kényelmes futócipőben tettem meg. Utána az ágyba csak bezuhantam és szerintem azonnal aludtam is.
Végre aludtam egy jó nagyot, ami azért feltöltötte az akkumulátoraimat. Mivel nem kértem a szobához reggelit, így elmentem a környéken egy kisebb bevásárló központba venni magamnak pár egyszerűbb kaját. Érdekes volt, hogy Róma ezen része délelőtt 10 órakor teljesen kihalt volt, csak a baglyokat lehetett hallani. Okés, vasárnap reggel volt, de 10 óra, mégis mintha egy szellemvárosban találtam volna magam. Nagy városnézést nem terveztem már vasárnapra, de 11-ig ki kellett csekkolnom, úgyhogy addig az ágyban fetrengtem majd összekaptam magam és elindultam. A 24 órás tömegközlekedési jegyem még egy óráig jó volt, ezért úgy döntöttem a Colosseumhoz megyek, mert ezen a hétvégén még nem láttam, befejezésnek tökéletes lesz. Leszálltam a metróról, majd sétáltam egy kört a híres aréna körül, majd ismét iszonyatos zivatar kerekedett a semmiből. Nem tehettem mást, és mivel már dél is elmúlt, ezért bementem egy étterembe a Colosseum közelében. Gondoltam magamban ez egy kicsi étterem, oda léptem a felszolgálóhoz lenne-e hely számomra, majd intett is tartsak vele. Beléptem a kicsi teraszról, majd akkor szembesültem a színfalak mögött egy igen nagy étterem található, ahol vagy 100-an ebédeltek. Rendeltem egy Napoletano pizzát, mert ugye mindig ezt rendelem Olaszországban. Nem volt rossz, de top3-tól is messze volt. Ráadásul 10 percet sem kellett várni rá attól a pillanattól, hogy leültem.
Miután megebédeltem gondoltam elsétálok a Termini-ig, hátha elállt az eső. Hát nem állt el. Így fogtam magam vettem egy jegyet és inkább elmetróztam. Volt még a transzfer buszig két órám, így fel alá járkáltam az állomáson, ami amúgy még mindig óriási. Fogd meg a Nyugati, a Keleti, a Déli Pályaudvarokat, tegyél még melléjük 1 Kelenföld méretű vágányrendszert, majd ezt szorozd be tízzel. Elképesztően nagy, a fejépületében van egy Westend méretű Plaza is, rengeteg bolttal és éttermekkel.
Na itt lézengtem még úgy két órát, aztán végre valahára jött a transzferbusz. Bezuhantam az ülésbe és csak néztem ahogy Róma belvárosából egyre kijjebb és kijjebb kerülünk. Arra gondoltam mennyire imádom ezt a várost, ami sosem hagy csalódni. Okés, a meccs utáni tortúra azért emlékezetesen borzasztó volt, de ennél nagyobb bajom soha ne legyen. Nekidőltem a reptéri busz ablakának, és csak néztem ahogy egyre kijjebb kerülünk, és Róma városa ismét a múlt homályába vész. De ahogy eddig mindig, szereztem annyi élményt, hogy most és mindörökké boldogan tekintsek vissza rá.
Nagyjából egy órát vártam a reptéren, majd megkezdtük a Boarding-ot. És végre valahára ablak mellé szólt a jegyem.
A felszállás simán ment, én pedig amíg világos volt még nézelődtem, majd végre valahára átaludtam az egész utat a Budapesti leszállásig.
A Sopranos 6. évadát meg csak most kezdem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése